Hírek

„Hardcore homoszexuális” volt Hitler belső köre egy rádiós szerint

Sikerült emlékezeteset alakítania szilveszteri rádióműsorában az amerikai Bryan Fischernek, aki legutóbb azzal keltett feltűnést, hogy megállapította: az ágyban aktív és passzív meleg férfiak egyaránt a pokolra kerülnek.

A férfi az Amerikai Családi Rádió műsorvezetője, amely az Amerikai Családi Szövetségből nőtte ki magát – utóbbit 2010-ben a Southern Poverty Law Center gyűlöletcsoportként azonosított.

 

Bryan Fischer

 

Fischer elmondása szerint a Nemzetiszocialista Német Munkáspártot 1920-ban egy müncheni melegbárban alapították és a náci rezsim kezdetén a Hitlert körülvevő „magánhadsereg” tagjai is mind meleg férfiak voltak. „Esélyed sem volt előrébb jutni a ranglétrán, ha nem voltál hardcore homoszexuális” – jelentette ki hallgatóságának.

Bár történelmi tény, hogy a náci terror 1933-at követően Németországban mintegy 100 ezer meleg férfit tartóztatott le és 5-15 ezer közé tehető a koncentrációs táborba küldöttek aránya, Fischer szerint mindez csak a „nőies” kinézetű melegeket érintette, a férfias megjelenésűek biztonságban voltak.

A rádiós témaválasztását az inspirálta, hogy november elején Németországban új törvényjavaslat született, amely betiltaná az átnevelő terápiákat a 18 éven aluliak számára, és akár börtönbüntetést is kiszabhatnak az ilyen eljárások folytatóira. Fischer szerint a tervezet „embertelen” azon fiatalokkal szemben, akik „normális” életet szeretnének végre élni.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin