Itthon

Leszbikus párt zaklattak szélsőjobboldaliak egy balatoni strandon

fotó: Gábor Kulcsár on Unsplash

 

A badacsonylábdihegyi strandon a Budapest Pride két szervezője arra lett figyelmes, hogy szélsőséges indulót éneklő gyerekek jönnek ki a vízből. Videóra vették a szürreális jelenetet, majd hamarosan kiderült, hogy kihez is tartoznak a fiatalok.

Ahogy arról az RTL Híradója beszámol, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom évek óta szervez nyári tábort fiataloknak. Állításuk szerint komolyabb kiképzéseket 15 éven felülieknek tartanak, de nem maradnak fegyverbemutató nélkül a fiatalabbak sem. A szélsőjobboldali szervezet idén július végén 35 gyereket táboroztatott a Balatonnál. A mozgalom indulóját gyakran éneklik a gyerekek a táborban, erre vonultak akkor is a badacsonylábdihegyi strandon, amikor július 28-án a Budapest Pride szervezői felfigyeltek rájuk.

Távolról videót is készítettek a szokatlan látványról, de azt sehol nem hozták nyilvánosságra, és az RTL Híradójának sem mutatták meg. A helyzet képtelensége volt az, amit megörökítettek saját maguknak, hogy gyerekek háborúzós, mindenkit megölünk kiáltásokkal, dalokkal így vonulnak ki a vízből és át a strandon, mondta a csatornának Hrubi Zita, a Budapest Pride szervezője.

Nem sokkal később a Hatvannégy Vármegye két felnőtt tagja odament hozzájuk, és napszemüvegben, karba tett kézzel álltak mozdulatlanul fél méterre tőlük. “Ez már önmagában baromi ijesztő volt, és megkérdeztem, hogy mit szeretnének, vagy hogy mi történik. És nem mondtak semmit” – idézi fel az esetet Hrubi Zita. Hosszabb hallgatás után a két felnőtt odavetette nekik, hogy “undorítóak vagytok”. Ezután gúnyolódtak és mutogattak rájuk, majd szóváltás következett, de a videó készítését egyszer sem kifogásolták.

A YouTube-csatornájukon azonban már emiatt háborogtak a Hatvannégy Vármegye vezetői. A videóban felvételeket mutatnak a parton napozó párról, majd Barcsa-Turner Gábor arról beszél, hogy mindez máshogy is végződhetett volna, amennyiben nem nyilvános helyen futnak össze. A férfi az RTL-nek nem akart nyilatkozni, és állítása szerint nem történt semmiféle agresszió. A Budapest Pride munkatársai jogvédők segítségével feljelentést tesznek a félelemkeltő viselkedésük, és a róluk készült felvételek nyilvánosságra hozatala miatt. A Facebook-oldalukon azt kérik, jelentkezzenek azok, akik szemtanúi voltak a történteknek.

Az RTL által megkérdezett büntetőjogász általánosságban beszélt a hasonló esetek következményeiről. Gellér Balázs emlékeztet, hogy a Btk. nevesíti is a szexuális orientációt, illetve a nemi identitást – ha emiatt viselkedik úgy valaki, hogy kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, ami alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen, akkor az akár 3 éves szabadságvesztéssel is büntethető bűntett. Mindez akkor is megvalósul, ha az elkövető fizikailag nem bántalmazta az áldozatát.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin