Hírek

Kinevezték India első transznemű egyetemi igazgatóját

Nem ez az első ilyen eset a távol-keleti országban: januárban az első transznemű polgármestert Raigarh városában választották meg.

manabi-lead

Manabi Bandopadhyay a Krishnanagar Women’s College – azaz egy női egyetem – vezetői tisztségét tölti majd be június 8-tól. Az Indian Expressnek azt nyilatkozta: „Természetesen nagyon izgatott vagyok, de a médiában zajló felhajtástól kissé megijedtem. Elárasztottak a telefonhívások. Tisztában vagyok vele, hogy a kinevezésem micsoda előrelépés az indiai transznemű közösséget tekintve, de számomra a hallgatóim az elsők.”

Mielőtt rászánta volna magát az átmenetre, az igazgatónő nyolc éven át egy állami egyetemen tanított, ahol többször is szembesült a problémával, hogy melyik mosdót használja. Kollégái nem egyszer durva kifejezésekkel illették a „nőies férfit”, és többen megpróbálták meggyőzni róla, hogy inkább viseljen férfiruhákat. Jelenlegi helyzetéről ezt mondta: „Nem kifejezettem vágytam erre a posztra. De rájöttem, hogy ha az ember szorgalmasan dolgozik, azzal az előítéleteik ellenére ki tudja vívni az emberek tiszteletét.”

Indiában – a világ számos más pontjához hasonlóan – az LMBT közösség tagjait sokszor súlyos megkülönböztetések és atrocitások érik, és ahogy erről mi is írtunk, az előítéletesség és a diszkrimináció az egész társadalomra nézve negatív hatásokkal bír.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin