Itthon

Homofóbia helyett biztonságos tereket szeretne az iskolákban a Labrisz Leszbikus Egyesület

Facebook-bejegyzésben kelt ki hétfőn a Labrisz Leszbikus Egyesület ellen Rétvári Bence, aki korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának, jelenleg a Belügyminisztériumnak a parlamenti államtitkára, emellett a Fidesz országgyűlési képviselője.

Láthatóan az LMBT szervezetek nem tiszteletben tartani, hanem kijátszani akarják a gyermekvédelmi törvényt, és 3 millió 610 ezer ember egyértelmű véleményét a népszavazáson. Az elmúlt napokban a Labrisz Egyesület bejelentette, hogy a botrányos LMBT mesekönyv után ismét az iskolákat vennék célba. Többek között arra képeznének ki tanárokat, hogyan tanítsák az órákon az LMBT mesekönyvet. Ebből is látható, hogy a könyv létrehozatalának célja a gyerekek iskolai átnevelése volt, bár ezt hónapokig folyamatosan tagadták” – olvasható a felütésben.

A bejegyzés így zárul: „Továbbra is azt kérjük az LMBT szervezetektől, hogy tartsák távol magukat az iskoláktól, ne akarják a szülők tudta nélkül, és akár akaratuk ellenére az LMBT ideológiát ráerőltetni kisgyermekekre. A felnőttek olyan életet élnek, amilyet gondolnak, de a gyermekeket hagyják békén, a gyermek nevelése a családra, és nem az NGO-kra tartozik.

A csúsztatásoktól és logikailag hibás következtetésektől hemzsegő bejegyzésre reagált az említett Labrisz Egyesület. Egyrészt elutasítják, hogy a „szülők tudta nélkül, és akár akaratuk ellenére” erőltetik rá “az LMBT ideológiát kisgyermekekre”. Másrészt felszólítják a politikust, hogy ne állítson valótlanságokat az egyesületről, azzal ne keltsen feszültséget, és ne hozza rossz hírbe a szervezetet. A közösségi oldalán közzétett poszt alatti gyűlölködő kommenteket pedig távolítsa el.

Közleményében a Labrisz Leszbikus Egyesület kiemeli, hogy 2000 óta tartanak képzéseket oktatási intézményekben, céges környezetben a Melegség és Megismerés program keretében. A speciálisan képzett önkéntesek közül sokuk pedagógus vagy pszichológus végzettségű. „A foglalkozásokon a két óratartó saját történetét elmesélve mutatja be a résztvevőknek, milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy meleg fiatalnak, felnőttnek, mit jelent a homoszexualitás a hétköznapokban. A program hitvallása az elfogadáshoz vezető út a megismerés.Felhívják rá a figyelmet, hogy pedagógusképzésük nem újkeletű, korábban is szerveztek már. 2022-ben a Labrisz, az Amnesty International Hungary, a Háttér és a Budapest Pride közösen indította el a Befogadó Terek nevű kétéves oktatási projektet az LMBTQI diákokat érő iskolai zaklatás és az LMBTQI embereket sújtó munkahelyi diszkrimináció csökkentése érdekében.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Labrisz Egyesület (@labrisz_egyesulet) által megosztott bejegyzés

 

A képzéseken való részvétel önkéntes, amennyiben kiskorúak vesznek részt a szabadon választható foglalkozásokon, úgy minden esetben a szülők beleegyezésével történik ez. Így a program összhangban van a “gyermekvédelmi” törvénnyel, amely szerint a gyerekek szexuális nevelése a szülő feladata, tehát a döntés is a szülő kezében van ezzel kapcsolatban.A Labrisz célja, hogy minél több olyan intézmény legyen Magyarországon, ahol a szexuális és nemi kisebbségekhez tartozó emberek biztonságban érzik magukat, önmaguk lehetnek, továbbá, hogy a szexuális kisebbségekhez tartozó diákok bullying-, vagyis megalázás-, és kiközösítésmentes, biztonságos környezetben tölthessék mindennapjaikat. A Labrisz Egyesület ingyenes képzései azon szakemberek, pedagógusok, cégvezetők számára kívánnak szakmai segítséget nyújtani, akik felismerik, hogy a valamilyen kisebbséghez tartozó embercsoportokat ma Magyarországon gyakran éri hátrányos megkülönböztetés, kirekesztés, s próbál azokra az ismeretterjesztés eszközeivel megoldást találni” – írják.Rétvári Bence szerint a 2021-es “gyermekvédelmi” törvény megvédi a gyerekeket az “LMBT propagandától”. A Labrisz ismételten felhívja a közvélemény és a politikusok figyelmét arra, hogy ez a törvény egyrészt nem védi meg a kiskorúakat a szexuális bántalmazástól, nem biztosít forrásokat és intézményi kereteket a megelőzésre és az áldozatkezelésre. Másrészt a törvény nem tekinti létezőnek az LMBTQI gyerekeket és fiatalokat. Ezzel nem hogy védelmet nem nyújt minden gyereknek, hanem erősíti a legsérülékenyebb csoportokhoz tartozó gyerekek és fiatalok áldozattá, kirekesztetté válásának veszélyét. A homofób, uszító retorika az egyénekre és a társadalom egészére is káros.

 

Ki kell adnia a Miniszterelnökségnek az “LMBTQ-propagandáról” gyűjtött adatokat

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin