Egészség

Itthon is igényelhetővé vált a majomhimlő elleni oltás

…figyelembe véve a majomhimlő hazai járványügyi helyzetét, a rendelkezésre álló vakcina mennyiséget és a nemzetközi ajánlásokat a Szakmai Kollégium Infektológia Tagozatával és az Országos STD Centrummal történt egyeztetés alapján kidolgozta a majomhimlő elleni oltás magyarországi felhasználására vonatkozó oltási ajánlását” – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott közleményben, amellyel egyben azt is bejelentették, hogy már az ország több pontján is igényelhető az oltás.

A majomhimlő egy vírus, amely mérsékelten képes emberről-emberre terjedni. Az átvitel általában hosszabb ideig tartó közvetlen szoros kapcsolat útján testváladékkal (nyál, vizelet, nemi váladék) vagy testváladékkal szennyezett tárgyak (pl. ágynemű, ruha) történhet. Mindezek alapján a majomhimlő elleni oltóanyagot a kockázatnak kitett személyek igényelhetik és mint az a honlapon olvasható, igencsak szűkre szabták a feltételeket:

Oltásban részesíthetők azok az MSM (men who have sex with men;) populációhoz tartozó személyek, akiknek igazolt szexuális úton terjedő betegség szerepel az elmúlt 6 hónapban kórelőzményeik között. Továbbá az MSM populációhoz tartozó olyan HIV- fertőzöttek, akik több személlyel létesítenek szexuális kapcsolatot. Az oltóanyag biztosítható azoknak az egészségügyi dolgozóknak is, akik munkájuk során a vírus expozíciónak ki vannak téve. A védőoltást kérhetik mindemellett azon személyek, akikről a járványügyi kivizsgálás során a kontaktkutatás eredményeként bizonyítást nyer, hogy igazolt majomhimlős személlyel szoros kapcsolatba (intim, szexuális) kerültek az utolsó kontaktustól számított 14 napon belül, és/vagy közös háztartásban élnek.

Ellenben nem kaphat oltást az, aki már átesett majomhimlő fertőzésen (a majomhimlő ugyanis olyan, mint a bárányhimlő, azaz aki egyszer átesett rajta, élete végéig védetté válik vele szemben) vagy akinek a majomhimlő-gyanús tünetei vannak az oltás időpontjában.

Az olthatóságról és annak szükségességéről szakmai szempontok alapján minden esetben az oltóorvos dönt. A majomhimlő elleni védőoltás két adagból áll, melyek 4 hét különbséggel adhatók be. A védettség a teljes oltási sorozat felvételével alakul ki. A majomhimlő elleni oltás önkéntes és térítésmentes.

A majomhimlő elleni oltóanyag az ország több egészségügyi intézményében is elérhető (a pontos elérhetőségek ide kattintva olvashatók): Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikán; a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai intézet Szent László Kórház telephelyén; a Józsefvárosi Szent-Kozma Egészségügyi Központ Bőr- és Nemibeteg Gondozóban, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Infektológiai Klinika Oltási Ambulanciáján; a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában; a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban és a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán.

A szélsőjobboldali Magyar Fórum a tegnapi kormányinfón arról kérdezte Gulyás Gergelyt, hogy nem kellene-e betiltani közegészségügyi okokból, a majomhimlő miatt a Budapest Pride-ot. A miniszter elmondta: a gyülekezés alkotmányos védelmet élvez az értéktartalomtól függetlenül, a miniszter nem tartaná jónak ezen változtatni. Azt nem mondta ki, hogy a Pride-nak nincs közegészségügyi kockázata.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin