Hírek

Kristen Stewart nyíltan beszél a magánéletéről

Az Alkonyatból ismert színésznő az utóbbi időben nagyon aktív, sorra ad nyilatkozatokat magánéletével kapcsolatban. Míg az ELLE-nek jelenlegi románcáról nyilatkozott, addig a New York Times Style magazinjának egy régmúlt kapcsolatáról mesélt nyíltan.

A NY Timesnak kendőzetlenül rántotta le a leplet a Robert Pattinsonnal 2008 és 2014 között folytatott kapcsolatáról. „Nem volt valós. Az emberek azt akarták, hogy Rob és én összejöjjünk, így ez nem volt más, mint egy termék. És undorító volt számomra. Nem akarom elrejteni magam, vagy azt, amit eddig tettem az életemben. Egyszerűen nem akartam része lenni egy sztorinak, amit a szórakozásnak találtak ki.”

kristen stewart

Majd’ egy hónapja az ELLE-nek azt mesélte, hogy „soha sem volt boldogabb.” Ezzel a mostani románcára utalt, amit Alicia Cargile-lel folytat. Ebben az interjúban azt is elárulta, hogy Alicia az első lány az életében, és teljesen máshogy éli meg a lánnyal való randizást, mint amilyen a fiúkkal volt. Akkor úgy érezte, hogy el kellett rejtenie magát, mert úgy érezte, amint kimond valamit, teljesen jelentéktelenné válik. A kapcsolatot a fiú alakította ki, és nem érezte magáénak.

„De megváltozott minden, amikor elkezdtem lányokkal randizni. Kinyitotta számomra a világot. Sosem voltam ennél boldogabb” – jelentette ki az interjúban.

Aliciával láthatóan nagyon jól érzik magukat, nincs olyan hét, amikor ne jelenne meg egy-két kép arról, ahogyan szerelmesen andalognak. Stewart azt azért elismerte, hogy nem hiányoznak a kapcsolatból az apró szakítások, de mindig visszatalálnak egymáshoz.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin