Itthon

Jogerősek az érvénytelen népszavazásra buzdító kampány miatt kirótt sokmilliós bírságok

Érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Kúria a Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmét, amit a szervezet azért nyújtott be, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hárommillió forintra bírságolta a gyermekvédelmi népszavazáson érvénytelen voksolásra buzdítás miatt – számol be az MTI nyomán a Telex.

A szervezet arra hivatkozott, hogy a népszavazási kampánytevékenység rendeltetésével egyáltalán nem ellentétes, ha az a választópolgár által jogszerűen leadható érvénytelen szavazatra buzdít, ezért az érvénytelen szavazat leadására buzdító tevékenység sem volt ellentétes a népszavazási kampány rendeltetésével.

A Kúria a felülvizsgálati kérelmet szerdán érdemi vizsgálat nélkül elutasította, arra hivatkozva, hogy a kérelmező szervezet az alaptörvényi összefüggések megjelölésén túl formálisan utal ugyan arra, hogy az NVB a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét megsértve állapította meg jogsértést, azonban azzal kapcsolatosan az érdemi érvelést nem tartalmazott a beadvány, nem jelölte meg, milyen konkrét összefüggések alapján jogsértő az NVB határozata. A Kúria döntése jogerős.

 

 

A döntés előzménye, hogy több civil szervezettel szemben is bírságot szabott ki az NVB, amiért érvénytelen voksolásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson. Az NVB szerint a népszavazási kampány nem irányulhat az érvénytelen szavazásra való buzdításra, „mert az nemcsak szétfeszíti, hanem át is töri a közvetlen hatalomgyakorlás alkotmányos célját és a mögötte meghúzódó jogalkotói akaratot”. A testület szerint „az érvénytelen szavazásra buzdítás ezért visszaélésszerű joggyakorlásnak minősül.

Összesen 16 szervezet kapott 176 ezer forintos bírságot, a kampány főszervezőire, az Amnesty International Magyarországra és a Háttér Társaságra további 3-3 milliós bírságot szabott ki a testület. A civil szervezetek azért kampányoltak az érvénytelen szavazás mellett, mert álláspontjuk szerint a népszavazás valójában nem véd meg senkit, viszont még nagyobb veszélybe sodorja a Magyarországon élő LMBTQI-embereket.

Az összesen közel 9 millió forintos bírság annak a hatalmas közösségnek az elhallgattatását célozza, amelyik élve a szabad véleménynyilvánítás jogával, demokratikus úton buktatta meg a kormány propaganda-népszavazását” – írták közös közleményükben a civil szervezetek.

Az NVB szerint a következő szervezetek sértették meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét, amikor érvénytelen szavazásra buzdítottak a népszavazáson: az Amnesty International Magyarország, az Artemisszió Alapítvány, a Szivárvány Misszió Alapítvány, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar Aszexuális Közösség, a Magyar Helsinki Bizottság, az Atlasz Leszbikus, Meleg, Biszexuális Transznemű és Queer Sportegyesület, a PATENT Patriarchátust Ellenzők Társasága Jogvédő Egyesület, a noÁr mi vagyunk! Nonprofit Kft., a Prizma Transznemű Közösség, a Szimpozion Egyesület, a Szivárványcsaládokért Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transvanilla Transznemű Egyesület.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin