Judy – Szomorúan szép filmdráma egy melegikonról

Judy Garland (született: Frances Ethel Gumm) 1969-ben, 47 évesen hunyt el Londonban 45 évnyi színpadi és filmes karrierrel a háta mögött. A számot nem írtam el, valóban 2 évesen állt először a nagyközönség elé.

Egy minnesotai baptista családba született, először velük is lépett fel, majd tizenévesen szerződtette a Metro-Goldwyn-Mayer, ahol több mint két tucat filmet forgatott. Mindvégig magánéleti problémákkal küszködött, ötször házasodott, egyszer kísérelt meg öngyilkosságot, és több alkalommal került szanatóriumba gyógyszerfüggőség miatt, halálát nyugtató túladagolás okozta. A hízásra hajlamos lányt még az MGM-nél kezdték tablettákkal tömni: az étvágycsökkentőktől nem tudott aludni, ezért altatókat kapott, ezektől viszont képtelen volt időben felébredni, amin serkentőkkel segítettek. Három gyereke született, egyikük Liza Minelli (1946-), aki négyszer házasodott meg és vált el, de alkoholizmusa és gyógyszerfüggősége is ismert.

Bár eleinte maguk a hollywoodi pénzcsinálók sem hittek benne, a Bohém rapszódia (4 Oscar, 1 Golden Globe, 2 BAFTA) és a Rocketman (2 Golden Globe, 4 BAFTA-jelölés) szakmai- és közönségsikere bizonyítja, hogy a zenés életrajzi filmeknek igenis helye van a mozikban. A Judy egy színdarabon alapul, igaz, a fiktív karakterek ellenére (erre később még visszatérek) a moziváltozatnak sokkal több a valóságtartalma. A colchesteri születésű, de jelenleg a Kanári-szigeteken élő Peter Quilter számos Broadway és West End darab szerzője, műveit 27 nyelvre lefordítva 40 országban játsszák milliós jegyeladásokat produkálva. Televíziósként kezdte, onnan fordult a színház felé, munkáját több Laurence Olivier- és Tony-díjjal, illetve jelöléssel jutalmazták. Ő jegyzi a Glorious! című darabot, amely az amatőr operaénekes Florence Foster Jenkis életéről szól, és amelyből Meryl Streep főszereplésével készült a Florence – A tökéletlen hang  című film.

Másik nagy sikerű Boradway-színműve a Judy Garland életének utolsó szakaszát feldolgozó End of the Rainbow. Ezt adaptálta Rupert Goold rendező, aki olyan híres-hírhedt személyek életét vitte vászonra, mint Macbeth, II. Richárd (Koronák harca) vagy a családját meggyilkoló Christian Longo (Igaz történet). A forgatókönyvet az a Tom Edge írta, aki a II. Erzsébet életét nyomon követő, megannyi Primetime Emmy-, BAFTA- és Golden Globe-jelölést, illetve díjat begyűjtő A Korona című Netflix sorozaton is dolgozott. Mi tagadás, életrajzban erős duó.

A film abban az időszakban játszódik, amikor megbízhatatlansága miatt már nincs szüksége Hollywoodnak Garlandra (Renée Zellweger), aki tele van adósságokkal, a házát elbukta, a bankszámláját lenullázta, a szállásáról kitették, és a gyermekei elhelyezéséért pereskedne – ha lenne pénze ügyvédre. Egyik napról a másikra él, maradék méltóságát aprópénzre váltva haknizik a lelkes, de kevésbé tehetős közönség előtt. Utolsó esélye egy angliai út. Londonban még mindig imádják és szívesen látják, de a gyerekeit nem viheti magával, amit súlyos traumaként él meg. Asszisztense (Jessie Buckley) pórbálja tartatni vele az ütemtervet, de ez nem mindig sikerül.

A Judy – számomra legalábbis – egy olyan emberről szól, aki menekül az elől, amiben ő a legjobb. Ennek az oka a múltban keresendő, amit számtalan flashback formájában látunk viszont (a fiatal Garlandot Darci Shaw alakítja). Az Óz, a csodák csodáját 1939-ben mutatták be, Garland 16 éves volt, amikor forgatták. A szerep elnyerése minden fiatal színésznő álma volt, sokakat meghallgattak, köztük volt Shirley Temple és Deanna Durbin is.

Csakhogy az MGM társalapítója, Louis B. Mayert igazi szexuális ragadozó, és a fiatal színésznő sokszor marad kettesben a szinte korlátlan hatalommal bíró producerrel, aki nem győzi hangsúlyozni, hogy a lány mennyire szerencsés, miközben testileg és lelkileg is megtöri őt. Judy napi 16-18 órát dolgozik, gyógyszerekkel tömik és a forgatáson kívül is figyelik minden lépését, a stúdió lényegében a saját tulajdonának tekinti.

Képzeljük el, hogy egy 16 éves lány nem járhat szórakozni, nem ismerkedhet vele egykorúakkal, nem ehet és alhat egy jót, de még a születésnapját is máskor tarthatja meg (díszletek és statiszták között), mert annyira szoros az időbeosztása. Nem csoda, hogy normális emberi kapcsolatok létesítésére gyakorlatilag alkalmatlanná válik.

A szintén gyerekszínészként kezdő Shirley Temple is hasonló dolgokon ment keresztül a Twentieth Century Foxnál ugyanebben az időszakban. Az embernek önkéntelenül is olyan elkallódó tehetségek jutnak az ember eszébe, mint Edward Furlong, Macaulay Culkin, Lindsay Lohan vagy Carrie Fisher, de elég csak Bella Thorne Instájára ránézni, hogy mindenki értse, mire gondolok.

Garland tehát minden este ezekkel az emlékekkel megy ki a színpadra (a gyerekei ráadásul egy másik kontinensen), és ez a kettősség jellemzi az egész filmet, pontosabban az egész életét – jó vagyok valamiben, imádnak érte az emberek, de pokoli utat kellett bejárnom, hogy ide eljussak.

Az agyonműtött Zellweger (orrprotézisre, hajfestésre és a kontaktlencsére azért még így is szüksége volt) nagyon precízen adja vissza ezeket a gondolatokat, gesztusokat, mozdulatokat, mi több, ő maga énekel, amire egy évig készült igen keményen. A filmben feltűnik a fiatal Liza Minnelli is, akit Gemma-Leah Devereux alakít. Minnelli azt nyilatkozta, hogy nem beszélt és találkozott Zellwegerrel, és semmilyen formában nem hozható kapcsolatba a produkcióval. A másik főbb karakter az ötödik férj, akit Garland még Amerikában ismer meg egy partin (ebben a jelenetben bukkan fel Minnelli is). Mickey Deans (Finn Witrock) utána megy Londonba, össze is házasodnak, ám amikor nem tud pénzt csinálni ebből a kapcsolatból, összekülönböznek. Sokszor tűnik úgy, hogy a tragikus sorsú színésznőhöz egyesek csak azért akartak közel kerülni, hogy osztozzanak a sikerben és a csillogásban.

A bevezetőben már említett fiktív karakterek közé tartozik például egy meleg pár, akik Judy minden előadására jegyet váltanak. Teszik mindezt azért, mert amikor korábban a színésznő Angliában járt, a törvény még tiltotta a kapcsolatukat, és közszeméremsértés címén eltiltották egyiküket az ilyen események látogatásától (gondoljunk csak a Kódjátszma című filmre és Alan Turingra). Judy Garland és a meleg közösség kapcsolata egészen különlegesnek mondható. Sokan vélik úgy, hogy elfojtott homoszexualitása nyomta rá a bélyegét egész életére, előadásmódja, öltözködése, viselkedése és megnyilvánulásai is erre engednek következtetni, amit a mai napig sokan utánoznak előszeretettel. Dorothy megformálása mindenesetre ikonná tette őt, a szivárványszínű zászló sem véletlenül származtatható innen. Apját, Frank Gummot fiatal férfiakkal hozták kapcsolatba, második férje, Vincente Minnelli állítólag biszexuális volt, negyedik férje, Mark Herron férfiakkal élt együtt, amit csak a házasságuk idejére szakított meg, és Judy a hollywoodi karrierje kezdetétől melegbárokba járt (az MGM-es fejesekkel).

Elvitatni nem lehet, hogy a Judy az Oscarra készült, és mint ilyen, lesznek olyanok, akiknek hosszúnak és hatásvadásznak fog tűnni, ugyanakkor Goold és Edge több emberrel is találkozott Garland közvetlen környezetéből, leveleket feljegyzéseket, visszaemlékezéseket nézett át, vagyis precíz, aprólékos munkát végzett az igazság, a részletek feltárása során.

A végeredmény így egy szomorúan szép alkotás, amiért Zellweger már most 30 jelölést tudhat a magáénak (Atlantában, Phoenixben, Las Vegasban és Palms Springsben nyert is, illetve övé lett a Golden Globe), és még hátravan a BAFTA (február 2.), valamint az Oscar (február 9.). Garland 46 éves volt a cselekmény idején, Zellweger pedig most 50 éves –  utóbbi éppen abban az évben született, amikor Judy elhunyt.

Horváth Ádám