EgészségLifestyle

Még mindig nagyon sok téves információ kering a PrEP-ről

A Belvárosi Orvosi Centrum kiemelten fontosnak tartja, hogy a hazai LMBTQ közösség tagjai olyan ellátást kaphassanak, ahol nyíltan, szégyenérzés nélkül beszélhetnek szexuális orientációjukról anélkül, hogy tartaniuk kéne bármilyen elítélő vagy kirekesztő hozzáállástól. Mivel a rendelő fő profilja az STD-betegek ellátása, a szexuális életre vonatkozó kérdések megkerülhetetlenek. Az orvosok ítélkezés nélkül, szakszerűen kérdezik ki és látják el a pácienseket, elkötelezettek szakterületük iránt, és nagy tapasztalattal rendelkeznek. Dr. Tisza Tímea bőr- és nemigyógyász, igazgató főorvos elmondása szerint így jutott tudomásukra, hogy lenne igény a PrEP-re itthon, az orvosi centrumban pedig immár hónapok óta segítik a tabletta biztonságos beszerzését, valamint garantálják pácienseiknek a rendszeres orvosi kontrollt.

Mit tehet jelenleg Magyarországon az, aki be szeretné szerezni a PrEP tablettát?

A HIV-centrumokban már itthon is elérhető a PrEP, a budapesti Szent László Kórház mellett Miskolcon, Debrecenben és Pécsen. Fontos tudni azonban, hogy csak olyan infektológus írhatja fel, aki kifejezetten HIV-betegekkel foglalkozik. Ahhoz, hogy a páciens a tablettát megkaphassa, bizonyos vizsgálatoknak meg kell történni, például le kell szűrni nemi betegségekre, és meg kell nézni, hogy nincs-e valamilyen laboreltérése. Legfőképp a vesefunkciót befolyásolhatja negatívan a gyógyszer, de a szedése mellett évente szükséges csontritkulás-vizsgálat is. Fontos hangsúlyozni, hogy PrEP-et szedni szoros orvosi követés és folyamatos laborkontroll nélkül nem szabad.

Milyen veszélyekkel járhat, ha valaki az interneten rendeli magának a gyógyszert?

Általánosságban elmondható, hogy ha valami generikum, és nem originális szer, az még nem jelenti azt, hogy feltétlenül rosszabb, attól még lehet ugyanolyan hatékony.

„Az internetről, ismeretlen helyről való beszerzés azonban sokféle kockázattal járhat a PrEP esetében.”

Ha nem az orvosi problémákkal kezdünk, akkor elsőként kell említenünk, hogy sokszor a külföldről rendelt és előre kifizetett tabletta meg sem érkezik. Pont a nyáron volt például egy komoly vámkezelési probléma, amikor nem adták ki orvosi igazolás nélkül a készítményeket.

 

Dr. Tisza Tímea

 

És ha orvosi szempontból nézzük?

Nagyon káros gyakorlat, hogy valaki megrendeli a PrEP-et az internetről, és kapkodja mindenféle kontroll nélkül. A tabletta mellékhatása a veseelégtelenség és a csontritkulás, de azoknál, akik PrEP-et szednek, nagyságrendekkel nagyobb az egyéb STD-k előfordulási aránya. Az internetről vásárlókról feltételezhetjük, hogy nem járnak rendszeresen STD-szűrésre, amibe beletartozik a HIV-teszt is. Sokan nem tudják, de a gyógyszerszedés mellett is elkapható a fertőzés: a beteg találkozhat esetleg olyan HIV-törzzsel a partner részéről, amelyik erre a gyógyszerkombinációra rezisztens. Biztonságérzetéből kifolyólag, mivel PrEP-et szed, a tudta nélkül továbbadhatja a fertőzést.

„Fontos tudni, hogy a PrEP csak és kizárólag a HIV-fertőzést előzi meg, viszont mellette számos más szexuális úton terjedő fertőzés van (pl.  szifilisz, tripper, klamídia), amitől nem véd meg.”

A bakteriális STD-ket antibiotikummal lehet gyógyítani, de ehhez is kell a rendszeres szűrés. A vírusosakat nem lehet gyógyítani, a herpeszt, HPV-t, Hepatitis B-t, ha elkapja valaki, annak erősen meggyűlik vele a baja.

Hogy szedhető a PrEP a legbiztonságosabb módon?

Mára az derült ki, hogy az on-demand szedés nem olyan biztonságos, tehát nemcsak az aktus, buli vagy randevú előtt kell bevenni, hanem érdemes állandóan szedni a tablettát.

A Belvárosi Orvosi Centrumban elérhető egy olyan szolgáltatási csomag, ahol a nemzetközi előírások szerint ellenőrzik a PrEP-et szedő pácienseket. Mit érdemes tudni erről?

Készítettünk egy olyan csomagot, amiben a kontrolldíjakat a minimumra redukáltuk, mivel a költségek nagy részét a labortesztek teszik ki, amin mi nem tudunk változtatni. A nemzetközi protokollok szerint állítottuk össze, hogy milyen teszteket kell háromhavonta elvégezni. Csak azon akkreditált laborok leletei alapján tudunk felelősséget vállalni, akikkel szerződésben állunk.  Gyorstesztek eredményeit nem tudjuk figyelembe venni, és az sem mellékes, mikor készült a vizsgálat, mert fontos, hogy precízen, háromhavonta kerüljön sor az ellenőrzésekre. Ha minden rendben van a vizsgálatok során, az infektológus felírja a gyógyszert, és a páciens jöhet a receptért. Kétszer kell eljönni az orvosi centrumba: egyszer, amikor mintát veszünk, utána pedig csak a felírt receptért.

 

 

Milyen áron lehet hozzájutni a PrEP-hez?

Sokakat elriasztott, hogy háromhavonta 50 000 Ft-ba kerül a biztonság. Ebben a csomagban a konzultáció és a receptdíj mellett már ott vannak a labortesztek költségei is. Ezeket mindenképp el kell végezni ahhoz, hogy megítélhessük, az illető biztonságosan szedheti-e a gyógyszert.  Ha belegondolunk, ez havi 16 666 Ft-ot jelent. Sokszor elhangzik, hogy a havi gyógyszerköltség hazai patikában való gyógyszervásárlás esetén magas, de a Háttér Társaság hathatós közreműködése jóvoltából sikerült találni egy olyan gyógyszerfutár szolgáltatót, aki havi 18-20 000 Ft-os áron (euróárfolyam-függő) tudja behozni külföldről a gyógyszert. A mi receptünkkel kell felkeresni őket, és néhány napon belül garantáltan megkapják a páciensek a szert.

„Mindennel együtt havi 36 000 Ft-ért orvosilag kontrolláltan végezhetik ezt a prevenciót, ráadásul, ha bármilyen probléma akad, hozzánk bármikor vissza lehet jönni.”

Tisztában vagyunk vele, hogy ez az összeg 2,5-3-szorosa a neten rendelt gyógyszernek, de az általunk kínált lehetőségnek nincsenek sem egészségügyi, sem egyéb veszélyei.

Mit kapnak a páciensek a Belvárosi Orvosi Centrumban a tabletta mellett?

Felvilágosítjuk őket a gyógyszer lehetséges mellékhatásairól, az egyéb rájuk leselkedő veszélyekről, és felhívjuk a figyelmüket a többi STD-vel szembeni védekezés fontosságára. Ha mégis elkapnak valamilyen szexuális úton terjedő fertőzést, megfelelő ellátásban részesülnek. Ezenfelül STD-orvosaink folyamatosan edukálják a pácienseket, felajánlják nekik a Hepatitis B és HPV vakcinálást, hogy a biztonságukat fokozzuk. Ha bármilyen egyéb gondjuk akad, például proktológiai ellátásra szorulnak, ami passzív MSM-ek körében gyakori, akkor az erre a területre speciálisan képzett, tapasztalt  végbélsebészeink állnak rendelkezésükre. Tehát, aki itthon PrEP-et szeretne szedni, teheti ezt biztonságban, szakemberek által felügyelt módon olyan környezetben, ahol nem kell tartania ez előítéletektől és a megbélyegzéstől, és ahol minden felmerülő kérdésére választ kaphat.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin