Kultúra

Indul a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál

A hazai mozikba elég ritkán jutnak el dokumentumfilmek, pedig a műfaj megérdemelten van jelen a vetítőtermekben. Külföldön már régi hagyománya van a direkt dokumentumfilmeknek szentelt fesztiváloknak, Magyarországon az utóbbi időben kezdenek nagyobb figyelmet szentelni a műfajnak. Pedig nincs miért szégyenkeznie kis hazánknak sem, hiszem doksik terén sem kell a szomszédba mennünk egy kis tehetségért.

Ezért is örvendetes, hogy új fesztivállal bővül a hazai repertoár. Szeptember 24. és 28. között rendezik meg az első, hagyományteremtő Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (becézve BIDF), amelynek a Corvin mozi ad otthont. A szervezők széles perspektívával és nagy távlatokban gondolkodnak – céljuk Magyarország első rangos versenyének és fórumának létrehozása, ahol a világ bármely részéről érkező alkotások tematikai megkötés nélkül szerepelhetnek. Összesen 41 filmet láthat a közönség, amiket három hosszú és egy rövidfilm versenyszekcióban értékel majd a nemzetközi zsűri. Versenyen kívül az elmúl 25 év magyar dokumentumfilm-terméséből is válogathatunk, valamint a Hot Docs Kanadai Dokumentumfilm Fesztivál legjobb alkotásait is megtaláljuk a programban. A vetítések mellett közönségtalálkozókra is szép számmal adódik majd lehetőség, mivel szinte az összes filmet személyesen is elkíséri valamelyik alkotója.

Látnivaló tehát bőven akad. Három filmet azonban különösen szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani:

ERROR 404 – Elveszett gyerekek

(Children 404, Askold Kurov és Pavel Loparev, Oroszország, 76 perc, 2014.)

2013. június 30-án Putyin egyetlen tollvonásával Oroszország évszázadokat lépett vissza a meleg egyenjogúság kérdésében. A törvény, amely megtiltja a „nem hagyományos szexuális kapcsolatok propagálását” a fiatalkorúak körében, nagy nemzetközi nemtetszést váltott ki. A legrosszabbul persze az orosz fiatalok és az ő támogatóik jártak: védtelenek maradtak az őket ért támadásokkal szemben. A rendezők, Kurov és Loparev, 45 tizen- és huszonéves fiatal személyes vallomásán keresztül tárják fel az országban élő melegek megaláztatással és diszkriminációval terhes életét, de nem feledkeznek meg azokról a pillanatokról sem, mikor szembeszállnak támadóikkal.

CHILDREN 404 trailer 05

Enjoy the videos and music you love, upload original content, and share it all with friends, family, and the world on YouTube.

FOGSÁGBAN KRISZTUSÉRT

(Kidnapped for Christ, Kate Logan, Egyesült Államok, 85 perc, 2014.)

Sok rémtörténetet hallottunk már az Amerikában sajnos egyre divatosabb bentlakásos táborokról, ahol a „problémás” gyerekek „keresztény” elvű átnevelése zajlik – a szülők kérésére. Kate Logan filmjéből kiderül, hogy a helyzet talán rosszabb is, mint képzeltük. A film több fiatal (köztük David, egy meleg srác) történetét követi nyomon, akik a Dominikai Köztársaságban felállított intézményben élik át a „Kultúrsokk terápia” és a „Keresztény miliő terápia” nem mindennapi fizikai és lelki megaláztatásait.

Kidnapped For Christ Official Trailer

Now Available on iTunes – http://bit.ly/1x9MB7b

MAJDNEM SZÉP ÉLETÜNK

(Life Almost Wonderful, Svetoslav Draganov, Bulgária, 85 perc, 2013.)

A film három féltestvér életébe enged bepillantást, akikben vezetéknevükön kívül nem sok közös akad. Még az apjuk sem ugyanaz – nevüket anyjuk, Lilly után kapták. Hármuk közül a legidősebb Alexander, aki egy fodrászversenyt szeretne minden áron megnyerni. A középső testvér, Bobby szerzetesnek áll, míg a legifjabb, James TV sztár szeretne lenni. Anyjuk halála után nagyanyjuk az egyetlen, aki összetartja a családot. Bár külön utakon járnak, mindannyian a boldogsághoz vezető utat keresik.

Life Almost Wonderful / Живот Почти Прекрасен / trailer

Life Almost Wonderful / Живот Почти Прекрасен documentary, 85 min. / документален, 85 мин. cineaste maudit production Bulgaria and Congoo bvba Belgium with the support of Bulgarian National Film Centre, Media programme of European Union and Vlaams Audiovisueel Fonds in association with Bulgarian National Television and YLE Life Almost Wonderful is an observational documentary which features the story of three brothers and their granny.

A vetítések pontos időpontját és a részletes programot megtaláljátok a BIDF honlapján.

www.bidf.hu

HUMEN Team

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin