A budapesti meleg éjszakai élet meghatározó személyiségével, Lady Dömperrel, polgári nevén Petróczi Zoltánnal készítettünk interjút. Dömper 26 évvel ezelőtt kezdte pályafutását, amikor még a meleg éjszakai élet gyerekcipőben járt Magyarországon. A transzvesztita előadóművész mesélt a kezdetekről, a transzvesztita showműsorokról, valamint az elmúlt negyed évszázad tapasztalatairól is.
Aki esetleg nem látta vagy hallotta volna még élőben Dömpert, az az interjúból egyértelműen megismerheti néha szarkasztikus, de rendkívül vicces stílusát, amitől ő így hiteles számunkra.
Hogyan kezdődött a pályafutásod? Hogyan csöppentél bele a meleg éjszakai életbe?
Akkoriban – vagyis 1989 februárjában – nyitott az első legális meleg hely Magyarországon, Lokál néven, amit még egyesületi szinten működtetett a Homérosz Lambda Egyesület. Az akkori barátom bejáratos volt ebbe a társaságba, ahol mindenféle emberek megfordultak a pszichológustól kezdve a lakatosig, csak éppen vendéglátós nem. Abban az időben kezdték el építeni a bárt, és miután megtudták, hogy vendéglátós vagyok, rengeteg tanácsot kértek tőlem, nyitás előtt pedig felvetődött, hogy lenne-e kedvem ott dolgozni. Így mielőtt a színpad felé köteleztem volna el magamat, pályafutásom első bő 10 éve a vendéglátásról szólt.
És a vendéglátáson belül mindent csináltál?
Igen. Pultoztam és több Angyal bárnak voltam az üzletvezetője is.
Mikor és hogyan kötelezted el magad az előadóművészet mellett?
Már a kezdetektől fogva érdekelt, de az elején még csak hobbi szinten. Akkor még a szakma nem volt ennyire iparosítva, nem voltak annyira rendszeresek a fellépések, mint most, inkább egy-egy nagyobb alkalomhoz voltak köthetőek, mint a szüreti bál, a farsang vagy a Katalin-bál. De még a november 7-ét is megünnepeltük egyszer, persze viccből. Egy-egy ilyen nagy nap köré azonban nagyon komoly, profi műsort raktunk össze, például Tölgyesi Zolival, a Mandarinok vezetőjével, aki már akkor is jól bejáratott művész volt. Idővel valahogy egyre nagyobb sikere lett a dolgoknak, a show-k elkezdtek rendszeresek lenni. Kezdetben egy ideig még a vendéglátói munka mellett léptem fel és vezettem műsort az Angyal bárban.
Miután távoztam az Angyalból, volt egy kis szünet az életemben, és a Capellába már előadóművészként tértem vissza: főállású transzvesztitaként heti négy napot dolgoztam.
Ha jól értem, az egész rendszeresített transzvesztita showműsort ti honosítottátok meg Magyarországon?
Előtte is voltak már kezdeményezések, de azok nem voltak nyilvánosak. Akadtak rendezvények, például a Fenyőgyöngye vendéglőben, vagy nagyobb házibulik, olyan jómódú polgároknál, akik erre áldoztak. Így kezdték a Tölgyesi Zoliék is annak idején és ők már akkor nagyon profi produkciókat csináltak. Volt tehát előzménye a dolognak, de mi ezt nem láttuk, nem ebből tanultunk, hanem inkább külföldről becsempészett videókból lestük el a szakmát, így értesültünk róla, hogy mi történik Európában és ezeket a fellépéseket kezdtük el utánozni. Azokat a számokat kezdtük előadni, amiket ők. Rengeteget segített, hogy sok ismerős dolgozott színházakban az Operától kezdve az Operettig, ahonnan elképesztő ruhákat, hajakat, sminkeket kaptak az úttörők. Gyakorlatilag mondhatnánk azt is, hogy az előadóművészek 30 évvel ezelőtt különbül néztek ki, mint most, hiszen igazi kosztümökben, jelmezekben dolgoztak, valódi színházi parókákkal, ékszerekkel. Egy komplett operaházi megjelenést adoptáltak ezekre az alkalmakra.
Mikor kezdődött ez a nyilvános színpadi fellépés?
Gyakorlatilag már 1989-ben is voltak alkalmi műsorok, de a transzvesztita show mint műfaj az első legális klub nyitásával egyidős, bár akkor még elég amatőr szinten ment.
Hogyan fogadták akkoriban ezeket a műsorokat az emberek?
Nagyon jól. Akkoriban még sokkal kevésbé voltak elutasítóak az emberek, a rendszerváltás környékén mindenki optimista volt és bizakodó, azt gondolták, hogy Európa felé tart az ország. Sokkal felszabadultabban szórakoztak és ebből a szempontból sokkal befogadóbbak, pozitívabbak voltak, mint most.
Nem meleg közegben is ilyen pozitív fogadtatása volt?
Az akkori klubok még zárt közösségek voltak és heterók nem jártak ilyen helyekre szórakozni, de mi is tartottuk magunkat ahhoz, hogy alapvetően csak a meleg közönséget szeretnénk vendégül látni. A harmadik Angyal bár – ami a Rákóczi úton volt – működése volt egy váltás e tekintetben. Az igény szülte, ugyanis a melegek le szerették volna hozni a klubba a barátaikat, ismerőseiket, rokonaikat, ezért a vasárnapot úgynevezett „vegyes” nappá neveztük ki. Ettől kezdve gyakorlatilag a vasárnap lett a legjobb nap, a legfelszabadultabb. Az igazság az, hogy a heterók nagyon jól tudnak bulizni, ha akarnak; sokkal felszabadultabbak, nincs bennük semmiféle nyomás a melegek miatt. Ebből kifolyólag imádták a műsort is, és nagyon nagy lökést adtak a show hangulatának.
Hogyan sodort az élet az AlterEgo felé?
A Capellában nyolc éven keresztül dolgoztam főállásban, és nagyon szerettem. Amikor hét évvel ezelőtt kinyitott az AlterEgo, megkerestek, hogy dolgozzam velük, de én hűséges típus vagyok, aki nem nagyon szeret ide-oda „ugrálni”. Nekem nem megy, hogy csigaház módjára cipeljem a bőröndömet, mondván, és valahol majd csak felöltözöm. Akkor kategorikusan elutasítottam őket, de végül úgy hozta az élet, hogy néhány hónap elteltével felhívtam az AlterEgo tulajdonosait, hogy áll-e még a korábbi ajánlatuk. Igennel válaszoltak, így átjöttem az AlterEgoba, ahol már több mint 6 éve dolgozom.
Itt te vezeted a műsort. A számokat a többiekkel együtt állítjátok össze?
A klubban régi motorosok vannak, saját stílussal, saját repertoárral. Más dolgába nem szoktunk beleszólni. Azt tudjuk, hogy éppen milyen típusú este van (például retro, Angel night, vagy keményebb), és a tematikának megfelelően állítjuk össze a műsort, de mindenki saját maga hozza a repertoárjából a zenéket. A szombat az igazából egy nagy katyvasz, amikor mindenki igényét kielégítjük. Akkor a „hej de rutyutyutty”, vagyis a művészi is és a keményebb stílus is jelen van. Ezt mi lecsónak hívjuk, amibe mindent belevágsz, hogy mindenki találjon magának valamit, ami őt szórakoztatja. Szombaton nagyon vegyes a közönség, ezért is törekszünk erre.
Mindenkivel dolgoztál már együtt, akik most a csapatban vannak?
Igen, mindenkivel. Akár régen az Angyal bárban vagy a Capellában, mindenki egy alomból nevelkedett. Olyanok vagyunk, mint a jó buzik, már körbejártuk egymást, mindenki volt mindenkivel.
Kollégák is átjöttek veled a Capellából?
Igen. Akkoriban még működött az Alibi és a kezdeti időkben volt nálunk egy kis kavarodás: a kezdő csapatból többen elmentek, a mostani társaságot pedig én hívtam át, jött Nicole, Mary Lou, Betty Blue és Giselle. De már évek óta fix csapattal dolgozunk együtt.
Hogyan látod a meleg életet és a szórakozást ma és 15-20 évvel ezelőtt? Mennyire változott, fejlődött?
Erről egy picit nehéz nyilatkozni, mert az ember mindig a régi szép időkre emlékszik vissza. Az biztos, hogy anno nem éjjel 1-kor kezdődött az élet, este 9 órakor már teltház volt az Angyalban vagy a Lokálban, majd ez egyre inkább kitolódott az évek során. Az éjféli show egy meghatározó időpont, addigra összegyűlnek azok az emberek, akiket érdekel a műsor, akiket pedig nem, azok 1 óra után jönnek. Azt gondolom, és úgy érzem, régebben felszabadultabbak voltak az emberek, alkoholt persze mindig ittak, de nem volt ennyi drog az éjszakában, nem ez volt a függvénye annak, hogy jól érezzék magukat. Most rengetegen akarják görcsösen, hogy jól érezzék magukat, mert erre spóroltak egész héten, régen viszont egy héten több napot is eljártak az éjszakába. A Capellában például egy időben a szerdai nap volt a csúcs. Nyilván ennek van egy gazdasági és egy emberi oldala is. Ami nekem szembetűnő, hogy régebben több idősebb, 40 feletti járt el szórakozni, ma ez inkább a fiatalok privilégiuma.
Annak idején honnan értesültek az emberek az első szórakozóhely nyitásáról, vagy arról, hogy éppen milyen buli van az adott napon?
A kommunikációs csatornák akkor is megvoltak, de az emberek több időt töltöttek az utcán. A Duna-korzóra vagy a Népligetbe jártak beszélgetni, és a fürdőkben sem csak rejszoltak, hanem kommunikáltak is egymással. Az első hellyel kapcsolatban fontos megemlítenem, hogy volt egy szociális indíttatása is a dolognak: alapvetően egy nonprofit egyesületi klubnak indult, ami végül a vendéglátás felé vette az irányt.
Mi a különbség egy külföldi és egy magyar show között? Másképp fogadják itthon és tőlünk nyugatabbra a műsorokat?
Igazából szerintem nincs különbség. Talán abban specifikusak, hogy kinek szánják őket: külföldön van olyan transzvesztita show, amit csak heteróknak készítenek, egész színházi műsort építenek köré, megjelenésében pedig a kabarét idézi. A meleg bárokban olyan direkt show már nem nagyon van, amilyen nálunk. De színfoltként minden nagyobb klubban vannak transzvesztiták. Ebből a szempontból megragadtunk sajnos egy amatőrebb hátterű produkciónál.
Az AlterEgón kívül szoktál máshol is fellépni?
Igen, kapok több felkérést is; a Kolorban például rendszeresen fellépek. Egyszer civilben meghívást kaptam egy Vírus estre, ahol több vendéggel egyetemben olyan 30 percben beszéltem a munkámról. Ennek akkora sikere volt – pedig úgy néztem ki, mint egy középkorú házmester farsangkor –, hogy egyfajta hiányérzet maradt bennük és visszahívtak – legközelebb már Lady Dömperként. Nemrég pedig már két olyan estem volt, melyek során vendégeim is voltak. Eljött egy pornófotós fiú, valamint egy pilóta. Ezenkívül tavalyelőtt szerepeltünk több filmben is, például a Coming outban vagy a Swingben. De szoktak hívni szülinapot köszönteni is, így dolgoztam színházban és bekerültem a Fábry showba is.
Az AlterEgo elmúlt éveire visszatekintve vannak olyan pillanatok, amelyeknek nagyon örültél és jó rájuk visszagondolni?
Lehet, hogy beképzeltnek fognak tartani, de a szülinapjaimra mindig szívesen emlékszem, mert nagyon jó bulik szoktak lenni, mivel mindig nyilvánosan tartom őket. Az elmúlt öt évben folyamatosan a 45-iket ünnepeltem, úgyhogy most már kénytelen leszek megtartani az 50-iket. Ezek tényleg iszonyú jó bulik, sok régi arc gyűlik össze, mint egy osztálytalálkozón, ahol a régi buzik elnyefegnek a régi szép időkről. De nem nagyon tudok kiemelni napokat, jó érzés, amikor úgy jössz le a színpadról, hogy tetszett az embereknek a műsor, megtapsoltak minket és nevettek rajtunk. Ha nem érzed jól magad a színpadon és nincs valami plusz motivációd, akkor nem tudod ezt sokáig csinálni.
Szerző: Zsoltee
