Itthon

Márki-Zay Péter: A Fidesz soraiban van a legtöbb meleg

 

Facebook-bejegyzésben kelt saját maga védelmére ma reggel Márki-Zay Péter, aki szerint nem az vállalhatatlan, hogy a két kormánypárt soraiban melegek vannak, hanem hogy pontosan ezek az emberek azok, akik „buziznak és gyűlöletet” szítanak.

Tavaly Washingtonban például egy sok évig hazánkban élő beszélgetőtársam elárulta, hogy az egyik, azóta is HANGOSAN BUZIZÓ KERESZTÉNYDEMOKRATA POLITIKUS hátsó fertályából egy alkalommal éppen egy általa személyesen ismert sebésznek kellett egy játékszert eltávolítania…” – olvasható többek között a bejegyzésben.

 

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a Fidesz, valamint KDNP politikusainak erkölcsi színvonalát mi sem jellemzi jobban, mint hogy „Soros-ösztöndíjasként sorosoznak, migráns-betelepítőként migránsokkal riogatnak, és pedofilbotrányaik és pornófelvételeik közepette a melegek ellen folytatnak gyűlöletkampányokat.”

Bár már vannak politikusok Magyarországon, akik nyíltan vállalják, hogy melegek, leszbikusok, Márki-Zay azt szeretné, ha a kormánypártiak is félelem nélkül fel mernék vállalni.

Szerencsére a magyarok igenis toleránsak az eltérő szexuális orientációjú emberekkel, Vásárhelyen még a Fidesz által gyermekekkel kapcsolatos pozíciókra kinevezett melegeket sem kritizálta senki” – teszi hozzá a bejegyzésben, amelynek apropója, hogy a 444 videófelvételén szócsatába keveredett egy fideszes szavazóval, kijelentve, hogy „a Fidesznél több meleg egyik pártban sincs.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin