LMBTQ mesekönyv felolvasása miatt tartanak megfigyelés alatt egy tanárt
Megfigyelés alatt tartják egy floridai általános iskola tanárát, miután kiderült, hogy az első osztályos tanulóknak olyan könyvből olvas fel, amely támogatja az LMBTQ jogokat.
A Pinecrest Általános Iskola tanára az Egy nap Marlon Bundo életében című könyvet olvasta fel a hét-nyolc éves gyerekeknek – írja a PinkNews.
Az Egy nap Marlon Bundo életében című gyerekeknek szóló LMBTQ könyv valójában egy paródiának indult a Last Week Tonight with John Oliver show készítőitől. Az eredeti könyvet a jelenlegi alelnök, Mike Pence felesége és lánya alkották, mely bemutatja a családi nyúl életét. Karen Pence idén egyébként egy olyan iskolában kezdett tanítani, amely kimondottan elítéli az LMBTQ közösséget – a hír bejelentése után nem sokkal oda is érkezett pár példány Marlon Bundo történetéből.
Az Egy nap Marlon Bundo életében viszont egy kis csavart visz a történetbe, és megajándékozza Marlon Bundót egy másik fiú nyuszival, akibe beleszerethet, és akivel leélheti egész hátralévő életét.
Bár a meleg nyusziról szóló mesekönyv több jótékonysági szervezetnek is segített bevételeivel, a szülők többsége mégsem támogatja, hogy gyermekük ilyen olvasmányok közelébe kerüljök, és ezt jelentették az iskola vezetőségénél. A tanár folytathatja a munkáját, de felettesei mostantól megfigyelés alatt tartják.