Nagyvilág

Lefújták az amerikai LMBTQ különmegbízott indonéziai útját

fotó: AFP

 

Miután Indonézia legbefolyásosabb iszlám szervezete tiltakozását fejezte ki a tervezett látogatás ellen, az Egyesült Államok lemondta az LMBTQ-jogokkal foglalkozó különmegbízottjának útját.

Jessica Stern a jövő héten utazott volna Indonéziába a Vietnámot és a Fülöp-szigeteket érintő körútja keretében. Az ország vallási tanácsa azonban december 2-án közleményt adott ki, amelyben azt állították, a látogatás ártana az ország vallási és kulturális értékeinek, írja az ABC News.

“Vallásos és civilizált nemzetként úgy tartjuk, hogy tisztelnünk kell a vendégeket. De nem is fogadhatunk olyan vendégeket, akik utazásának az a célja, hogy kárt tegyenek nemzetünk vallásának és kultúrájának nemes értékeiben, és összezavarják azokat” – mondta a tanács alelnöke, Anwar Abbas a közleményben.

A tanács gyakran ad ki úgynevezett fatvákat, egyfajta vallási rendeleteket – többek között a dohányzás és a jóga ellen is adtak már ki fatvát. Bár jogilag ezek nem kötelező érvényűek, sok hívő muszlim követi ezeket a rendeleteket, mert figyelmen kívül hagyásukat bűnnek tartják.

Az USA jakartai nagykövete, Sung Kim elmondta, kormánya reméli, hogy folytatni tudják a párbeszédet az LMBTQ közösség emberi jogairól, de “indonéz kollégáinkkal folytatott megbeszéléseink után úgy döntöttünk, hogy lemondjuk Stern különmegbízott indonéziai látogatását. Az olyan országok, mint Indonézia és az Egyesült Államok tanulhatnak egymástól arról, hogyan lehet fellépni a gyűlölet ellen, és hogyan lehet virágzóbb, befogadóbb társadalmakat biztosítani mindenki számára”.

Teuku Faizasyah, az indonéz külügyminisztérium szóvivője nem kívánta kommentálni a különmegbízott látogatását.

Indonéziában, a világ legnépesebb muszlim országában nem tiltja törvény a homoszexualitást és a transzneműséget, kivéve a konzervatív Aceh tartományban. Az ország LMBTQ közössége azonban az utóbbi időben kormányzati támadások kereszttüzébe került. Az év elején Ma’ruf Amin alelnök egy muszlim tanárok konferenciáján tartott beszédében “deviáns szexuális viselkedéssel” jellemezte az LMBTQ közösséget.

 

 

Egy indonéz törvény ördögűzésre kényszerítené a melegeket

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb