Nem kell háborúnak lennie ahhoz, hogy erkölcsileg helytelen döntéseket hozzunk – Interjú Jeroen Olyslaegers flamand íróval

Belgium történetének kevésbé ismert, de megkapó fejezte a második világháborúban betöltött szerepe. Miután az országot megszállták a nácik, a lakosoknak két választásuk volt. Vagy behódolnak a németek uralmának, vagy ellenállnak. Vagy – és erre is akadt példa – némán és közömbösen tűrik, bármi is történjék velük. Jeroen Olyslaegers Védőr című könyve is ezt az időszakot dolgozza fel.

A regény főhőse Wilfried Wilst, aki azért állt be a rendőrséghez, hogy elkerülje a munkaszolgálatot. Igen ám, csakhogy a munkája nagyobb erkölcsi dilemmák elé állítja, mint gondolta volna. Engedelmeskedjen a németeknek és hajtsa végre az antiszemita intézkedéseket, vagy inkább próbálja megmenteni a zsidókat?

A könyv szerzőjével, Jeroen Olyslaegersszel budapesti tartózkodásakor beszélgettünk a Védőrről és a mögötte húzódó, nehezen megválaszolható kérdésekről.

Aktivistaként és színdarabíróként is ismert vagy Belgiumban. Hogyan jött az ötlet, hogy országod német megszállásának idején játszódó történetet írj?

Az a generáció, aki átélte a háborút, alig beszélt az akkori tapasztalatairól. Ezzel szemben az apai nagyapám, aki kollaboráns volt, egész életében ilyen történeteket mesélt, már teljesen elegem lett belőlük. Egyszer meghívtak egy rendezvényre az egyetemre, ahol különböző rendőrségi jelentésekről volt szó. Ott bukkantam rá egy olyan feljegyzésre, ami egy rendőrségi razziáról szólt. Már aznap eldöntöttem, hogy kell írom egy történetet arról, hogyan vettek részt a második világháborúban a belga rendőrök.

Nagyapád melyik története él benned a legélénkebben?

A történetek többsége nem volt szórakoztató. Mindig azt mondta, hogy randevúja volt a sorssal, amit mindig lekésett. Az oroszokkal akart harcolni, de túl későn jelentkezett a frontra, ezért végül az amerikaiak ellen harcolt. Meggyőződéses nacionalista, nemzetiszocialista volt, aki kollaboránsként azokért az elvekért harcolt, amiben hitt. 2001-ben, életének utolsó évében látott egy sorozatot, aminek Stephen Spielberg volt a producere, Az elit alakulatot. Ez egy fiktív történet, de valós alapokon nyugszik: amerikai katonák életét mutatja meg a normandiai partraszállástól. Miután megnézte a filmet, azt mondta: „Most jöttem rá, hogy a rossz oldalon harcoltam.” Élete végén ébredt rá erre az igazságra, ami teljesen lerombolta mindazt, amiben addig hitt.

Szerinted egyáltalán volt elég tudása, rálátása nagyapádnak ahhoz, hogy helyes döntést hozzon az 1940-es években?

Nem. A jelenben élünk, a jövő ismeretlen, és a múltat is csak többé-kevésbé ismerjük. Mindig a jelen a legmisztikusabb, mert sosem tudjuk, mi történik holnap. Úgy hozzuk meg a döntéseinket, hogy nem látjuk előre a következményeit. Sokszor számolunk egyfajta eredménnyel, de végül teljesen más történik.

Szerettél volna valamilyen álláspontot képviselni a Védőrrel?

Nem, egyáltalán nem. Nem akarok ítélkezni. Vagy ítélkezünk, vagy megértünk, a kettő együtt nem megy. Az utókor embere szeret bíráskodni, felsőbbrendűnek érzi magát a múlt tényeinek birtokában. Hajlamos azt hinni, hogy a múlt nem ismételheti meg önmagát, ez pedig egy nagyon veszélyes hozzáállás.

Szerinted előfordulhat, hogy a múlt megismétli önmagát?

Látva a mai társadalmi feszültségeket, a munkanélküliséget, a demokrácia helyzetét és a perifériára szorult embercsoportokat, hülye lennék, ha azt hinném, hogy nem ismétlődhet meg.

Eljátszottál már a gondolattal, hogy te hogyan viselkedtél volna a második világháborúban a megszállás idején?

Mindenki ezt kérdezi, mert a második világháború esetében ez „A Kérdés”. Az első világháborúra vonatkozóan sosem kérdezünk ilyet. Már sokszor feltettem magamnak én is, de nem tudok rá biztosan válaszolni. Nem hinném, hogy ellenálló harcos lettem volna.

Azt mondtad, a háborút átélt emberek nem beszélnek az emlékeikről. Mit gondolsz, mennyire sikerült mára Belgiumnak helyére tennie a múltját?

Ami most történik, nagyon izgalmas. Amikor megírtam a könyvet, azt hittem, nagy vitákat indít útjára. Tévedtem, nagy szeretettel fogadták. Nemcsak a baloldaliak olvasták, ahogy feltételeztem volna, hanem a jobboldaliak is. Talán kicsit korai lenne még kijelenteni, hogy sikerült teljesen feldolgoznunk a múltat, de kezdünk felnőtt országgá válni, ami el tudja fogadni a múltját, úgy, ahogy volt. Antwerpen is sokat fejlődött, még a városházán is megemlékeznek az 1940-es években történtekről, ahol egy nagy emléktábla őrzi annak az emlékét, hogy a rendőrség együttműködött a náci megszállókkal.

Megfogalmaztál magadban valamilyen üzenetet, amit át szerettél volna adni a könyvvel?

A Védőr a morális ellentmondásokról, a jó és a rossz közötti különbségről szól. A pszichopatákon kívül mindenki tudja, hogy mi a különbség a jó és a rossz között, nem ezzel van a probléma. Ami fájdalmas, az az elmélet és a gyakorlat közötti különbség. Tudod, hogy amit csinálsz, az rossz, de megteszed, például azért, mert nem akarod elveszteni az állásod. Nem kell háborúnak lennie ahhoz, hogy erkölcsileg helytelen döntéseket hozzunk.

Volt a te életedben is hasonló?

Igen, de erről nem szeretnék beszélni, mert nagyon fájdalmas és az egyik barátom is érintett benne. Azt viszont elmondhatom, hogy az egyik könyvbemutatón azt mesélte nekem az egyik olvasó, hogy teljesen meg tudja érteni a főszereplőm helyzetét. A kórházban, ahol ápolónőként dolgozik, költségcsökkentés miatt megszorító intézkedéseket hoztak, amik közül több károsan érintette a betegeket. Amikor az ápolónő ebédidőben szót emelt ellenük a kollégáinak, látszólag mindenki támogatta, de amikor a felettesének is elmondta a negatív észrevételeit, egyetlen kollégája sem állt mellé. Azóta egyedül ebédel.

Benned is van valami ennek a nőnek a lázadó természetéből?

Igen, öröklötten: anyám ugyanis harcos feminista. Az országomban hatalmas klímatüntetések vannak, amit két lány szervez, az egyikük 17, a másik 20 éves, és a legnagyobb tüntetésükön 75 ezer embert tudtak mozgósítani. Segítettem nekik a nyilatkozatuk megfogalmazásában, amit aztán lefordítottak franciára, norvégra, dánra is. Ezek a nők igazi türelmetlen lázadók, akik rengeteg emberre hatással vannak. Szoktam nekik mondani, hogy a türelmetlenség rossz, mert elégedetlenné, keserűvé tesz minket. Legyünk bármennyire is elhivatott aktivisták, csak akkor érhetünk el eredményeket, ha türelmesek vagyunk.

Tegdes Péter

Védőr

Szerző: Jeroen Olyslaegers

Kiadó: Helikon Kiadó

Kiadás éve: 2019

Terjedelem: 432 oldal

Ár: 3039 Ft