Itthon

Nem hagyják megfélemlíteni magukat a megbírságolt civil szervezetek

 

 

Reagáltak a megbírságolt civil szerveztek a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntésére. Mint írják, vasárnap több mint 1,6 millió ember fejezte ki érvénytelen szavazatával, hogy elutasítja a kormány manipulatív és félelemkeltő népszavazását. A civil szervezetek szerint a népszavazás érvénytelensége azt mutatja, hogy Magyarországon többségben vannak azok, akik nem támogatják a kormány kirekesztő politikáját.

A Háttér Társaság sajtóközleménye rámutat, hogy a propaganda-népszavazás bukása utána öt nappal jön rá hirtelen arra a Nemzeti Választási Bizottság, hogy a hónapok óta tartó kampány “áttöri a hatalomgyakorlás alkotmányos célját”.

Mint ismert, a NVB 16 civil szervezetre – köztük olyanokra is, akik nem is vettek részt az érvénytelen népszavazásra buzdító kampányban – 176 400 forintos, a kampány két főszervezőjére, az Amnesty International Magyarországra és a Háttér Társaságra pedig további 3-3 milliós bírságot szabott ki.

Az összesen közel 9 millió forintos bírság annak a hatalmas közösségnek az elhallgattatását célozza, amelyik élve a szabad véleménynyilvánítás jogával, demokratikus úton buktatta meg a kormány propaganda-népszavazását.

Az NVB is kiemelte annak fontosságát, hogy az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében a polgárok közvetlenül, népszavazás útján is részt vehessenek. Vasárnap az emberek közvetlenül, a népszavazás útján üzenték meg: elég a putyini propagandából, elég a gyűlöletkeltésből! A népszavazás következménye egyértelmű: vissza kell vonni a putyini propagandatörvényt. Az NVB jogellenes határozata egy dologról árulkodik: már nem elég “csak” eltitkolni, hogy érvénytelen lett a népszavazás, a kormány megijedt, és most bírsággal akarja elhallgattatni azokat, akik érvénytelenítették a homofób és transzfób kampányát.

“Nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat. Egyértelmű, hogy a kampány és a civil összefogás sikeressége miatt próbálnak elhallgattatni minket. Az NVB határozatát a Kúrián fogjuk megtámadni, ez a nyilvánvalóan jogellenes bírság el fog bukni.” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

“Az elmúlt hónapok megmutatták, mire vagyunk képesek együtt. A népszavazás érvénytelensége rengeteg embernek adott reményt. Nem fogjuk hagyni, hogy ezt elvegyék tőlünk. Folytatjuk a munkánkat egy mindenki számára biztonságos és szabad Magyarországért.” – mondta Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin