Itthon

Márki-Zay Péter: Olyan országot akarunk, ahol nem szégyen a homoszexualitás

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában volt vendég tegnap este Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje, Hódmezővásárhely polgármestere.

A beszélgetés utolsó szakaszában szóba kerültek LMBTQ-kérdések is, annak apropóján, hogy múlt pénteken Orbán Viktor a Kossuth Rádióban igyekezett összekötni a homoszexualitást a pedofíliával (erre később a Budapest Pride reagált).

Márki-Zay korábban többször is azt nyilatkozta, hogy a Fidesz kommunikációja álságos ezen a területen, mivel szerinte a nagyobbik kormánypártban van a legtöbb homoszexuális. Ungár Klára ( a Szabad Emberek Magyarországért Párt elnöke, Ungár Péter LMP-s országgyűlési képviselő nagynénje, nyíltan leszbikus politikus) szerint ez az a pont, amikor az ellenzéknek elő kell jönnie nevekkel és ide visszacsatolva kérdezett rá a műsorvezető: van ilyen pont?

Azt gondolom, nincs ilyen pont” – válaszolt Márki-Zay. „Az ellenzék teljesen egységes abban, hogy az embereket nem a bőrszínük, a származásuk, vagy a szexuális orientációjuk alapján kell megítélni; hogy nem szabad összekeverni például a homoszexualitást  és a pedofíliát – amit a Fidesz rendszeresen megtesz.

Mi viszont mindig ki fogunk állni a fideszes homoszexuálisok azon joga mellett is, hogy nekik ezt nem kell szégyellniük. Mi egy olyan országot akarunk, ahol ez sehol nem szégyen, ahol ezt a fideszes melegek is büszkén felvállalhatják. Ezt a fajta szellemiséget akarjuk képviselni a jövőben is” – zárta mondandóját a politikus.

A teljes beszélgetés megtekinthető YouTube-on:

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin