Napjainkban egyre többen és egyre fiatalabban érzik természetesnek a coming outot, és beszélnek szexuális orientációjukról családjuknak, ismerőseiknek. Zenészek, színészek, énekesek, művészek állnak a nyilvánosság elé, a sportvilágban azonban még mindig várat magára az áttörés. E havi interjúnk ezért is nagyon különleges: egy profi sportolóval, az ultrafutó Török Benjaminnal beszélgettünk.
Mikor és miért kezdtél el sportolni?
Az ok leginkább a boldognak nem igazán nevezhető gyerekkoromban keresendő. Négyen vagyunk testvérek, őket szinte én neveltem és gondoztam, mivel a szüleink nem különösebben törődtek velünk. Volt, amikor iskolába se tudtam menni, mert a testvéreimmel kellett foglalkoznom. Szüleimmel a viszonyom 14 éves koromban romlott meg nagyon. Amint lehetőségem nyílt rá – 18 évesen – a nagymamámhoz költöztem, de betegsége miatt ott sem volt könnyű. Az iskolában kezdtem el több más elfoglaltság mellett atlétikázni és kosárlabdázni is. Lipcsik László kezdeményezésére kezdtem el futni, amiben hamar megmutatkozott a tehetségem.
Miért éppen ez a sportág?
Mivel a családom nem tudott és nem is akart volna anyagilag támogatni, így a sportágak közül a futás tűnt a legolcsóbbnak. Még cipőt sem tudtam venni, így Lipcsik László és a Pécsi Testkultúra Közhasznú Egyesület segített, hogy cipőm és ruházatom legyen a sporthoz. Az egyesület a mai napig szponzorál
Magyarországon, de még külföldön sem gyakori, hogy sportolók coming outolnak. Te miért gondoltad azt, hogy meg kell tenned?
Tavaly, a Nemzetközi Előbújás Napján coming outoltam a nyilvánosság előtt. Amíg ezt nem tettem meg, nem éreztem magam teljesnek, hiszen bujkáltam, titkolóztam. Heteró férfiak társaságában nem lelkesedtem különösebben az általuk vonzónak tartott hölgyek iránt, az ilyen szituációk mindig nehezek voltak. Példát szeretnék mutatni másoknak: ha úgy érzik, eljött az ideje, ne féljenek megtenni, mert ezzel is segítik közösségünk elfogadását. Tudom, hogy a sport világában nem annyira elterjedt, főleg itthon, hogy valaki előbújik. Mindenki félti a karrierjét, de ha meg sem próbáljuk, akkor sose lesz jobb a helyzet.
A sportkarrieredre hatással volt a melegséged?
Az utolsó időkben már nagyon nyomasztott a titkolózás. Már csak ezért is itt volt az ideje, hogy előbújjak, illetve a különböző coming out történetek is – akár az épp nálatok olvasottak – erőt adtak. Mielőtt megtettem, féltem, hogy ismerőseim és sporttársaim hogyan fognak reagálni, mert többeknek voltak homofób megnyilvánulásai korábban. Legnagyobb meglepetésemre egy kivétellel (aki az apám volt) csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Barátaim, ismerőseim közül senki sem fordult el tőlem, és támogatásukról biztosítottak. A sportvilágból sem kaptam negatív visszajelzéseket. Ami fontos, hogy szeretnék ugyanolyan ember maradni, mint aki eddig is voltam, és szeretnék tenni az LMBT társadalomért.
Kik támogattak téged, kikre számíthattál?
Gyerekként nagynénémre és a férjére mindig számíthattam, aztán a sportban Lipcsik Lászlóra. Munkatársaim és barátaim is támogattak és támogatnak, illetve a futóbarátok, -ismerősök – ők mindig megértettek és számíthattam rájuk.
Milyen eredményeid vannak eddig a sportban és mik a terveid?
Az évek alatt számtalan versenyen indultam, többször igen eredményesen, sok félmaratont, maratont és ultra távot futottam le. Többször körbefutottam már a Balatont is. A maratoni időmet jó lenne 2:50:00-re beállítani. Eredményesen szeretnék szerepelni a 2018-as Gay Games játékokon Párizsban, ahol Magyarországot és a magyar LMBT közösséget fogom képviselni.
Mi a fontos az életedben a sportoláson kívül?
Most a sport és a futás a legfontosabb, de persze nem ebből élek, az egyik üzletláncnál dolgozom. A Budapest Sportiroda (BSI) Futónagyköveteként a VIII. kerületben segítek másoknak felkészülni versenyekre, illetve amatőr futóknak szervezek futásokat. Ezt természetesen társadalmi munkában teszem. Fontos feladatomnak érzem, hogy jótékonysági gyűjtéseket szervezzek: az idők során gyűjtöttem már kórház gyermekosztályának és idősek otthonának is. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy a Bátor Tábor Élménykülönítményének tagjaként segíthettem beteg gyerekeknek és azok testvéreinek.
Mit üzennél az olvasóknak és különösen azoknak, akik még az előbújásuk előtt állnak?
Higgye el magáról mindenki, hogy értékes része a társadalomnak. Felszabadító érzés, amikor előbújik és önmaga lehet. Tudom, nagy bátorság kell hozzá. De érdemes megtenni, és nem félni attól, hogy összeomlik az addigi életünk és elfordulnak tőlünk az emberek. Az előbújással egy új, teljesebb élet kezdődik, amiben új szintre lépnek az emberi kapcsolatok. Ne úgy éld az életed, ahogy mások szeretnék, hanem úgy, ahogyan az neked jó, és te szeretnéd!
BéZé
