Hírek

Kiverték a biztosítékot Irakban a nagykövetségek szivárványzászlói

Idén május 17-én is a Föld számos pontján megemlékeztek a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnapról. Nemcsak magánszemélyek és civil szervezetek, de politikai pártok, kormány, nagykövetségek fejezték ki tiszteletüket valamilyen módon.

Így tett az Egyesült Királyság, Kanada, az Európai Unió iraki nagykövetsége, valamint a Világbank irodája, a gesztus azonban felháborodást váltott ki a helyiekből. Az iraki külügyminisztérium közleményt tett közzé, amely szerint a követségek megsértették a muzulmán többségű nemzet “szent vallásos érzéseit.”

 

Szivárványzászló az egyik bagdadi nagykövetség udvarán

 

Amit az Európai Unió missziója és a brit, valamint kanadai nagykövetségek a meleg zászlóval tettek Bagdadban, az az iraki társadalom szokásainak, hagyományainak és etikájának felháborító és elítélendő megsértése” – ezt már Hadi al-Amiri, a siíta Fatah Szövetség nevű politikai szervezet vezetője nyilatkozta. A férfi szerint csak olaj a tűzre, hogy mindez Ramadán hónapban történt, amikor az irakiak “közelebb vannak Istenhez” és követelte, hogy a küldő országok mentsék fel nagyköveteiket a szolgálat alól.

Az eseményt ugyanígy a szunnita kisebbséget képviselő pártok vezetői is elítélték, volt, aki az Európai Unió miszziójának bezárását követelte. A helyi sajtó meg is állapította, hogy ritkán látni ekkora egyetértést az egyébként szüntelenül egymás ellen harcoló politikai szervezetek között.

Hogy csillapítsák a feszültséget, a brit nagykövetség és az uniós misszió törölte minden, a világnappal kapcsolatos aznapi közösségi média posztját.

 

hirdetés
Previous post

Dating Amber - Új queer tinivígjáték a láthatáron

Next post

Melegsége miatt hagyta ott sportkarrierjét a coming outoló jéghokis