Nagyvilág

Nagyot bukott a skót választáson az egykori melegpornós, ma heteró és férfijogi aktivista

Múlt csütörtökön számos szavazást rendeztek az Egyesült Királyságban. Többek között aznap tartották a skót parlamenti választást is, ám az eredményt csak szombaton jelentették be, mivel a szavazatszámláláshoz a koronavírus miatt több napra volt szükség.

Megmérettette magát a német származású Phillip Tanzer is, aki egykor Logan McCree néven impozáns melegpornós karriert futott be. A választási eredmény azonban inkább lankasztó a szélsőjobboldali, homofób Scottish Family Party számára, amelynek regionális listáján Tanzer indult. A Highlands and Islands körzetben alig 1976 szavazatot kaptak, úgyhogy egyetlen mandátum sem jutott nekik – pedig a férfi egész jó pozícióból, a lista második helyén indult.

Összehasonlításul: a győztes Skót Nemzeti Pártra ugyanitt 96433 szavazat érkezett. Mellettük képviselői helyet szereztek a régióból a konzervatívok, a munkáspártiak, valamint a zöldek.

 

Philipp Tanzer

 

Philipp Tanzer szülőhazájában a Mr. Leather verseny győztese volt 2004-ben, majd 2007-ben debütált a Raging Stallion stúdió Ink című alkotásában. Tucatnyi díj és a sikeres karrier után 2012-ben hátat fordított a felnőttfilmeknek – és a férfiaknak is.

Bár világéletében a férfiakhoz vonzódott, és több évig a szintén melegpornós Vinnie D’Angelo párja volt, ekkor úgy döntött, Skóciába költözik az akkori barátnőjével, akivel családot tervezett. Ma fodrászként dolgozik, emellett egy művészeti galériát vezet, és két éve elkezdett belefolyni a férfijogi mozgalomba. Bár a nemek közötti egyenlőség híve, meg van győződve arról, hogy a férfiakat ma kegyetlenül elnyomják.

Kalandos életéről itt írtunk részletesen:

 

Heteró lett és férfijogi aktivistának állt az egykori melegpornós

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin