Egészség

Kéretlen intim képek, kamuprofilok és kínos kommunikáció – Az online társkeresés buktatói

Melegként sosem volt egyszerű párt találni. Alapból hátrányosabb helyzetből indulunk, hiszen jóval kevesebben vagyunk, így kevesebb potenciális partner közül választhatunk. Aztán ott van a diszkrimináció is, ami még mindig nagyon komoly problémát jelent, és olyan oldalait is beárnyékolja mindennapi életünknek, amelyekre sokan talán nem is gondolnának. Egyfelől a hátrányos megkülönböztetés többekben önelfogadási, így kapcsolódásbeli problémákat is okozhat, ami következtében egyesek nehezebben tudnak kialakítani kapcsolatot a másikkal, legyen szó akár szexuális, akár romantikus kapcsolatról. Megint másokat a diszkrimináció rejtőzködésre kényszeríthet a mindennapi életük, mint például a munkájuk során, így jelentősen csökken annak az esélye – hacsak nem rendelkezik az illető szuper jól működő gaydarral –, hogy önmagunkat nyíltan felvállalva spontán összesodorjon bennünket az élet a Nagy Ő-vel. Mindezekből kifolyólag a melegek ismerkedési és kapcsolódási lehetőségei gyakran korlátozódnak, és leginkább olyan helyeken kapnak teret, ahol biztonságban felvállalhatjuk önmagunkat: így a meleg közösségi programokon, a melegbárokban és kávézókban, a meleg szórakozóhelyeken és természetesen a meleg társkereső oldalakon.

A mai napig kristálytisztán emlékszem arra, amikor először regisztráltam a PlanetRomeóra. Mivel még sosem használtam ilyen társkeresőket, ezért nagyon izgultam, hogy vajon mi vár majd ott rám. Emlékszem, mennyi időbe telt kitalálni a legjobban hangzó profilnevet, kiválasztani a lehető legelőnyösebb képeket, amiket majd feltölthetek magamról, a frappáns profilszöveg megfogalmazása pedig szinte felért egy egyetemi beadandó elkészítésével. Akkor még nem sejtettem, hogy mindennek igazából nem lesz semmi jelentősége, és teljesen felesleges volt ennyi időt beleölni egy igényes profil elkészítésébe, ugyanis ez az egész nem igazán fog senkit sem érdekelni – az pedig végképp nem, ha egy mondatomban kétszer szerepel ugyanaz a szó. Nem sejtettem, hogy a regisztrált felhasználókból hiába van több száz, végül – néhány kivétellel – senkivel sem fogok majd tudni érdemben kommunikálni, és hosszú hónapok elteltével is még mindig ugyanazokat a köröket fogom futni, miközben úgy érzem magam, mintha egy magyarnyelvtan-órán lennék, miközben ezredjére is elismétlem, hogy „mit csinálok”, „mit csináltam” és „mit fogok csinálni”. Azt pedig végképp nem sejtettem, hogy egyszer, évekkel később elérkezik majd a nap, amikor én is elkezdem magamon felfedezni azt, ami annyira zavart a többiekben, és végül már velem sem nagyon lehet a társkeresőkön érdemben kommunikálni.

De mégis miért vagyunk ezzel kapcsolatban közömbösek? Elméletileg azért regisztrálunk ezekre az oldalakra, hogy társat, partnert találjunk. De akkor miért tűnik mégis úgy, mintha sokaknak valójában nem is lenne kedve az ismerkedéshez? Ha match-elünk Tinderen, miért nem ír vissza a másik? Ha visszaír, és miután megbeszéltük, hogy kinek hogyan telik a napja és mivel foglalkozik, miért hal el rögtön a beszélgetés? Hogy a már Romeón szállóigévé vált, köszönés és gyakran mondatvégi írásjel nélküli kérdéssel éljek: „mit keresünk” ezeken az oldalakon?

 

 

A hónapokon át tartó sikertelen ismerkedések után ezeket a kérdéseket rengetegszer feltettük egymásnak a barátaimmal, de sosem tudtunk elfogadható magyarázattal előrukkolni. A jelenség mindig mindenkinél ugyanaz volt. Tinderen nem ír, ha match-elünk, ha pedig én írok, mintha próbálna mihamarabb lerázni az egyszavas, kimért válaszaival. Romeón még rosszabb a helyzet (vagyis legalábbis annak tűnik): kéretlen intim képek, kamuprofilok és még kínosabb kommunikáció, bár mintha az idei évben picit összekapták volna magukat ott az emberek, és nagy meglepetésemre és örömömre már egyre többen kezdeményeztek beszélgetést egy szépen megfogalmazott (alanyból és állítmányból álló) mondattal. A Grindr-hez még nem volt szerencsém, de az elmondások alapján az app sem sokban különbözik az említett két oldaltól. (Viszont, hogy egy sikersztorit is hozzak: az egyik barátom ott találta meg a párját, és már több mint két éve együtt vannak.)

Aztán évek elteltével meglepő dologra lettem figyelmes. Épp egy sikeresebb időszakom volt a Tinderen, viszonylag sok, kifejezetten szimpatikus, kedves, intelligens pasival beszélgettem, de egyszerre azt vettem magamon észre, hogy igazából nekem már nincs is kedvem velük beszélgetni… Már kifejezetten nyűgnek éreztem, ha jelzett a telefon, hogy új üzenet érkezett, és ezredjére is végig kell rágni magunkat azon, hogy ki mivel foglalkozik, mit csinál a szabadidejében és hogy mik a céljai az életben. Kifejezetten megkönnyebbüléssel töltött el, ha végre a szokásos módon fokozatosan elhalt a beszélgetés. Mindezek ellenére viszont unalmas perceimben továbbra is a Tindert böngésztem, és balra-jobbra húztam a felhasználók képeit, hátha lesznek újabb matchek. Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor egyszer csak feleszméltem, hogy valami nagyon nem stimmel. Éveken át bosszankodtam azon, amiért a legtöbben annyira közönyösek és kelletlenek a társkeresőkön, és erre egyszer csak én is pont ugyanilyen leszek? A hirtelen jött felismerés megdöbbentő volt, viszont ahogy elgondolkodásra késztetett, rájöttem egy fontos dologra. Realizáltam, hogy találtam valakit, akitől talán végre megtudhatom a magyarázatot arra, amit sosem tudtam megérteni. Végre találtam valakit, aki elsőkézből be tud számolni arról, miért megy ilyen nehézkesen az online társkeresés. És ezeket a válaszokat kaptam magamtól:

Túl nagy a választék

Ha jobban belegondolunk, az online társkeresés kicsit hasonlít arra, mint mikor valamilyen terméket, mondjuk egy cipőt szeretnénk vásárolni az interneten. Mivel gyakran a lehető legjobbat, a legtökéletesebbet keressük, mielőtt meghoznánk a döntést, hogy honnan és melyiket cipőt vásároljuk meg, alaposan utánanézünk a lehetőségeinknek, amiket aztán jól átgondolunk, mérlegelünk. Ugyanez igaz lehet a netes ismerkedésre is. Ahogy regisztrálunk egy oldalra és szembesülünk a gyakorlatilag végtelennek tűnő választási lehetőségekkel, könnyen a bőség zavarába eshetünk, és az ismerkedések során apró hibákon is fennakadva veszni hagyhatunk kialakulófélben lévő kapcsolatokat abban a hiszemben, hogy „úgyis találok majd egy jobbat”.

Idővel egyre válogatósabb leszel

Az online társkeresés során kiemelkedő, mi több, döntő szerepe van annak, hogy hogy néz ki a másik. Úgy gondolom, mindenki az alapján dönti el, hogy ráír-e a másikra, vagy jobbra húzza-e Tinderen, hogy tetszik-e neki a képeken vagy sem. Nem nagyon hiszem, hogy valaki csak azért kezdene el ismerkedni valakivel (hacsak nem szimplán barátot keres), mert tetszik a profilszövege, de amúgy a képek alapján egyáltalán nem jön be neki. Sajnos ennek a kép alapú választásnak több hátránya is lehet. Egyfelől könnyen megeshet, hogy egy olyan emberről gondoljuk, hogy nem jön be, aki amúgy a való életben tetszene nekünk – hiszen ne felejtsük el, hogy élőben, egy hús-vér ember teljesen más benyomást tud kelteni. A képekről hiányzik a kisugárzás vagy a beszédstílus, amik elengedhetetlenek a vonzalom kialakulásához, és a külsőt is „megváltoztathatják”. Másrészt, ahogy a képeké lesz a főszerep, miután végignéztünk, „megvizsgáltunk” belőlük naponta akár több százat is, a figyelmünk könnyen szelektívvé válhat, ami miatt egyre válogatósabbak lehetünk a másik kinézetét illetően. A túl nagy választék problémája pedig itt is megmutatkozhat, ahogy a legtökéletesebb pasit keresve egyre magasabbra és magasabbra helyezzük a lécet abban a tekintetben, hogy „elég jól” néz-e ki a másik, hiszen ha nem, akkor „úgyis találok majd egy jobbat”.

Egy idő után egyszerűen ráunsz

Azt hiszem, nálam ez volt a legfőbb ok, amiért végül elment a kedvem az online ismerkedéstől. A hosszú időkön át tartó hiábavaló, egyforma beszélgetések után az ember egész egyszerűen beleun, belefásul az egészbe. És amikor a társkeresés alapvetően nem személyesen, hanem az online térben zajlik, akkor nagyon könnyen és hamar elveszhet az ismerkedés varázsa, eltűnhet a kezdeti izgalom. Az embernek végül olyan érzése lesz, mintha már nem is egy online randin, hanem egy állásinterjún lenne – egyszer az álláskereső, máskor a HR-es szerepében.

Pótcselekvéssé válik

Napjaink digitalizált világában, ahol az okostelefonok kiemelkedő szerepet játszanak, könnyen függőjévé válhatunk ezeknek az eszközöknek, így jóval többet lóghatunk rajtuk, mint amennyi szükséges volna. Ebből adódóan sokaknak a társkereső alkalmazások használata is ugyanolyan pótcselekvéssé, unaloműző tevékenységgé válhat, mint a többi közösségi oldal böngészése, és bár a jelenlétük azt sugallja, hogy nyitottak a társkeresésre, valójában már egyáltalán nem veszik komolyan a dolgot, és a Tinder match-eket az Instagram like-jaihoz hasonlóan gyűjtögetik.

Bár nekem eddig inkább rossz tapasztalataim voltak az internetes társkereséssel kapcsolatban, ez természetesen nem azt jelenti, hogy az egész csak értelmetlen időpazarlás lenne, és ne járhatnánk sikerrel. Igenis meg lehet találni azokat az embereket, akiknek hozzánk hasonló az értékrendjük. Igenis meg lehet találni azokat az embereket, akik értékelik az igényesen összeállított profilokat. És igenis meg lehet találni azt az embert, aki végül a párunk lehet. Mindehhez csupán szerencsére, de mindenekelőtt óriási türelemre van szükség. Ha pedig elfogyna a türelmünk, akkor sincs semmi baj, mert a legtöbbször úgyis olyankor jön össze a dolog, amikor a legkevésbé számítunk rá.

Temesvári Ádám

 

Ez a cikk a Humen Magazin 2021/4. számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!

 

hirdetés
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb