Romantikus leszbikus sci-fi mozifilm Thaiföldről – Uranus 2324
Képzeljünk el egy olyan világot, ahol annyira népszerű egy girls’ love (GL) sorozatokban játszó színésznő páros, hogy komplett mozifilmet kapnak. Egy párhuzamos univerzumnak hangzik? Az is, méghozzá szó szerint: a thai FreenBecky páros Uranus 2324 című romantikus sci-fijében a multiverzumtól az időutazáson át a világűrig van minden.
Thaiföld jó egy évtizede feküdt rá a boys love (BL) sorozatok gyártására – ezek olyan romantikus darabok, ahol két fiú között szövődik a szerelem. Az országban futószalagon készülnek ezek a sorozatok, ám időnként egyes darabokban még mellékszereplőként sem nagyon tűnnek fel nők – vagy ha mégis, legfeljebb csak egy-egy negatív karakterként. Hogy ezek a sorozatok mennyire sikeresek lehetnek, és mennyire képesek egy-egy kezdő férfi színészt a szupersztárságig katapultálni, arra jó példa, hogy Ázsia-szerte a legnagyobb nyugati koncertszervező cégek stadionokat tudnak megtölteni annyival, hogy egy színpadra felterelik az aktuális BL sikerdarabok szereplőit egy kicsit táncolni és énekelni. És erre több országot lefedő turnét lehet építeni.
Egyelőre kisebb darabszámban, de készülnek olyan sorozatok is, ahol két lány szerelme kerül a fókuszba. És bár a thai girls’ love (GL) egyelőre nem vetekszik népszerűségben a BL műfajjal, már most vannak annyira sikeres darabjai és színésznői, akikkel megéri akár önálló mozifilmet is készíteni.
Az első thai GL sorozatnak a The Gap: The Series-t szokás tartani, a romkom egyenesen az egyik legnépszerűbb thai sorozattá vált. Két főszereplője Freen Sarocha Chankimha és Becky Rebecca Patricia Armstrong, a párost azóta is a két színésznő becenevét használva csak FreenBecky alakban emlegetik. (Jelenleg futó sorozatuk az ötvenes években játszódó melodráma, a The Loyal Pin, ahol a hazájába visszatérő hercegnő azzal szembesül, hogy gyerekkori szerelmét épp készülnek férjhez adni.)
Az ő főszereplésükkel készült az Uranus 2324 című romantikus sci-fi mozifilm, amelyben a fiatal szerelmespárt egy családi tragédia a világ két ellentétes végére sodorja. Egyikük aztán felnőve asztronauta, másikuk pedig az olimpiára készülő sportoló. Egy erőteljes napkitörés rendesen összezavarja a szálakat, éppen akkor, amikor egyikük űrsétán, a másikuk pedig a tenger mélyén tartózkodik – téren és időn át elkezdődik a versenyfutás egy olyan univerzum után, ahol újra együtt lehetnek.
A sci-fit időközben Tajvanon és Mexikóban is látni lehetett, de ahogy a South China Morning Post írja most a közelgő hongkongi bemutató kapcsán, az a sajátos helyzet állt elő, hogy a film kizárólag a FreenBecky rajongókat szolgálja ki – mindenki más unatkozni fog két és fél órán át. Azt már a kritikusabb nézők írják, hogy vizuálisan ugyan tényleg jobb a film, mint amit az előzetes látványvilága után várna az ember, de azért az IMDb értékelésével is vigyázni kell. Jelen sorok írásakor egy 7,9 pontos sci-fire gondolkodás nélkül ugrana az ember, de – egyes hollywoodi multiverzumos darabokhoz hasonlóan – jelen esetben a lelkes rajongók felülpontozása dobja meg a számlálót.
A rajongók azonban létszámban már épp elegen vannak ahhoz, hogy így is működjön. Amikor idén júliusban – a The Loyal Pin sorozattal egy időben – bemutatták a mozik Thaiföldön, rögtön a box office lista negyedik helyén nyitott az Uranus 2324. És hogy a GL műfaj rajongóira már máshol is lehet építeni, azt pedig az jelzi, hogy a filmet a környékbeli országokban, Laoszban, Kambodzsában és a Fülöp-szigeteken is bemutatták, utóbbi helyen már a premiervetítés is olyan gyorsan teltházas lett, hogy rögtön kettőt kellett tartani belőle.