Itthon

Kövér László megint nem enged LMBTQ konferenciát szervezni a Parlamentben

 

A DK, az MSZP, a Momentum és a Párbeszéd jövő hét kedden tartana konferenciát a magyarországi LMBTQ-közösség helyzetéről, ám Kövér László nem engedi, hogy a Parlament egyik termét használják erre a célra – írja a Telex.

Gyurcsány Ferenc még júliusban levélben kérelmezte, hogy a konferenciához a Parlament Vadásztermét használhassák, de a válasszal meg kellett várni, hogy a házelnök visszatérjen a szabadságáról. Végül Kövér László négy nappal a rendezvény előtt adott írásbeli választ: „Tájékoztatom, hogy a 2024. szeptember 3-i teremigénylését – tekintettel a 2012. évi XXXVI. törvény 2. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettségemre – nem áll módomban teljesíteni.” 

A fenti paragrafusban egyébként annyi szerepel, hogy „a házelnök biztosítja az Országgyűlés jogainak gyakorlását, gondoskodik az Országgyűlés tekintélyének megóvásáról, az Országgyűlés rendjének és biztonságának fenntartásáról, valamint az Országgyűlés munkájának megszervezéséről”.

Sebián-Petrovszki László, aki a konferenciát szervezi a DK részéről, úgy nyilatkozott a Telexnek, hogy politikai indíttatást sejtenek az elutasítás mögött. „Jól jelzi ez a kormány viszonyát az LMBTQ-jogokhoz és -közösséghez” – nyilatkozta a képviselő.

A rendezvényen 12 ország nagykövetsége delegál küldöttet, többek között Franciaország, Németország, Hollandia, Svédország és Norvégia, de az európai ügyekért felelős miniszterek budapesti informális találkozójának résztvevőit is meghívták.

Nem ez az első alkalom, hogy Kövér nem engedélyezi LMBTQ tematikájú rendezvény megtartását a Parlament épületében, júniusban a törvényhozásnak az egyenlő jogok biztosításában játszott szerepéről tartott emberi jogi konferenciára nem adott engedélyt a házelnök.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin