Kultúra

Híres történelmi személyiségek a homoszexualitásról – 2. rész

Napjainkban a nem is olyan rég még tabunak számító homoszexualitás létét természetesnek veszi a nyugati társadalom. A múlt század első évtizedeitől induló, majd a hatvanas évek végén erőre kapó LMBT-jogi mozgalmak sokáig láthatatlanok maradtak a szélesebb közvélemény számára. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a történelem formálóinak ne lett volna véleménye „a nevén nem nevezett” szerelemről. Nem egy közülük hiába számított haladónak, nagyon is korának embere maradt, ha a szexualitás került szóba. Mások meglepően nyitottak voltak, miközben vaskalaposként könyvelte el őket az utókor. Lássuk, mit gondoltak a homoszexualitásról a 20. század híres alakjai! (Az előző részt ITT találjátok.)

 

Sigmund Freud

 

Bár a szexualitást illetően váltakozó nézeteket vallott pályafutása során, Freud a homoszexualitásról úgy vélekedett, hogy az megváltoztathatatlan, kialakulását pedig biológiai és pszichológiai okokkal magyarázta. A legendás pszichiáter ezt írta 1935-ben egy aggódó édesanyának, aki meleg fiát akarta kigyógyítani:

„A homoszexualitás bizonyosan nem előnyös tulajdonság, de nem is olyasmi, amit szégyellni kellene. Nem bűn, nem degeneráció. Nem lehet betegségnek tekinteni. Ha jól értem, azt kéri tőlem, segítsek a fián azzal, hogy megszüntetem a homoszexualitását és heteroszexuálissá teszem. Azt kell válaszolnom, hogy erre nincs semmiféle garancia. Az esetek egy bizonyos százalékában sikerül ugyan feléleszteni a heteroszexualitás csíráját, ami minden homoszexuálisban jelen van, de az esetek többségében ez nem lehetséges.”

 

Franklin Delano Roosevelt

 

Bár Roosevelt nyilvánosan nem foglalt állást a témában, a korban uralkodó konzervatív felfogás határozta meg gondolkodását – ennek következtében gond nélkül jóváhagyott súlyosan melegellenes intézkedéseket is. Az Amerikai Egyesült Államok 1933 és 1945 között hivatalban lévő elnöke még haditengerészeti helyettes államtitkár volt 1919-ben, amikor a meleg katonákat el akarták távolítani a Haditengerészeti Főiskolának is otthont adó newporti katonai központból. Roosevelt aláírta azt az utasítást, amely engedélyezte, hogy a csalétekként használt beépített személyek a végsőkig elmehetnek, vagyis akár szexuális aktust is létesíthetnek, csak hogy lebuktassák az áldozatot. A program keretében összesen 17 tengerészt állítottak hadbíróság elé szodómia miatt. Amikor egy helyi újság beszámolt az esetről, a szenátus egy különbizottsága is elkezdte vizsgálni az ügyet, és végül elmarasztalták Roosevelt szélsőséges módszereit.

 

Margaret Thatcher

 

1967-ben Anglia jövendőbeli miniszterelnöke, Margaret Thatcher még támogatta az azonos neműek beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolatának dekriminalizálását. Húsz évvel később, már miniszterelnökként, a konzervatív Vaslady a tradicionális család és a viktoriánus erkölcsök jegyében kormányzott. Megugrott a beleegyezésen alapuló azonos nemű kapcsolatok miatti letartóztatások száma, és durván nőtt a homofób erőszak és gyilkosságok aránya is. 1987-ben a Konzervatív Párt éves kongresszusán elmondott szavait a mai napig szomorúan idézik:

„A gyerekek túl gyakran nem kapják meg azt a tanítást, amire szükségük van. Azt a tanítást, amit megérdemelnek. Akiknek azt kellene tanítani, hogy tiszteljék a tradicionális erkölcsi értékeket, azoknak a gyerekeknek most azt tanítják, hogy elidegeníthetetlen joguk van melegnek lenni. Mindezeket a gyerekeket azonban becsapják.”

 

Margaret Thatcher’s Anti-Gay Speech (1:00 min)

TRANSCRIPT: http://www.margaretthatcher.org/document/106941 „Children are being taught they have an inalienable right to be gay. All of those children are be…

 

Thatcher nemcsak kigúnyolta azokat, akik védték az LMBTQ közösség jogait, de kormánya hozta száz év után az első melegellenes törvényt az Egyesült Királyságban. A helyi önkormányzatok számára megtiltották a homoszexualitás támogatását, ami erőteljes öncenzúrához vezetett: az iskolákban nem kerülhetett szóba a téma, a homoszexuális kapcsolatokról tilos volt elfogadóan beszélni, az iskolai könyvtárak polcairól levették a meleg témájú köteteket, és töredékére csökkent az LMBT szervezeteknek juttatott támogatások összege. Ez a rendelkezés egészen 2000-ig érvényben maradt.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin