Hair: slágerekkel teli legendás musical vagy kényes társadalmi kérdéseket feszegető darab? Závada Péter új dalszövegeket írt a musicalhez, hiszen az Orlai Produkciós Iroda új köntösben állítja színpadra a darabot június 24-én a Belvárosi Színházban, Mohácsi János rendezésében.
Szent tehén a Hair? Mennyire szabad bátran hozzányúlni a dalszövegekhez, vagy újrafordítani őket? Túlságosan ismerősen csengenek a slágerek a fülünkben.
Závada Péter: Szerencsés helyzet, hogy a magyar szövegeket nem ismertem, csak az angolt. Úgy gondolom, ha már egyszer felkértek erre a feladatra, nem kezelhetem relikviaként a szöveget. Bátornak kell lennem, még akkor is, ha tudom, hogy ez a darab sokaknak a gyerekkorát jelenti. Ez a kérdés egyébként minden klasszikus mű fordításánál felmerül: a Hamletet is újrafordítják időnként. Ha azon stresszelnék, hogy számon kérik rajtam az eredetit, megbénítaná a munkámat. Hiszek a színdarabok aktualizálhatóságában. Meg kell próbálni eltalálni a hajszálvékony vonalat, ami az aktuális és az örökérvényű között van.
Önfeledt szabadság és háborús készülődés egyaránt témái a darabnak. Aktuális a mű ebből a kettőség szempontjából?
Z.P.: Sokszor feltettem magamnak fordítás közben a kérdést: mitől időszerű a Hair? Kétségkívül vannak aktuális pontjai. Háborús helyzet van most is Ukrajna és Oroszország között, vagy a Közel-Keleten, mely konfliktusokban ráadásul Magyarország szerepe nem tisztázott. A Hair másik központi témája a sokszínűség elfogadása – legyen szó akár a bőrszín, a származás, a vallás vagy a szexuális orientáció kérdéséről. Ha én rendezném az előadást (nem én rendezem), erre a kérdéskörre komoly hangsúlyt fektetnék, hiszen Magyarországon gyerekcipőben jár a tolerancia, és az LMBTQ közösség ebből a szempontból különösen nehéz helyzetben van. Harmadrészt be kell látnunk: a szereplők végigdrogozzák a darabot. A mai ismereteinkkel már tudjuk, nem lehet annyi kábítószert fogyasztani büntetlenül, mint a hippi-korszakban, hiszen erős hatása van az agyra és az idegrendszerre. Volt, akinek sikerült letennie a szereket, integrálódni a társadalomba, és szép öregkort megélni, de voltak, akik komoly károkat szenvedtek. Ez a kérdés most is napirenden van. Sok nyugati országban legalizálják a könnyűdrogokat, hiszen így bizonyítottan könnyebb nyomon követni a szerek minőségét, és egyszerűbb bekerülni az orvosi ellátásba is. Hallani pro és kontra érveket is a témában. A hippi-korszak önfeledt szabadságeszménye viszont mára sok szempontból meghaladottnak tűnik.
Szóba hoztad a toleranciát. Szerinted miért nem működik ez nálunk?
Z.P.: A tolerancia nyitottságot, a hiánya valamiféle bezártságot jelent. Lehet, hogy már ki vagyok erre élezve, de soha nem hallottam ennyi cigányozást, zsidózást, buzizást egy kilométeren belül az utcán, mint manapság. És ez engem mérhetetlenül elkeserít. Azt gondolom, alapvető edukációs problémák vannak a magyar társadalomban. Nem találkozunk elég korán a mássággal, eltérő vallású, bőrszínű vagy szexuális orientációjú emberekkel. Vidéken pedig még kevésbe, mint a nagyvárosban. Ez máig tabutéma. A toleranciára való szocializáció az elmúlt huszonöt évben nem történt meg Magyarországon, ahogy a múlttal való szembenézés: az ügynökakták feltárása vagy a forradalmak újraértelmezése sem. Az emlékezet tabusítása magával vonja az elfogadás hiányát is. Emellett a közbeszédben össze van mosva a liberalizmus eszméje a neoliberális gazdaságpolitikával, a kapitalizmussal. Ami nagy baj, mert így összekapcsolódik a fejekben az elfogadás, a tolerancia egy kapitalista gazdaságpolitikával. Sajnos a jelen vektorai nem arra mutatnak, hogy ez a közeljövőben változna. A most érvényben lévő, úgynevezett polgári-keresztény értékrend sem kedvez a nyitottságnak. Egy lehetőségünk van: beszélni róla, és a legfontosabb: nem szabad félni.
Szerző: Csicsely Zoltán
