Színes

Letartóztatták a melegpornóst, aki részt vett a Capitolium ostromában

 

2021. január 6-án Donald Trump támogatói Washingtonban gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a megválasztott elnök, Joe Biden győzelme ellen. Az események hamar elfajultak, és a tüntetők megrohamozták a Capitolium épületét, a támadás során öten vesztették életüket.

Az eltelt 15 hónap során közel 800 személyt tartóztattak le az ostrommal kapcsolatos bűncselekmények miatt, köztük több mint 250 főt a rendfenntartó erők megtámadásával vagy akadályozásával vádoltak meg. Április 14-én az Advocate szúrta ki, hogy a letartóztatottak között van a melegpornós Sergeant Miles is.

A gay-for-pay előadó soha nem titkolta rajongását Donald Trump iránt, de így sokakat meglephetett, amikor a támadásról készült képsorokat és a biztonsági kamerák felvételeit elemezve azonosították. Miles azonban nemcsak a helyszínen volt, de tevőlegesen is részt vett az ostromban.

 

 

Az ügyészség közleménye szerint egy nagyobb csoport tagjaként az épület lezárt nyugati részére jutott, ahol összetűzésbe keveredtek a Capitoliumot védő rendőrökkel. Az összecsapás során Miles a rendőröket lökdöste, akiket megpróbált megütni. Az ostromban Miles egy fadarabbal próbálta betörni az egyik ablakot, majd azon keresztül behatolt az épületbe.

Bár aktív részese volt a történteknek, egy héttel később a Twitteren arról posztolt, hogy a támadást valójában a Black Lives Matter mozgalom tagjai és balos antifasiszta aktivisták követték el. Végül a mobilforgalmat ellenőrizve a cellainformációk segítségével került a hatóságok látókörébe, mert a támadás idején a telefonja a Capitolium közelében lévő egyik adótoronyhoz csatlakozott, ezután könnyű volt a képeken beazonosítani.

 

 

Christian Walker, a fekete, meleg, republikánus Trump-rajongó

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin