Kultúra

“Művészként luxus nem felszólalni egy olyan rendszer ellen, ami milliók életét korlátozza a szabadságában”

Ma reggel kilenc órától érhető el YouTube-on Kozma Kata legújabb dala A mi országunk címmel!

A popdal elsősorban a törvény várható káros hatásairól és az azokat elszenvedő fiatal generációról szól. A szöveg a törvényhozók felelősségének hangsúlyozása mellett erős fellépésre szólít fel mindenkit az elnyomó és megkülönböztető intézkedések ellen.

A dalról és a videoklipről Katával személyesen beszélgettünk.

 

 

Kata, gratulálunk a premierhez! Miért érezted fontosnak, hogy dal szülessen a homofób propagandatörvényről?

Amikor megtudtam, hogy az Országgyűlés elfogadta a törvényjavaslatot, elképesztő dühös és szomorú lettem, és éjjel addig forgolódtam az ágyban, amíg végül hajnal 4-kor leírtam – akkor még – vers formájában az ezzel kapcsolatos gondolataimat, érzelmeimet.

Megosztottam a közösségi médiában, és másnapra tucatjával érkeztek az üzenetek, hogy “ebből dalt kell csinálnod!”. Így született meg A mi országunk. Úgy gondolom, művészként luxus nem felszólalni egy olyan rendszer ellen, ami milliók életét korlátozza a szabadságában. Ha csak néhány embernek is segít, hogy valaki a dalával kiáll az LMBTQ+ közösségért, már megérte.

Egyébként a “világ liberálisai, egyesüljetek” rész a dalban egy Orbán Viktor idézet, ami olyan szürreális, hogy muszáj volt bele tennem a dalba.

Téged személyesen hogyan érintett a jogszabály és a körülötte lévő médiavisszhang?

 Nagyon rosszul! Nemcsak azért, mert engem is érint a téma, hanem mert itt gyerekekről, fiatalokról van szó, akiknek ez a törvény azt jelenti, hogy el sem kezdhetik szabadon feltérképezni a saját identitásukat, és az a rengeteg kérdés, ami ebben a korban amúgy is felmerül bennük, most hivatalosan is tabu. Ez egy olyan toxikus légkört teremt az iskolákban és az egész országban, amiből gyakorlatilag lehetetlen egészséges lélekkel kikerülni.

Féltem azokat, akik megtagadják önmagukat, az érzelmeiket, akik egyedül érzik magukat és nincs kihez fordulniuk. Egyetlen egy ember sem élhet félelemben és szorongásban az ehhez hasonló gyűlöletkeltő propaganda miatt! Bízom benne, hogy ez a dal eljuthat oda, ahol szükség van rá.

A történelem során a zene és más művészetek mindig is fontos szerepet játszottak az adott rendszerre való reflektálásban és megváltoztatásában. Én ezzel a dallal protestálok a homofóbia és az emberi jogok korlátozása ellen.

 

Kozma Kata

 

Ha jól tudom, a videoklipet először a Pécs Pride nyitóünnepségén láthatta a közönség, ahol személyesen Te is ott voltál. Milyen érzés volt, hogy ennek a történelmi pillanatnak te és az alkotásod is részese vagytok?

Azt hiszem, valami olyat hoztunk létre Sándor Eszter animátorral, amire büszkén tekinthetünk majd vissza, és elmondhatjuk az utókornak, hogy harcoltunk az emberek jogaiért! Hegedűs Martin és a Pécs Pride szervezői szívüket-lelküket kitették, hogy ez a történelmi egy hét megvalósulhasson, és nagyon jó volt megélni a dal pozitív fogadtatását. Volt, aki sírva jött oda hozzám, és csak annyit mondott, hogy “Köszönöm”.

A jövőben több idegen nyelvre is szeretnétek lefordítani és megjelentetni a dalt. Lehet arról tudni, melyek ezek a nyelvek, illetve országok? Mi alapján választottátok őket?

Mivel az LMBTQ+ emberek jogainak korlátozása egy globális probléma, így rengeteg országban van szükség rendszerellenes indulókra. Jelenleg több ország előadójával is kapcsolatban vagyunk ezügyben, de egyelőre nem tudok biztosat mondani.

Hol találkozhatnak veled és a daloddal személyesen is az emberek a közeljövőben?

A YouTube premier után A mi országunk pénteken jelenik meg Spotify-on és minden más digitális platformon. A következő dalom angol nyelven október magasságában érkezik a digitális platformokra. Itthon elég kevés az LMBTQ+ előadó és szerző-producer, ezért is várom már nagyon, hogy megoszthassam veletek a zenéimet!

Kozma Katát a külföldi sajtóban napjaink egyik legizgalmasabb szövegírójaként és énekes-dalszerzőjeként jellemzik. Kata zenei producer, énekes-dalszerző egyetemi tanulmányait a bostoni Berklee College of Music-on végezte jazz zongora-előadóművészet szakon és a világ 5 vezető fiatal női jazz zongoristája közé választották.

A rangos koncertek mellett olyan Grammy díjas zenészekkel dolgozott együtt, mint George Duke, Terri Lyne Carrington, Lalah Hathaway, Paula Cole, Esperanza Spalding és Michael McDonald.

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb