Koreai horrordiéta – Han Kang: Növényevő

Képzeld el, hogy egy napon bejelented a családodnak, hogy te bizony innentől fogva egy gramm állati eredetű táplálékot sem vagy hajlandó bevinni a szervezetedbe. Ugye, mindannyian látjuk magunk előtt a mentális állapotunkat megkérdőjelező, kételkedő tekinteteket, és halljuk a záporozó kérdéseket? Amikor pedig mindehhez még a távol-keleti népek mentalitása és egy író fantáziája is társul, akkor lesz igazán izgalmas sztori egy elsőre egyszerűnek (bár egyértelműen misztikusnak) tűnő „életmódváltásból”.

Han Kang Növényevő című könyvét először 2007-ben adták ki Dél-Koreában, majd 2015-ös angol fordítása után vált nemzetközileg is elismertté – olyannyira, hogy 2016-ban az írónő kapta a nemzetközi Man Booker-díjat.

Yeong-hye, a történet főhősnője egyik napról a másikra úgy dönt egy véres rémálom miatt, hogy nem hajlandó többé húst vagy más egyéb állati eredetű ételt magához venni. Az asszony döntése első körben csak a férje életét befolyásolja, aki hozzászokott az évek alatt általa rendszeresen készített finomságokhoz, és általában ahhoz, hogy felesége semmiben nem mond neki ellent. Nyugodt mederben folyó életüket egyre bizarrabb interakciók tarkítják, amíg végül egy családi vacsorán kirobban a botrány Yeong-hye „életmódváltása” körül.

A családi csetepatét akár annak paródiájaként is értelmezhetjük, amikor valaki a valóságban bejelenti tradicionálisan húsevő családjának, hogy a vegánságot választja. Bármennyire is trendi lett a 2010-es években ez az irányzat, sokan még mindig csípőből elutasítják a növényi alapú táplálkozást, mondván: hús nélkül élni lehetetlen. Jelen írásnak nem célja, hogy egyik vagy másik oldal mellett állást foglaljon, és Kang regényének sem maga a „növényevés” ténye a lényege. Sokkal inkább szól Yeong-hye határozottságáról, konok kiállásáról mindenkivel (különösen családja férfitagjaival) szemben – még akkor is, ha döntésének alapja egy olyan megfoghatatlan dolog, mint az álom.

Ha a regény szerkezetéből indulunk ki, akkor az is kérdésessé válik, hogy tulajdonképpen ki a főszereplője. A három, közel azonos hosszúságú részre tagolt történet első narrátora Yeong-hye férje, a másodiké a sógora, a harmadik szakaszban pedig a nővére szemszögéből láthatjuk az egymást kronologikusan követő eseményeket. A növényevő gondolataiba tehát csak az ő szemükön, a velük folytatott beszélgetéseken keresztül nyerünk bepillantást. A három személy nagyon különbözőképpen látja a köztük lévő kapcsolatokat, és az egyes részekből mindig újabb rétegeket ismerünk meg mind a saját személyiségükből, mind pedig abból, hogyan tekintenek Yeong-hyére és egymásra.

A Növényevő az emberi kapcsolatok komplexitása mellett olyan témákkal is foglalkozik, mint az erőszak, vagy az, hogy mit jelent és hogy jó-e embernek lenni. Habár jelen írás szerzője bevallottan nem szakértője a távol-keleti irodalomnak, de az néhány mű elolvasása után is nyilvánvaló, hogy a régió szerzői nagy hangsúlyt fektetnek a testiség különböző formáinak naturalista ábrázolására. Mindemellett megjelenik bennük az az univerzális vágy, ami már az ókori nyugati filozófusok fantáziáját is izgatta, hogy hogyan lehetne kiszabadulni a fizikai test korlátai közül, és valamiféle magasztosabb formában folytatni az életet. Amellett, hogy a Növényevő elgondolkodtatja az olvasót ezekről a kérdésekről, a könyvnek lenyűgöző az atmoszférája is, ami az alkotóművészetek keleti jellemzője: olyan élénk képeket kreál néhány jól elhelyezett párbeszéddel vagy leírással, amik nem eresztenek, és tipikusan olyan magukkal ragadó műveket eredményeznek, amik miatt rossz helyen szállunk le a villamosról.