Ha készül valaha könyv a nemzetközi sportélet utóbbi korszakának szivárványszeletéről, bízom benne, hogy a szerző megírja az országokon átívelő LMBT sportesemények fejlődéstörténetét is. És bízom benne, hogy a könyvnek lesz magyar kiadása is, ugyanis a magyar közösség mindezekről – önhibáján kívül – keveset tud.
Leginkább talán a EuroGames neve cseng ismerősen, ami nem véletlen, hiszen 2012-ben a játék 20 éves történetében először egy kelet-európai város, Budapest kapta a rendezés jogát. Mint a rendezvény egykori protokollfőnöke, majd a rendezés jogát adó Európai Meleg és Leszbikus Sportszövetség (EGLSF) elnökségi tagja különösen fontosnak tartom, hogy létezik egy olyan többnapos, bulikkal és koncertekkel egybekötött verseny, ahová a földrész minden sarkából érkeznek amatőr leszbikus és meleg sportolók. A legelőször 1992-ben a hollandiai Hágában megrendezett EuroGames-nek a legutóbbi években Barcelona (2008), Rotterdam (2011), Budapest (2012), Stockholm (2015), végül idén Helsinki adott otthont.
A résztvevők és sportágak száma alkalmanként változik. Ennek oka az elmúlt időszakban kidolgozott koncepció, miszerint egy nagyobb, tehát 3-5 ezer résztvevővel számoló EuroGames-t, ahol értelemszerűen a sportág is több, akár húsz feletti és az árak is imponálóbbak, kövessen egy kisebb, családiasabb rendezvény ezer-ezerötszáz résztvevővel, és legfeljebb úgy 12 sportággal – mint amilyen a helsinki és budapesti EuroGames-ek is voltak. Nem véletlenül emeltem ki az árakat. Egy ilyen sporteseményen részt venni ugyanis nem olcsó, különösen, ha az ember külföldről érkezik. Csak a nevezési díj önmagában 100 euró fölött jár (de vitorlázásnál ugyanez 200 eurótól kezdődik) és akkor még nem utaztunk, nem szálltunk meg, nem buliztunk, nem alkoholizáltunk, nem kulturálódtunk. Így talán az sem meglepő, hogy a résztvevők és a közönség túlnyomó többsége, túlzás nélkül 95 százaléka a harmincas, negyvenes, ötvenes éveiben járó úr és hölgy, akiknek már belefér ez a fajta luxus is.
Szintén kiemelkedő jelentőségű az 1982-ben alapított Gay Games, amely az első évtizedekben az Amerikai Egyesült Államokban vert gyökeret, de az elmúlt évtizedben nyitottak a világ más tájai felé is – olyannyira, hogy 2018-ban a nem is oly távoli Párizsban kerül rá sor. De előtte, 2017-ben egy másik világrendezvény, a World OutGames vár mindenkire Miami Beachen, Florida államban. Szemléltetésképpen, hogy milyen jelentőségűvé nőtte ki magát ez utóbbi sportesemény alig tíz év alatt, elmesélem, hogy a győztes kiválasztásánál a 2013-as antwerpeni World OutGames-en ott volt a két kandidáló város, az izlandi Reykjavík és Miami Beach polgármestere is. Utóbbi akkoriban egyébként egy elragadó, ötvenes éveiben járó 160 centiméter magas latinó néni volt. Hiába, más világ.
Akárcsak a EuroGames, úgy a Gay Games és az OutGames mögött is komoly nemzetközi szervezet és kapcsolati háló áll. E sportaktivisták kisebb-nagyobb részének évek óta célja, hogy a jelenlegi kuszaság – amelyet nemzeti és városi szintű sportrendezvények tovább színesítenek – idővel letisztuljon és végül egy egyelőre 1QE munkanéven futó, négyévente megrendezésre kerülő nemzetközi LMBT sportrendezvényben – ha úgy tetszik, melegolimpiában – manifesztálódjon.
Lesz-e a szivárványos álmokból valami? Éveken át kísértem figyelemmel a folyamatot, de jósolni se tudnék. Addig is bátorítok mindenkit, hogy mélyedjen el a nemzetközi meleg sportélet híreiben a világhálón, vagy ha pénztárcája engedi, utazzon is el valamelyik versenyre a közeljövőben, de addig is jöjjön mindenki sportolni a budapesti Atlasz Sportegyesületbe, hisz minden helyben kezdődik!
Nemzetközi sportrendezvény szervezésében Magyarország sincs elmaradva. Hajdanán volt a Splash úszóbajnokság a Margitszigeten, a legaktuálisabb pedig a tavaly útjára indított BANG, amely idén már fallabdában és futóversenyben is várta a regisztrálókat. A kifejezetten pozitív nemzetközi visszhanggal zárult háromnapos programok során persze nemcsak versengés, hanem vacsora, buli és brunch is terítéken volt.
