„Meg tudjuk mutatni, hogy közösségi finanszírozással, akár a jelenlegi kulturális környezetben, függetlenként is tudunk alkotni”

Adott egy könyv, amiből minden korosztály tanulhat, egy profi csapat nagyszerű színházi emberekkel és egy közösség, ami most picit segítheti a magyar kultúrát. Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi, évek óta dolgozik azon, hogy regénye, a Kamaszharc színpadra kerülhessen. Ám nagyobb állami támogatás nélkül csak egy valamire számíthat: a közönség és közösség támogatására. Lehet, hogy a te jegyed hiányzik ahhoz, hogy egy előadás esélyt kapjon a színpadon? Jocó bácsival regényéről, maszturbálás miatti jogi aggályokról, álmokról, csodás szakemberekről és dramaturgiai kihívásokról beszélgettünk, egy álom peremén egyensúlyozva. 

Mit kell pontosan tudni a Kamaszhacról?

Mit kell pontosan tudni a Kamaszharcról? A regény 2017-ben készült, ez egy naplóregény. Egy 31 éves ügyvéd szakítás után megtalálja a kamaszkori naplóját, és elkezdi olvasni. Elindul egyfajta kommunikáció közte és a naplója között – egyszerre van jelen a kamasz én és a felnőtt én, és a kialakuló vívódást dolgozza fel. Előkerülnek az elveszett álmok, és az ügyvéd elkezd azon töprengeni, hogy hová tűnt az a fajta mentalitás, amit kamaszként képviselt. Megismerjük egy kamasz fiú lelkét, és ugyanannak az embernek a felnőttkori lelkét. A kettő néha nem feltétlenül találkozik egymással. Néha dühös, néha kiakad, néha nagyokat nevetünk. A végén a főhős pedig hoz egy döntést a napló hatására, ami aztán később a további regényekhez vezetett.

Mennyire önéletrajzi ihletésű a könyv? Szokták mondani, hogy ha valaki ír, akkor nem tud nem táplálkozni önmagából.

Nem az. Persze, valamilyen szinten minden karakterből táplálkozik belőlem, és van az én életemből merített történet is. Összességében valóban nem tudsz nem a saját gondolataidból táplálkozni. De alapvetően rengeteg, nagyjából húsz karakter van a regényben.

Lehet, hogy mindegyikben valójában én vagyok, de egyikben sem vagyok én igazából.

De te kamaszként írtál naplót?

Igen. Maga a regény ötlete onnan született, hogy megtaláltam a kamaszkori naplómat és elolvastam.

Akkor milyen hatással volt rád a fiatal Jocó?

Igazából alapvetően nagyon egysíkúak voltak a bejegyzéseim. Az írások 90 százaléka a lányok miatti szenvedésről, kapcsolatok és nők iránti sóvárgásról szól, az összes többi pedig élmények leírása, például egy osztálykirándulás története. Nagyon kellemes emlékeket hoz fel bennem.

Volt olyan érzésed, hogy wow, ezt de elmondanám a fiatalkori énemnek, most, így felnőttfejjel?

Oh, abszolút. Ezeket a tanácsokat bele is írtam a regénybe. Ha ezt a könyvet egy kamasz olvassa, akkor egy felnőttől kap egyfajta útmutatást, tanácsokat, ráadásul olyan dolgokról, amiről alapvetően nem beszélünk. Például hogy kétféle péniszfajta létezik. Erről a kamaszok többsége nem hall. És mikor a kamasz srác a naplóban arról vekeng, hogy kicsi a pöcse, a felnőtt már csak mosolyog ezen. Így ez a rész már önmagunk elfogadásáról szól, miközben a felnőtt ennek a témának a biológiai rétegét is felveti.

Szóval a könyv értelmezhető egyfajta útmutatóként is a kamaszoknak az önelfogadás felé?

Igen.

Akkor most ez a történet – de most már beszéljünk róla darabként is – a kamaszoknak szól? Vagy amikor megszületett ez az ötlet, akkor mit gondoltál, kinek szánnád, ki nézze meg a színpadon?

Ez most egy nagyon nehéz helyzet. A könyv 14 éves kortól ajánlott, gyakorlatilag bármilyen életkorig. A legidősebb olvasói visszajelzés például egy 78 éves nagymamától érkezett. Ő nagyon szerette a regényt.

Viszont ebben az új, megváltozott jogi környezetben ez egy kicsit nehezebb ez a sztori. Hiszen például a kamasz fiú a naplójában ír az önkielégítésről is, az pedig már a törvények szerint a szexualitás öncélú ábrázolása, ami miatt a darabot 18 év alattiak nem látogathatnák. Jelenleg a jogászokkal egyeztetünk arról, hogyan lehetne ezt a színdarabot besorolni. Azt szeretném, hogy 15-16 éves kortól már látogatható legyen az előadás, de ezen még dolgozunk.

Ez a szövegkönyv megírásánál is egy szempont, hogy olyan történet szülessen, ami adott esetben nem heréli ki a regényt, de a jogi környezetnek azért valamilyen módon megfelel. Ha ez nem sikerül, akkor csak 18 éven felüliek látogathatják majd az előadást.

Alapvetően nem egy friss regényről beszélünk. Hogy jött most ez az ötlet pont 2024 közepén, hogy akkor ezt vigyük színpadra?

Én már korábban is gondolkoztam róla színdarabként vagy filmként. El is indultak anno ilyen irányú tervek és ötletelések. Végül 2022-ben döntöttem úgy, hogy első körben legyen erről színdarab. Tehát mi igazából már két éve dolgozunk ezen. Akkor odaadtam producertársamnak, Gerlits Rékának a regényt, hogy olvassa el és kezdjünk el ezen dolgozni. Majd elkezdtük keresni a csapatot, ami idén állt össze.

Hogyan zajlott ez a folyamat? Voltak színészek vagy szakemberek, akiket kiszemeltél, hogy őt mindenképpen akarom ebbe a projektbe?

Igen. A legelső ilyen kiszemelt Ivanics Tamás volt, vele kapcsolatban éreztem azt, hogy ő mindenképpen el tudja játszani az egyik szerepet. A darab egyik érdekessége amúgy az, hogy három fontos férfiszereplő is van benne: a kamasz, a felnőtt én és a kamasz apja. Tomi után pedig elkezdtem még olyan színészeket keresni, akiknek nagyon sokra tartom a munkásságát, de mivel sokat kell játszani, az is fontos volt, hogy lehetőleg mindenkinek legyen önálló darabja.

Így találtunk rá Márfi Márkra és Grisnik Petrára, akik szerencsére mindannyian elvállalták a felkérést. Utána következett az író megtalálása, ami nehéz feladat volt, mert a nagyon jó dramaturgok nagyon elfoglaltak, évekre előre le vannak szerződve. Szerencsére Mikó Csabának, aki az utóbbi időben rengeteg darabon dolgozott Budapesten és vidéken, annyira tetszett a könyv, hogy azt mondta, megpróbálja belesűríteni az idejébe. Végül azt gondoltuk, hogy az előadásnak mindenképpen kell egy női energia, ezért női rendezőt kerestünk, és Bereczki Csillára esett a választásunk. Így állt össze a csapat. A tagjai még többnyire nem dolgoztak soha együtt, de mindig is akartak.

Így nagyon szerencsésen alakult ez a kétéves… nem mondom, hogy casting, mert ezeket az embereket úgy castingoltam, hogy ők nem is tudtak róla.

Dramaturgiailag mi a legnagyobb nehézség, amivel szembe találtad eddig magad? Egy könyv átirata mindenképpen feladásokkal is jár. Egy teljes komplex regényt azért nem lehet mindenképpen teljes komplex módon a színpadra vinni…

Illetve az az oda-vissza váltogatás, ami a regényben működik, az a színpadon nem feltétlenül működne. A felnőtt szereplő csak két-három alkalommal fog megjelenni. Mikor leültem Mikó Csabival, elmondta az ötleteit és mindenről kikérte a véleményemet. Na most nekem van egy kész regényem, és nagyon nehéz volt egy kompakt műből akár kivenni, akár beletenni részeket. A végén aztán úgy döntöttem, hogy elfogadom Csabi koncepcióját. Majd mikor készül a szövegkönyv, akkor még dolgozunk ezen, de addig is többször leülünk megbeszélni ezeket a változtatásokat.

Így igen, a legnehezebb számomra az, hogy elengedjem azt, amit én írtam, és szabad kezet adjak oly módon, hogy ez a történet a színpadon is tudjon működni. De mivel olyan ember vagyok, aki alapvetően mindig bízik azokban a szakemberekben, akikkel dolgozik, és tudom, hogy sokkal jobban értenek hozzá, ezért a regény szerkezetét is könnyedén át tudtuk alakítani. Lehet, hogy amivel befejeződik a regény, a színdarab azzal fog kezdődni. Egy picit átforgatjuk az egészet, hogy dramaturgiailag is legyen egy íve a történetnek.

És akkor itt van ugye a nagy kérdés… Egy darabot színpadra állítani pénz. A közösség tagjai nem az államhatalom barátai, ahogy a kultúra sem igazán az államhatalom barátja. Mennyire nehéz ez a pénzszerzés?

Nagyon nehéz. A jelenlegi kulturális helyzetben nem a független társulatokat támogatják. Szerencsére a kamasz téma miatt két éve egy NKA-s pályázaton tudtunk nyerni egy minimális összeget, ami igazából nagyjából egy felolvasóestre lenne elég, illetve a szövegkönyv elkészítésére. Így a Brancsközösség oldalán írtunk ki egy közösségi finanszírozást. Előre értékesítünk a színdarabra jegyeket és csomagokat. Vannak csomagjaink későbbi előadásokra, vannak VIP csomagjaink például a premierre, amivel nemcsak a premieren vehet részt, aki ezt megvásárolja, hanem az azt követő partin is. Illetve vannak céges csomagok is; akár egy komplett előadást is meg tud vásárolni egy vállalat a dolgozói számára év végi jutalomnak, csapatépítőnek, és mindegyikhez tartozik egy-egy beszélgetés az alkotókkal és a színészekkel. Nagyon izgalmas lehetőségeket és ajánlatokat dolgoztunk ki.

Szerencsére jól állunk, több mint 80%-on felül áll a gyűjtés, hogy hozzájussunk a pénzhez. Merthogy maga a koncepció is úgy működik, hogy a kitűzött célt el kell érni ahhoz, hogy megkapjuk ezt az összeget, amit összegyűjtöttünk. Van még mit tenni, de azt gondolom, hogy sikerülni fog ez, és meg tudjuk mutatni, hogy közösségi finanszírozással, akár a jelenlegi kulturális környezetben, függetlenként is tudunk alkotni. Ráadásul az a hatalmas megtisztelés ért bennünket, hogy a kampány első napján, Sztarenki Pál, a Pinceszínház igazgatója felhívott bennünket, hogy szeretné befogadni ezt a darabot. Így ott fogjuk bemutatni, a premier dátuma pedig november 9. lesz.

Ahogy látom, itt nem is csak közösségi gyűjtésről van szó, ahol a közösségből lesz egyfajta közönség, hanem maga az alkotó csapat is egy összeforrt közösséggé válik. Ez nagyon szép.

Nekem az a legjobb érzés ebben az egészben, hogy az én álmom közös álmunkká vált. Azt érzem mindenkin, hogy nagyon-nagyon akarják ezt, a magukénak érzik, egy nagyon izgalmas színészi kihívásnak tartják, illetve egy nagyon-nagyon izgalmas emberi kapcsolódásnak gondolják. Ez egy nagyon jó csillagzat alatt megszülető történet. És nagyon-nagyon bízom benne, hogy hosszú távon is rentábilisak tudunk maradni. De most a producer szólt ki belőlem.

Ha szeretnéd támogatni Jocó bácsi darabját egy jeggyel vagy bármilyen csomaggal, ide kattintva teheted meg!