Humen Media partnertalálkozó: a következő állomás Ázsia!

Nagy sikerrel zajlott le a Humen Media szombati partnertalálkozója a Müpában, ahol a borkóstolás és az exkluzív előadások mellett az LMBTQ médiával és turisztikával foglalkozó cég leányvállalatainak terveit is megismerhették a résztvevők. Magyarországról hódítják meg Európát – és Ázsiát is!

„Néhány éve egy kollégámmal álltunk ebben a teremben, és arról beszélgettünk, hogy mi talán sosem fogunk itt saját rendezvényt tartani. Most mégis itt vagyunk” – kezdte beszédét Erdei Zsolt, a Humen Media ügyvezető igazgatója, aki egy tartalmas prezentáció keretében mutatta be a Müpa Üvegtermében, hogyan is jutott el odáig a Humen Media és különböző leányvállalatai, hogy immár ezen az exkluzív helyszínen és színes programokkal várják a számos partnert és ügyfelet.

 

Erdei Zsolt, a Humen Media ügyvezető igazgatója – Fénykép: 1foto.hu

 

 

Sűrű jelen: új kiadványok

A legnagyobb hangsúly a 2018-as éven és a jövőn volt. Sűrű időszakot tudhat maga mögött a vállalat: „2018 hozta a Humen Media életében az eddigi legnagyobb változást, ami még több újdonságot és projektet jelentett.  Január végén a Fitur Madrid utazási kiállítás LMBT-szekciójában bemutathattuk a turisztikai szakmának és a nagyközönségnek is a Pink Budapest-projektet. A négynapos kiállításon több száz szakmai és egyéni érdeklődő látogatta meg a standunkat és érdeklődött Budapest iránt. Februárban rögtön két kiadvánnyal jelentkeztünk, hiszen a Pink Budapest Guide-on kívül megjelent a Humen Magazin LMBT Történeti Hónap különszáma is, amelyet a történeti hónap programjait szervező Háttér Társasággal együtt adtunk ki” – mondta Erdei Zsolt. – „Ezt követte az ország és Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb LMBTQ turisztikai újdonsága, a Pink Corner, amely a Hungexpón rendezett Utazás kiállításon – a nagy külföldi vásárokhoz hasonlóan – a szivárványszínű szőnyegen több melegbarát desztináció kínálatát mutatta be az utazni szándékozó nagyközönségnek. Az első évben Valencia régiót (Valencia, Alicante, Benidorm), a EuroPride Svédországot, továbbá a TAP Portugal légitársaság kínálatát ismerhették meg a látogatók.

 

Erdei Zsolt, a Humen Media ügyvezető igazgatója – Fénykép: 1foto.hu

 

 

Pink Budapest: Magyarország első LMBTQ turisztikai projektje

A Humen Media számára a legnagyobb lépés viszont minden bizonnyal Magyarország első LMBTQ turisztikai projektje, a Pink Budapest létrehozása volt, amely a fővárost kívánja népszerűsíteni a világ LMBTQ turistái körében: „A projekt mögött álló egyesületet a Humen Media Hungary kezdeményezésére a hazai turisztikai élet tizennégy meghatározó vállalkozásával közösen alapítottuk. Ezek a vállalkozások a Mellow Mood Hotels, a Zsidai Group, a Szamos, a Costes éttermek, a Lupa-tó, a Casati Budapest Hotel, a Budapest Tuk Tuk, a RiverRide, a HILDA étterem, a RainbowLink, a Memento Park és a Budatower, a Kiosk, a Beefbar, a Leo, a Tour East Tour és az AlterEgo Club. A projekt keretén belül az idei évben elkészült az első LMBTQ témájú turisztikai célú fotósorozat, valamint Budapest első LMBTQ témájú imázsfilmje, továbbá megszerveztük az első Pink Budapest Press Tripet, amelyre Németországból, Spanyolországból és Hollandiából érkeztek újságírók.”Erdei Zsolt elmondása szerint az újságírók munkájának hála a Pink Budapest már több millió emberhez juthatott el külföldön, komolyan felhívva a figyelmet szerte a világon Budapestre az LMBTQ turisták körében. Az imázsvideót eddig több mint 46.000-en tekintették meg.

 

Pink Budapest – Budapest Loves You

Come to the city because Budapest Loves You! Further information: http://pinkbudapest.com/ Director of photography: Olivér Sin / www.1foto.hu Producer: Zsolt…

 

Humen Fesztivál és Mr. Gay Hungary

Fentieken felül további két rendezvény is a Humen Mediának köszönhető. A korábban Humen Filmfesztiválként ismert eseményt idén a bővülő programok miatt átkeresztelték Humen Fesztiválra. A Művész moziban tartott filmvetítéseken felül egy kortárstánc-előadást, továbbá két színházi darabot is kínált a fesztivál az érdeklődőknek a Trafóban, a Rózsavölgyi Szalonban és a Jurányi Inkubátorházban.

A második rendezvény pedig a partnertalálkozó másnapján, november 17-én a 4Play Lounge-ban tartott Mr. Gay Hungary volt, amelynek nyertese Pusztai Olivér lett. Magyarország LMBTQ nagykövete 2019-ben a Mr. Gay World versenyen képviselheti az országot Fokvárosban. Magyarország először indít jelöltet a verseny történelme során.

 

Pusztai Olivér, Mr. Gay Hungary 2018 – Fénykép: 1foto.hu

 

10 milliós célközönség

A prezentáció az eddig elért eredmények után a jövő bemutatásával folytatódott: „2019 először elhozza nekünk az új generációs Humen Magazint és Humen Online-t. Egy teljesen új struktúrával és layouttal rendelkező magazinnal nyitjuk az évet, amivel párhuzamosan elindul az új designnal és tartalommal, valamint új funkciókkal bíró Humen Online site is”– mondta Erdei, hozzátéve, hogy ezen felül jövőre kezdik a közös munkát Sipka Dávid meleg testépítő–influencerrel, akinek menedzselését is intézik.

A Humen Media 2019-től partnereinek a külföldi kommunikációt is biztosítja egy egyedülálló kezdeményezéssel: „A jövő évben a Humen Media Group alapító és elnökségi tagja lesz az első európai meleg és leszbikus médiaszövetségnek, amelynek segítségével ügyfeleink egyszerre több mint 10 millió LMBTQ embert érhetnek majd el a kontinensen.”

 

Halasi Mark (Cirque de Soleil: Varekai) levegőakrobatika előadása – Fénykép: 1foto.hu

Magyarországról hódítják meg Európát

A turisztikával kapcsolatban is komoly tervei vannak a vállalatnak: „Jövőre a Gay Travel Day is átalakul és edukatívabb formát ölt; még több külföldi előadóval és még színesebb LMBTQ turisztikai prezentációkkal jövünk az Utazás kiállításra. A Pink Corner rózsaszín szőnyegét jövő február végén is leterítjük a Hungexpón, most viszont nagyobb területen, és több kiállítóval. Reményeink szerint a díszvendégünk New York City lesz, ott rendezik ugyanis 2019-ben a World Pride-ot. A harmadik évtől a Humen Travel magazin átlépi az országhatárunkat, és közép-európai turisztikai magazinként jelentkezik Magyarország mellett Ausztriában és Csehországban, német és cseh nyelven” – sorolta tovább a projekteket Erdei. –„A Humen Media Iberia jövőre elindítja nyomtatott turisztikai kiadványait, amelyek a helyi turisztikai hivatalokkal való együttműködésnek köszönhetően az első angol nyelvű gay guide-ok lesznek Barcelonában, Valenciában és Ibizán. Továbbá jövőre immár hat nyelven lesz olvasható a Pink Guide website változata is.

 

Virág Judit és a Yoni Tribe: fúziós vogue tánc előadása – Fénykép: 1foto.hu

 

 

Humen Media Asia Pacific – Irány Ázsia!

Ám a Humen Media tervei nem állnak meg Európában. Jövőre indul el a Humen Media Asia Pacific, amely a Pink Taiwan ágat fogja üzemeltetni, és a helyi turisztikai erőkkel karöltve erősíteni az ország népszerűségét Európában. A Humen Media egykínai partnerrel közösen hamarosan elkészítiaz eddigi legnagyobb és egyben az első átfogó felmérést a kínai LMBTQ utazók szokásairól. Ezt a felmérést szeretnék ezt követően más országokra is kiterjeszteni. Ez lesz az alapja a világszinten is egyedülálló és teljesen új projektjüknek, a Pink Europe-nak: „A Pink Europe-projekt célja, hogy a jelentősebb európai LMBTQ desztinációk fogjanak össze, dolgozzanak együtt, és kínáljunk több alternatívát az ázsiai meleg turistáknak Európa felfedezésére– mondta el Erdei Zsolt.

 

Chris Gogler aka C-Section (Berlin) hulahopp előadása – Fénykép: 1foto.hu

 

 

A projekten belül az utazni vágyók Budapest, Berlin, Barcelona, Brüsszel, Ibiza, Málta és Valencia bejárásával fedezhetik fel a kontinenst. A tervek között van egy applikáció és egy weboldal létrehozása, press tripek szervezése, utazási csomagok összeállítása, kommunikáció a social media platformokon, valamint a Pink Europe stand részvétele az ITB Asia és az ITB China kiállításokon.

 

Halasi Mark (Cirque de Soleil: Varekai) levegőakrobatika előadása – Fénykép: 1foto.hu

 

 

Az estét egy különleges előadás zárta, amely a Euphoria Cabaret-ből, az első tematikus queer cirkuszi varietéből adott ízelítőt. A látványos előadás 2019-től negyedévente kerül majd megrendezésre a fővárosban a Humen Media jóvoltából.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin