Jön a házassági egyenlőség Tajvanon – Már az első napon 157 esküvő lesz
Az azonos nemű párok a jövő hónaptól kezdve házasodhatnak a távol-keleti szigetországban. Minderre azután nyílik lehetőség, hogy 2017-ben az alkotánybíróság kimondta, az azonos nemű párok kizárása a házasság intézményéből alkotmányellenes. Egyúttal felszólították a törvényhozást, hogy két éven belül rendezzék jogilag a helyezet, más esetben a határidő lejártával automatikusan lehetővé válik számukra is az egybekelés.
A törvényhozás többször nekifutott a feladatnak, és bár már nem sok kellene hozzá, de a két éves határidőből sikeresen kifutottak. Még megpróbálkoznak a május 24-i határidő előtt a vonatkozó törvény elfogadásával, de a kormány megerősítette: bárhogyan is haladnak a parlamentben, a határidő lejárta után érvényesnek tekintik az azonos nemű párok házasságát.
Helyi civil szervezetek adatai szerint már az első napon legalább 157 pár tervezi összekötni az életét. És ez csupán a jéghegy csúcsa: a kormány tavaly decemberi közlése szerint már akkor közel négyezer azonos nemű pár regisztrált házasságkötés céljából. A GayStarNews információi szerint az elnöki hivatal elé máris gigantikus méretű esküvői fogadást szerveznek helyi aktivisták, és érkeznek a jókívánságok is a helyi hírességektől, politikusoktól és az állampolgároktól.
Akár lesz külön törvény addigra, akár nem, május 24-én Tajvan történelmet ír: az első ázsiai országgá válik, ahol megvalósul az egyenlő házasság.