Nagyvilág

Az egyenlő házasság bevezetését támogatja a venezuelai elnök

fotó: Matias Delacroix / AP

 

A venezuelai elnök, Nicolas Maduro arra kérte a törvényhozást, hogy a januárban kezdődő új ülésszak alatt tárgyaljon az egyenlő házasságról. A Reuters tudósítása szerint Maduro erről a fővárosban, Caracasban beszélt múlt csütörtökön pártja vezetői előtt, akiknek a pápa szavait idézte.

Ferenc pápa ugyanis egy friss dokumentumfilmben kiállt amellett, hogy a meleg és leszbikus párok is köthessenek az állam által elismert élettársi kapcsolatot – noha az argentin származású egyházfő az azonos neműek közötti házasságot továbbra is ellenzi.

Az erősen katolikus Venezuelában jelenleg a törvény semmilyen formában nem ismeri el az azonos nemű párok kapcsolatát, ugyanakkor a szomszédos dél-amerikai országokban, mint például Argentínában, Brazíliában és Kolumbiában már bevezették az egyenlő házasságot.

„Vannak barátaim és ismerőseim, akik nagyon örülnek annak, amit a pápa mondott. Ezt a feladatot, az egyenlő házasság feladatát a következő nemzetgyűlésre hagyom”

 

– mondta az elnök. Venezuela évek óta súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd, az országban kaotikus állapotok uralkodnak. Az előző választásokon nem tartották be a demokratikus normákat, ezért az országot csődbe kormányzó Madurót a hívein kívül nem tekintik legitim vezetőnek, de élvezi a hadsereg támogatását. A nemzetgyűlésben azonban az ellenzék tagjai vannak többségben, és kérdés, hogy megszavaznak-e bármit, amit Maduro javasol.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb