Kultúra

Így támogatják az LMBTQ közösséget a Balaton Sound fellépői

Már csak kettőt kell aludni és kezdetét veszi a 2023-as Balaton Sound! A szerdán induló fesztivál négy napon keresztül várja az elektronikus zene szerelmeseit a magyar tenger partján, változatlanul Zamárdiban.

Naplemente a Balaton-parton, sugárzó fények és végtelen tombolás: a Balaton Sound idén is hatalmas durranásnak ígérkezik temérdek világhírű DJ-vel, illetve számos hazai zenésszel. Az elektronikus zene hazai fesztiválját idén nyáron június 28. és július 1. között rendezik a szokásos helyszínen, ahol több olyan előadó is színpadra lép majd, akik szószólói az elfogadásnak. Az egyik legnagyobb név a sorban DJ Tiësto, akinek a nevét azok is jól ismerhetik, akik a ’90-es években születettek. A lemezlovas már számtalan alkalommal megfordult hazánkban, idén pedig a magyar tenger partjára tér vissza, hogy zenéjével szórakoztassa a közönséget.

Kevesen tudják, de Tiësto nagy támogatója az LMBTQ közösségnek. Élete során többször is felrebbent, miszerint ő maga is meleg, de ezeket a híreszteléseket rendszerint megcáfolta, ugyanakkor mindig is támogatását fejezte ki a közösség iránt. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a U2-val együtt több mint 10 évvel ezelőtt kiadott egy elfogadásról szóló dalt a pride időszakban Pride (In The Name Of Love) címmel. Ezen felül két évvel ezelőtt az egyik fő előadója volt Chicago legnagyobb LMBTQ-barát zenei fesztiváljának, a Pride in the Parknak. Hozzá csatlakozott számos legendás előadó és művész, valamint queer ikonok is tiszteletüket tették az eseményen, ahol különböző drag előadások színesítették a palettát.

 

 

A Soundon nem Tiësto lesz az egyetlen, aki valamilyen módon kapcsolódik az LMBTQ közzöséghez. A fellépők között lesz Joel Corry angol DJ is, aki eddigi pályafutása során több queer személlyel is együtt dolgozott, hogy így támogassa a közösséget, bemutatva közülük számos tehetséget. “Arra kellene használnunk a különböző felületeinket, hogy hangot adjunk a queer személyeknek” – nyilatkozta 2021 októberében az Attitude magazinnak Joel Corry, aki többek között dolgozott már MNEK-kel, RAYE-el, Charli XCX-el és Mabellel. A DJ úgy fogalmazott: számára volt megtisztelő, hogy együttműködhetett ilyen tehetséges művészekkel, akikkel nemcsak munkakapcsolatot, hanem szoros barátságot is kötött.

„Boldog vagyok, hogy részese lehetek a kalandjaiknak és élvezhetem velük a sikert. A jövőben több queer művésszel is nagyon szívesen együttműködnék. Nagy rajongója vagyok például Olly Alexandernek és Sam Smith-nek, illetve már volt szerencsém együtt stúdiózni L Devine-nel, aki lenyűgözően tehetséges. Igazából bárkivel nyitott vagyok együtt dolgozni, aki jó hangulatot hoz a stúdióba” – magyarázta a lemezlovas, akit a pandémia ideje alatt felkértek, hogy zenéljen az Attitude Pride Otthon Fesztiválon.

Joel Corry egyébként igen komolyan veszi a testépítést, a saját YouTube csatornáján még edzési tippeket is ad a kockahashoz. Fun fact: egy pár nappal ezelőtti Insta fotójához Tiësto bekommentelte, hogy DJ-k közül Joel az, akinek tényleg le kéne dobnia a textilt a szettjei alatt.

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Joel Corry (@joelcorry)

 

Ami az Attitude Pride Otthon Fesztivált illeti, kellemes élményeket szerzett. „Nagyon jól szórakoztam. A show lélegzetelállító volt, az afterpartiról nem is beszélve. A táncparkett tele volt hírességekkel. Nagyszerű volt, alig várom a következőket. Remélhetőleg felkérnek néhány pride bulira is a jövőben. Nagyszerűnek tűnnek!” – áradozott Joel. A híres angol DJ köszönetet is mondott az LMBTQ közösségnek az interjúban.

„Őszintén hálás vagyok mindazért a támogatásért, amit az LMBTQ rajongóktól kapok. Nagyszerű látni, hogy a dalaim boldoggá teszik az embereket. A célom, hogy olyan zenét csináljak, amelyhez a táncparketten érzelmileg is kapcsolódhat a közönség. Az LMBTQ közösség támogatására való figyelemfelhívásnak véleményem szerint az a legjobb módja, ha folytatjuk együtt a közös munkát, legyenek zenészek, énekesek, írók vagy producerek bárhonnan a világból. Mindemellett az is kiemelten fontos, hogy edukáljuk magunkat és arra használjuk a közösségi felületeinket, hogy erősítsük a közösség hangját, amennyire csak tudjuk.”

Joel Corry-val június 30-án pénteken, pontban éjfélkor találkozhatnak a nézők a Rádió 1 Heineken Silver Beach Clubban, míg Tiëstóval június 29-én csütörtökön a Heineken Nagyszínpadon. Még most sincs késő, hogy megváltsd a jegyedet a fesztiválra, vagy akár egyetlen napra, hogy találkozz kedvenc zenei előadóddal és hagyd, hogy a fülbemászó dallamok elringassanak a Balaton vizén – akár egy hajó fedélzetén, az idei évtől ugyanis újraindulnak a hajós bulik a Balaton Soundon. Pattanj vízre Siófokon, és alapozd meg a hangulatot a fesztiválra tartva a magyar tengeren!

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin