Ilyen Venezuelában melegként felnőni
Államforma Elnöki köztársaság
Népesség 28 millió fő
Bár Deivis Juniort – egyelőre legalábbis – személyesen nem ismerem, nem teljesen ismeretlen számomra, hiszen egy kolléga párja. Deivis Spanyolországban él, de Venezuelában született és nőtt fel. Interjút készíteni is izgalmas volt vele, hiszen ő nem beszél angolul, én viszont csak annyit tudok spanyolul, hogy las palabras, meg Madrid.
Dél-Amerika különleges kontinens. Keverednek az ősi indián civilizációk és a keresztény európai hagyományok. A 12 országból álló földrész egy részében mindezek ellenére az azonos neműek házassága már valóság. Uruguay, Argentína és Brazília meleg és leszbikus párjai a törvény előtt is egyenlők heteroszexuális társaikkal. Sőt, Argentínában a transzneműek helyzete is különleges, ez az első ország a világon, ahol a nemkorrekciós műtét már pszichológiai vizsgálat nélkül is legális – Dániában június első felében fogadtak el hasonló törvényt.
De nagy különbség van egyébként a dél-amerikai és az északról szomszédos karibi térség büntető törvénykönyvei között. Míg Dél-Amerika legtöbb országában a homoszexualitás nem bűncselekmény, sok kis karibi államban ma is illegálisnak számít és börtönbüntetéssel sújtható. Van, ahol homoszexuális viszony esetén magasabb az életkor, amit betöltve kölcsönös beleegyezésnek és nem erőszaknak számít az aktus, mint a heteroszexuális esetében (például a Bahamákon, Bermudán, Chilében és Suriname-ban). Ezzel együtt, vagy éppen ennek ellenére sok ország elfogadott olyan törvényjavaslatot is, amely a nemi orientáció miatt elszenvedett agressziót vagy diszkriminációt bünteti.
Venezueláról egy átlag magyar ember keveset tud. Talán azt, hogy spanyol ajkú nemzet, olajban gazdag és tengerpartja is van, ami a karibi világra nyílik. A hazánknál közel tízszer nagyobb ország 30 millió lakossal rendelkezik, fővárosa Caracas. Deivis is ide született, a fővárosban nőtt fel, édesanyja családja nevelte. Evangélikus környezetben élt, így egész gyerekkorában azt hallgatta, milyen hatalmas és jóságos is az Isten. Ugyanakkor másoktól azt is hallotta, hogy ugyanez az Isten, akit ő annyira szeret és aki által szeretve érzi magát, megveti a melegeket. A gyerek Deiviszre ennek tudata elképesztő súllyal nehezedett: Isten tehát nem fogadja el őt?
A fiú ugyanis nagyon kicsi korától érezte, hogy ő valamiért más, mint a többiek. Édesanyja mesélte neki később, coming outja után, hogy már kiskora óta tisztában volt fia a valódi nemi orientációjával. Két éves korában például arra kérte anyukáját, „lánynak való ruhát” vegyen neki. Bár érdekes módon családja számára nyilvánvaló volt Deivis mássága, ő – ahogy növekedett – igyekezett egyre jobban eltitkolni, különösen az iskolában. Belül rendkívüli harcot vívott: elmondja-e? Vajon tudják-e? Elfogadnák-e? Zavaros évek voltak. Barátai is csak azután tudták meg, hogy családjával megbeszélte a dolgokat. Szerencsére nagyon jól fogadták a hírt, édesanyja egy nap ezzel fordult hozzá: „Ne félj attól, hogy olyan legyél, amilyen lenni szeretnél.” Ezzel szemben az iskolában onnantól kezdve gyakran beszóltak neki, szidták.
A homoszexualitásról – ahogy a mai fiatalok java – az interneten, közösségi oldalalakon tudott meg egyre többet. Tizennyolc éves kora után melegbárokba és szórakozóhelyekre is elkezdett járni – Venezuelában erre a nagyobb városokban akad pár lehetőség. Sokan emellett kávézókban szoktak találkozni, de nagyon elterjedtek a baráti társaságok által rendezett házibulik is.
A homoszexualitás Venezuelában a történelem során változó mértékben számított elfogadottnak, de a közösség nem élvezi ugyanazokat a jogokat, ugyanazt a védelmet, mint a heteroszexuálisok. Az alkotmány csak a férfi és nő közti házasságot védi, akárcsak a polgári törvénykönyv. Sovány vigasz, hogy az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat legalább nem törvénybe ütköző.
2013-ban egy negyvenhét civil szervezetet tömörítő mozgalom aláírásgyűjtésbe kezdett, amelynek eredményeképpen 20.940 aláírás gyűlt össze a beadványhoz, amely azonos esélyeket biztosító házasságról szóló törvény bevezetésére tett javaslatot. Január 31-én az országgyűlés elé is került, a képviselők azonban leszavazták az indítványt.
Deivis szerint a tervezet sikertelenségét okozta az is, hogy nem igazán mozgatta meg a közvéleményt az ügy. Tapasztalatból mondja, hogy a lakosság nagy részének fejében a mai napig mélyen gyökerezik egy viszonylagos homofóbia, amely inkább a tudatlanságból fakad. Sok más venezuelai pedig, ha nem is fogadja el, de tolerálja a másságot.
Az emberi jogok helyzetének javulását nehezíti az országban egyre súlyosbodó szociális helyzet is – vannak húsba vágóbb problémák is most. A fiatalok egyre nehezebben jutnak munkához, az elkeseredett, költözni vágyó emberek száma évről-évre növekszik. Egyre magasabbra csapnak az erőszak hullámai, nem véletlenül 2013-ban Venezuelában regisztrálták a legtöbb, százezer főre jutó gyilkosságot: 79-et.
Deivis boldog választott új otthonában, Barcelonában. Bár hiányzik neki hazája, számításait itt találta meg. Dolgozik, szórakozik, élvezi a szép időt, a tengerpartot. Ahogy rengeteg venezuelai fiatal, ő is szívesen visszamenne, ha látna bármi esélyt arra, hogy normalizálódik a helyzet. És a helyzet alatt nem is feltétlenül csak az LMBTQ-polgárok helyzetére gondol, hanem minden venezuelaiéra.
Waliduda Dániel