Kurva, lotyó, prosti, eszkort, és még sorolhatnám, hány megnevezése van azoknak, akik a legősibb mesterségből élnek. A nők és heteró férfiak mellett a melegek között is bőven akad „kísérő”. Sőt, az ókorban bevett szokás volt, hogy a férfi uralkodók hímnemű ágyast fogadtak.
Ma már léteznek sugarboy-ok, akiket aranyásóknak is neveznek, mert tehetős, idős férfiakkal hálnak különböző drága ajándékokért és/vagy persze temérdek pénzért. Ott vannak azok, akik a Népligetben ácsorogva keresik a kenyerüket, vagy épp a Rómeón hirdetik magukat, mint eszkortok. De vajon a kiszolgáltatott fél boldogan vág bele a kurtizán-életbe vagy csupán megélhetési lehetőséget jelent a számára?
Azt őszintén bevallhatjuk, hogy a kurtizánok világát mindig is kíváncsian szemlélték azok, akik kívülállóak voltak. Nem tudták elhinni, hogyan lehet érző emberként tárgy módjára élni. Hogyan tud valaki elvonatkoztatni az érzéseitől, az ízlésétől, és csupán munkaként tekinteni egy testre. Én mindig azon gondolkodtam, hogy vajon ezek az emberek képesek lesznek-e valaha is normális párkapcsolatot kialakítani. Találni valakit, aki nem bélyegzi meg őket, elfogadja a múltjukat, és az illető új életet kezdhet.
Végül a főiskolai évek alatt kaptam választ a kérdésemre. A lakótársam kertelés nélkül felvállalta, hogy Pestre jár és pénzért elégít ki másokat. A mai napig megemelem előtte a kalapom, hogy nem rejtőzik álarc mögé.
Norbert egy átlagos magasságú, izmos, helyes srác, aki alkalmanként 20-40 ezer forintot kért egy aktusért. Az árat persze az alapján határozta meg, hogy az ügyfél mit kért. Orális szexet, análisat, esetleg mindkettőt. Az is előfordult, hogy egész estére kifizették. Mint mesélte, a legnehezebb az egészben nem a testiség volt, attól ugyanis egy-két alkalom után sikerült elvonatkoztatnia. Partnereit kinézetük alapján is szortírozta, valamint először beszélgetett velük, hogy képet alkothasson róluk. Leginkább azzal kellett megküzdenie, hogy kuncsaftjában a szerelem, a vágyakozás illúzióját keltse. És bár ők tudják, hogy mindez csak játék a pénzért, arra az 1-2 órára mégis elhitték a mesét, mert el akarták hinni.
Előfordult, hogy Norbert havi 200 ezer forintot is keresett, jó pár éve azonban rátalált a szerelem egy jómódú férfi személyében. Ezután felhagyott a hivatással, amit kizárólag megélhetése miatt űzött. Ellenben munkája alatt megismert olyan embereket, érzelmeket és lelki világokat, amelyek úgy érzi, megtanították őt valamire. Elismerte, hogy érzelmileg erősnek kell lenni. Az utca nem való mindenkinek, ha ugyanis hagyod magad belemerülni és elveszel ebben a világban, az lelkileg megöl. Persze vannak olyanok, akik nem az alacsonyabb iskolázottság és/vagy a remélt magas hozam, hanem a szex szeretete és a kíváncsiság miatt lesznek eszkortok, esetleg mert szeretik, ha vadidegenek dominálnak felettük és ezért még pénzt is kapnak.
Nem hittem, hogy kinézetre bármelyik típusba beletartozom, ám az egyik legismertebb társkereső oldalon egymás után kaptam a felajánlásokat. Elgondolkodtam: vajon tényleg ennyire kiéhezettek és reményvesztettek az emberek? A pénzes pasik persze van, hogy csak szórakozásból állnak meg a piros lámpánál, hogy még inkább kiélhessék uralkodási kényszerüket, ám én olyanoktól kaptam üzenetet, akik számolták a filléreket. Bár nem voltam eszkort oldalon, és alkalmi szexet sem kerestem, a negyedik üzenetnél kíváncsi lettem. Vajon hogyan áraznak be?
Belementem a játékba. Igent mondtam a felkérésre, majd az illető közölte, hogy nagyjából heti kétszer jönne, és azt szeretné, hogy orálisan kényeztessem. Megkérdezte, hogy mennyi az annyi. Visszakérdeztem, hogy mennyit fizetne. A válaszán teljesen ledöbbentem. Vadidegen emberként elvárta volna, hogy 3-5 ezer forintért a számba vegyem a farkát úgy, hogy fogalmam sincs, hol járt előtte, tisztálkodott-e, van-e bármilyen egészségügyi problémája. Közöltem vele, hogy egy szopás alsó hangon egy húszas, valamint előtte szigorúan tusolnia kell, és ha bármilyen nekem nem tetsző dolgot fedezek fel a hímvesszőjén, a megállapodás semmis, vagy gumit kell húznia. A feltételeken nem, ám az összegen megrökönyödött. Lealkudott egy próbamenetet 10 ezerre, majd közölte, hogy a második alkalommal – amennyiben megfelelőnek találta a szolgálataimat – 15 ezret fizet. Úgy éreztem magam, mint egy virtuális piacon, ahol a szopás egy rúd kolbász, és a kofákkal alkudozom arról, hogy mekkora darabot hány forintért vágjon le. Irtó kínos. A hivatásosak persze előre megszabják az árat, amit a kuncsaft vagy elfogad, vagy nem.
Természetesen részemről ez csak egy teszt volt, ám egy évvel később egy barátom közölte velem, hogy bizony ezen a piacon zömében ilyenek az árak. Szopás 5, dugás 20 ezer. Képtelen voltam elhinni, hogy valaki odadobja a testét egy húszasért. Valószínűleg én nem lennék alkalmas erre a munkára, azonban nem ítélem el, sőt bizonyos értelemben tisztelem azokat, akik minderre képesek, dacolva azzal, hogy bármikor képbe kerülhet egy őrült, egy rejtett HIV pozitív, vagy egy gyilkos ösztönű férfi, az ország hírei pedig hetekig egy újabb Nancy-ről szólnak majd.
Máthé Bence
