Hírek

Igazságot követel az előbújtatott öngyilkos tinédzser családja

Channing Smith családja igazságot szeretne, miután a tizenhat éves fiú önkezével vetett véget életének a kiszivárogtatott üzenetei miatt, amiket egyik osztálytársa tett közzé az engedélye nélkül.

Néhány forrás azt állította, hogy Channing biszexuális volt, de egyik barátja azt mondta: próbálta megtalálni önmagát, és bár sokan mondták rá, hogy biszexuális, ő maga sosem erősítette ezt meg.

 

Channing Smith tizenhat éves volt.

 

Az üzenetváltások során Channing egy másik fiúval beszélgetett, amelyből kiderült, hogy baráti érzelmeknél többet táplál társa iránt. Egyik osztálytársa azonban, aki baráti viszonyban volt a fiúval, akivel Channing beszélgetett, megosztotta a bizalmas üzeneteket a közösségi oldalakon. Órákkal az után, hogy az üzeneteket közzétették, a tizenhat éves fiú öngyilkos lett – írja a Gay Times.

Korábban is bántalmazták már verbálisan, és egyik barátja azt is elárulta, hogy az emberek kigúnyolták, mondván, senki sem szereti őt, mert lányos hangon beszél.

A család azonban a történtek után igazságot követel. Idősebb gyermekük, Joshua úgy nyilatkozott, hogy megpróbálják felhívni a figyelmet arra, mennyi veszélyt rejt magában a közösségi média, és azt szeretnék, ha ez ellen tennének is a hatóságok.

„A családommal egyetértettünk abban, hogy első lépésként meg kell bocsájtanunk azoknak a diákoknak, akik ezt tették az öcsémmel. Mégis szeretnénk, ha történne valamiféle eljárás, hogy megmutassuk a gyerekeknek, a tetteik következményekkel járnak. Nem gondoljuk, hogy a gyerekeket gyilkossági ügybe kellene keverni, de a zaklatásért folyó eljárás nagyon is helyénvaló lenne.”

Az esetről később Channing édesanyja is nyilatkozott, aki felhívta a figyelmet arra, mennyire ártóak is lehetnek szavaink a másik számára, még ha nem is gondolunk ebbe bele:

„Ha azt hiszitek, hogy aranyos vagy vicces valakit kellemetlen helyzetbe hozni, vagy megalázni, akkor gondoljátok ezt újra, mert ha valaki erre hamarabb rájött volna, akkor a fiam most nem lenne halott.”

A hatóság egyelőre nem döntötte el, hogy vádat emeljenek-e Channing osztálytársa ellen, aki kiposztolta az üzeneteket.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin