Hírek

Megnyitotta kapuit India első LMBTQ egészségügyi központja

 

India megnyitotta első olyan egészségügyi központját, amely nem csupán attól különleges, hogy az LMBTQ közösség számára nyújt segítséget, de az ott dolgozók is a közösség tagjai. A Pink News beszámolója szerint a Mumbai-ban található egészségügyi központban azért, hogy a betegek ott-tartózkodását kellemessé tehessék, az ott dolgozó recepciósok, gyógyszerészek és tanácsadók is mind az LMBTQ-közösségbe tartoznak.

A Humsafar Trust igazgatója, Vivek Anand nyitotta meg a klinikát, aki úgy látja: Indiában az LMBTQ-emberek többsége a kormány által fenntartott klinikákra egy alkalomnál többet nem látogat el. Ennek oka a diszkrimináció és saját maguk stigmatizálása, amely a társadalom előítéleteiből adódik. Éppen a diszkrimináció miatt történhet, hogy míg Indiában az egyik legmagasabb az aránya a HIV-pozitív embereknek – körülbelül 2,1 millióan vannak az országban –, addig kezelésük csak nehezen halad az irántuk érzett ellenszenv miatt, melyet ki is mutatnak feléjük a kórházakban.

Ehhez kapcsolódóan osztotta meg tapasztalatait a biszexuális Sharma, aki az állam által fenntartott kórház után talált rá Anand egészségügyi központjára:

„A város egyik orvosi várótermében sem lehetnék ennyire nyugodt, mint most itt. Az emberek azonnal megbélyegeznének, mint homoszexuálist, és gondoskodnának róla, hogy kényelmetlenül érezzem magam.”

Anand éppen ezért döntött az LMBTQ emberek alkalmazása mellett, amikor megnyitotta a klinikát. Amellett pedig, hogy a páciensek nem érzik feszélyezve magukat, a kezelések ingyenesek számukra – az ingyenesség fenntarthatósága érdekében örömmel fogadják az önkéntes alapon felajánlott adományokat, melyekből tovább fejleszthetik a központot.
 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin