Kultúra

Queer rövidfilmek a jubileumi Friss Hús programjában

Tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, ahol a legújabb magyar és nemzetközi rövidfilmeket mutatják be a Toldi moziban június 2. és 8. között. A vetítések mellett kiegészítő kulturális események, kerekasztal-beszélgetések és workshopok is várják a látogatókat, a szervezők célja ugyanis egy olyan szakmai fórum felépítése, ahol a visszajelzésre és párbeszédre vágyó alkotók nagyobb közönség előtt mutathatják be filmjeiket.

Az egyre növekvő nézőszám igazolta a rövidfilmek iránti fokozott érdeklődést, egyben maga után vonta a paletta színesedését is, hiszen ma már különféle szakmai programok, pitchfórumok, valamint nemzetközi válogatások kerültek be a repertoárba, a hazai filmes képzésről pedig a diákok munkáján keresztül kaphatunk átfogó képet. A fesztiválon bemutatott magyar alkotások a legrangosabb nemzetközi seregszemléken mérettetnek meg, ahonnan számos díjjal és elismeréssel tértek haza eddig is.

Tizedik, jubileumi alkalomról lévén szó, a szervezők idén erős nemzetközi mezőnnyel, megújult arculattal és tematikus blokkokkal, különleges helyszínekkel, valamint egy időtálló, a fesztivál programfüzetét felváltó kiadvánnyal készültek. Ígéretük szerint egy minden eddiginél nagyobb szabású Friss Húsnak lehetünk részesei. A nemzetközi versenyprogram három tematikus blokkot foglal magába (Elengedések, A család kicsi kincsei, Szép új világ), a kínálatban pedig Oscar-jelölt és cannes-i versenyfilm is szerepel.

2018 óta az LMBTQ válogatás is szerves részét képezi a fesztiválnak, a következőkben felsorolt 7 alkotásból 3 is magyar.

 

Starfuckers

 

Az amerikai Starfuckers (14 perc) a Los Angelesben élő, Londonban született és Svájcban felnőtt Antonio Marziale alkotása, melyben egy befutott filmrendező és egy feltörekvő színész légyottja egész jól indul, ám egy ismerős felbukkanását követően az est hátralevő része egy zavarba ejtő performanszba megy át. Az egész felfogható tulajdonképpen egy bosszúthrillernek is, mely a hollywoodi hatalmi visszaélésekkel foglalkozik. Marzialénak ez az első rendezése, színészként ugyanakkor láthattuk már őt több filmben és sorozatban is, mint pl. a Valós halál vagy az Alex Strangelove. A rövidfilm a Sundance fesztiválon debütált, ahol a zsűri nagydíjára jelölték, de más fesztiválokon is szépen szerepelt, Berlinből pl. egy Arany Medve- és egy Teddy-jelöléssel térhetett haza. A Starfuckers forgatókönyvét Marziale együtt jegyzi Cole Domannel és mindketten szerepelnek is benne. A fiatal filmes egy interjúban elmondta, hogy a drag művészete (különösen Lypsinkáé), Barbara Streisand alakításai, Marilyn Monroe-interjúk, Julia Serano Whipping Girl: A Transsexual Woman on Sexism and the Scapegoating of Feminity című könyve, valamint Pedro Almodóvar színhasználata hatottak rá inspirálóan.

 

Eggshells

 

A szerelmespár egy nagy tálca tojással baktat felfelé a lépcsőn, amikor egyiküket telefonon hívja az anyja és húsvéti ebédre invitálja. A lánynak ugyan más tervei voltak, de hat a szülői szigor, így elindul hazafelé, ahol apjának segít behordani a tűzifát. Igazából nem is beszélgetnek, hanem egy mondókát szavalnak, ki az egyik, ki a másik sort, mígnem a lány úgy dönt, véget vet ennek az értelmetlen látogatásnak és hazamegy a barátnőjéhez. A bolgár Eggshells (15 perc) Slava Doytcheva alkotása, akinek forgatókönyvíró-rendezőként ez a negyedik rövidfilmje, de színészként, operatőrként, vágóként és más minőségben is jegyez filmeket. A film megjárt több rangos fesztivált és nagy sikerrel mutatták be mindenhol., ugyanakkor a szófiai bemutatót egy szélsőjobboldali csoport megpróbálta megakadályozni. A leszbikus kapcsolatot jellegzetes bolgár közegbe helyezve, ráadásul húsvétra időzítve a film erős szimbolikával dolgozik, beleértve a tojást is mint az újjászületés archaikus jelképét. Slava Doytcheva idén személyesen is jelen lesz a Friss Húson, mert zsűrizni is fog.

 

Summer Friends

 

Két fiú halászik a tengeren, láthatóan igazi jó barátok. Nyár van, Tom és Ellis helyiek és a szünidejüket töltik. Egy nap feltűnik a parton a csinos Lucy, ami mindent megváltoztat. Az érett és vagány lány – aki csak egy hétre érkezett Párizsból – az ujja köré csavarja Tomot, amit Ellis meglehetősen gyerekesen kezel. Talán számára ez sokkal több mint sima barátság? A francia Summer Friends (24 perc) Maxime Hermet alkotása, aki Párizsban szerzett filmes diplomát.

 

August

 

„Sohasem volt több kezdés, mint most van.” Walt Whitman Ének magamról című versének egyik sorával kezdődik a német August (20 perc), mely 1790-be, Poroszországba visz minket vissza, ahol két fiú, August és Karl éppen szökésben vannak előbbi apja, a herceg elől, aki fiát katonai iskolába küldené. Nem is olyan messziről a keresésükre indult kutyák ugatása hallatszik. Nehéz idők járnak, a föld terméketlen, a parasztok nem tudnak miből adót fizetni. A tűz melegénél a fiúk arról beszélgetnek, hogy min változtatnának, ha abban a helyzetben lennének. August eltörölne mindent, ami az emberek egyenlőtlenségéhez vezet és egy olyan világot képzel el, ahol meghallgatjuk egymást és tanulunk egymástól. Egyetlen napra élik meg a szabadságot, miután rájuk találnak, a szerelmesek egy Ganümédészről szóló könyv alá rejtik az egymásnak írt üzeneteiket. A történetet bizonyára sokan ismerik: Trósz király gyermeke szépséges ifjúvá serdült, akibe még Zeusz is beleszeretett. Az August forgatókönyvíró-rendezője Jonathan Berlin, aki egyben a film vágója és producere is. Eddig mint színész volt ismert, közel negyven filmben és sorozatban lehetett látni őt.

 

Alba Vulva

 

Az Alba Vulva (16 perc) a Freeszfe Egyesület és a Filmakademie Wien berkein belül készült, rendezője és forgatókönyvírója Vermes Dorka. Főszereplője a negyvenes éveiben járó Edina (Homonnai Katalin), aki egy nap úgy dönt, elmegy intim gyantáztatni. A kozmetikus Niki (Pálya Pompónia) közvetlenségének és rutinjának köszönhetően a kezdeti feszültség oldódik és a két nő elkezd beszélgetni, miközben Edina emlékeiben a zenész barátnőjével (Sipos Vera) töltött közös pillanatok villannak fel. A kisfilm ötletessége révén a gyantázás egy banális dologból válik valami egészen mássá, ahol fontos szerephez jut a női test, valamint az azzal való önrendelkezés. Dorka Nancy Jo Cullen kanadai írónő könyvében bukkant rá a Valerie’s Bush című novellára és formailag azonnal érdekelni kezdte, hogyan lehetne tudatfilmet csinálni. Ezen kívül érzelmileg is rezonált vele a főszereplő története, aki nem képes megélni a dühét, így nem tudja elkezdeni feldolgozni a fájdalmát sem. Mivel az SZFE-ről a frissen felállt Freeszfe Egyesületbe igazolt, az anyagi-technikai feltételek nem igazán voltak adottak a vizsgafilm készítéshez, de szerencsére a Goethe Intézet támogatta a tavalyi vizsgamunkákat és a Proton Cinema, valamint Zachar Balázs producer beálltak a film mögé. További nehézséget jelentett, hogy még ezekkel a nagylelkű támogatásokkal is nehezen jött ki a költségvetésből, hiszen sok különböző időszakot jelenít meg a múltból, valamint kényes dolog intimgyantázást forgatni. Dorka eredetileg egy molett testalkatú nőt és inkább amatőrt képzelt a főszerepre, de mivel a legszigorúbb karantén időszakban folyt a casting, lehetetlen volt ilyen embert az „utcáról” vagy klubokból, szórakozóhelyről találni. Így esett a választása Homonnai Katalinra, aki bár hivatásos színész, ráadásul nagyon vékony testalkatú, mégis neki volt a legmeggyőzőbb a jelenléte. Dorka a filmjében azt szerette volna bemutatni, hogyan torzulnak az emlékek a tudatunkban attól függően, hogy milyen pszichés időszakban gondolunk vissza megtörtént eseményekre.

 

A kutyák nem esznek füvet

 

A kutyák nem esznek füvet (14 perc) Bagossy Júlia filmje és egy lányról szól (Kovács Dorottya), aki beleszeret egy másik lányba (Wrochna Fanni), akit kutyasétáltatás közben szokott látni. Egy pszichológusnak (Juszt László) beszél a gondolataiban visszatérő lányról és arra kéri, segítsen kiverni a fejéből, valamint találjon valami megoldást arra, hogy hasonló dolog többet ne fordulhasson vele elő. A két lány találkozása sorsszerű, ám az egészből nem lesz több, mint az öreg fa jótékony takarásában elcsattanó csók, mert a másik számára mindez felvállalhatatlan, nincs folytatása. A rétre visszatérve gazdája leveszi a pórázt Berciről, hogy mindenféle kötöttségek nélkül rohangáljon és kedvére egye a füvet. Merthogy a kutyák szoktak füvet enni és a lányok is szoktak lányokat szeretni, csak nem ez az általánosan elfogadott, nem ez az eszményi. A pórázt az elvárások, a kötöttségek, a másoknak való megfelelés jelentik, a ragadozó-heteró párhuzam felállítása adják meg a cselekmény metaforáját. Julival külön interjút is készítettünk, ahol bővebben mesél a filmjéről.

 

Nem mentem el apám temetésére

 

A Nem mentem el apám temetésére (20 perc) főszereplője a 19 éves Vili (Németh Áron Valentin), aki nem megy el apja temetésére, vagyis igen, de csak a végére és akkor is inkább messziről figyeli az eseményeket. Este betér egy kocsmába, ahol mindenáron csókot akar kapni valakitől, ezért kidobják. A csók végül nem marad el, egy felnőtt férfi kárpótolja őt mindenért, aki felviszi a lakására. A fiú kétségbeesett viselkedését végig a gyász mozgatja, így a filmben sajátos módon kerül bemutatásra a veszteség okozta fájdalom. Emiatt a fájdalom miatt képtelen megjelenni a szertartáson, emiatt indul csókvadászatra és az apa hiányában megszülető csillapíthatatlan szeretetvágy repíti őt végig a film során. A cselekmény néma szereplője egy, a viharban elszabadult trambulin is, amit hasonlóan tépáz a szél, mint a főhőst a gyász. Kungl Zsigmondnak a Nem mentem el apám temetésére a rendezői bemutatkozása. Emellett forgatókönyvírója, társírója volt Baranyi Gábor Benő 2020-as Anja című kisfilmjének, melyet a tavalyi CineFesten láthatott a közönség és Rudolf Olivér Fonica M-120 című rövidfilmjének, ami tavaly Cannes-ban versenyzett a Cinéfondation szekcióban. Zsigmond édesapjának néhány éve stroke-ja volt és az az élmény, hogy megérezte az ő halandóságát, addig ismeretlen mértékben kavarta fel. Úgy érezte, hogy megnyílik a lába alatt a talaj, mert valami olyasmi történt, ami addig elképzelhetetlen volt számára, most mégis banális egyszerűséggel felmutatta a valóság. Ez a felkavaró tapasztalat azóta sem hagyja nyugodni. Bár édesapja szerencsére hamar felépült és ma is teljesen egészséges, az elvesztése fenyegetésében képződő zavar és a kétségbeesett szeretetvágy azóta is foglalkoztatja a fiatal rendezőt. Amikor Prágában tanult egy évig a FAMU Erasmus programjában és filmrendezést hallgatott öt év intenzív forgatókönyvírás után, felerősödött benne ez az élmény, ebből született a film forgatókönyve. Gyurin Zsuzsi és Osváth Gábor producerek bátorítására elkezdték előkészíteni a filmet. Rudolf Olivér mint társrendező csatlakozott először a projekthez és szépen lassan egyre több kiváló szakember, akiknek a munkájáért elmondhatatlanul hálás: Bedécs Lola operatőr, Németh Áron Valentin, Kovács Krisztián és Bíró Kriszta színészek, valamint az egész stáb elképesztő tudással és alázattal dolgoztak azért, hogy a személyes élményéből kiindulva valami univerzálisat és mások számára is átélhetőt meséljenek a gyászról és a szeretetvágyról.

Köszönettel tartozom a hazai kisfilmek alkotóinak, hogy néhány fontos és érdekes információval kiegészítették soraimat.

Hujber Ádám

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin