Itthon

Novák Előd most a Humen Fesztivál miatt borult ki

 

A Mi Hazánk alelnöke, Novák Előd jogi eljárást kezdeményez, illetve „szükség esetén újabb polgári engedetlenségi eszközzel” is él, amiért LMBTQ filmek nézhetőek a budapesti művészmozikban.

Az idei Budapest Pride idején Novák a szivárványzászló-gyűjtögető szenvedélyével (és az emlékezetes létrán) kívánt a reflektorfénybe kapaszkodni, most pedig az háborította fel, hogy a Művész mozi ad otthon a Humen Fesztivál filmes programjainak.

Két dolog borította ki igazán: az egyik a cannes-i filmfesztiválon díjazott francia dráma, a Vad című film „két kéjelgő férfit ábrázoló plakátja”, a másik pedig a Toldi moziban a Humen Fesztivállal párhuzamosan futó Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál queer szekciója.

Novák állítása szerint ha mást nem is, de a „divathomoszexuálisok” számának csökkenését szeretné elérni, ehhez pedig „a deviáns propagandát folytató” kulturális rendezvények betiltását érzi szükségesnek.

A tucatnyi tárgyi tévedéstől és csúsztatástól hemzsegő kirohanásának legkínosabb bakija azonban, hogy állítása szerint az ő saját közbenjárására az utóbbi években ilyen rendezvények már nem voltak a fővárosi önkormányzat tulajdonában álló művészmozikban, ellenben most „Karácsony Gergely főpolgármesterségével felmelegítették a közintézményekben a devianciák népszerűsítését.”

Mivel Novák Előd már Budaházynál is nagyobb figyelemmel követi a queer rendezvényeket, ezért szíves figyelemébe ajánljuk, hogy a Humen Fesztivál Tarlós István főpolgármester idején, 2016-ban indult, és azóta is minden évben megrendezésre került.

A politikus teljes állásfoglalása az alábbiakban olvasható:

 

 

 

Bohócot csinált az internet a szivárványzászlóra gerjedő Novák Elődből

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin