Kultúra

“Ha mindig ugyanazt az energiát használom, borzasztóan begörcsölök”

Tóth Mátyás színművész igazi világfi: Debrecentől Itáliáig, Zalaegerszegtől Tajvanig, a pincétől a padlásig játszott és játszik bábot, prózát, zenés darabot. Arról beszélgettünk vele, hogy milyen utakon vált azzá, aki most ő, és hogy mit gondol a színházról.

Hogyan alakultak a kezdetek? Mi terelt a pályára?
Igazából nem színésznek készültem, bár jártam a Lenszirom Színház színjátszó csoportjába, de alapvetően engem énekes tagozatra vettek fel Debrecenbe az Ady Endre Gimnáziumba. Nem is gondoltam olyasmire, hogy színészi pályán szeretnék továbbmenni. Egy év után aztán átmentem a dráma tagozatra, és úgy láttam, hogy ez a „színészet-dolog” tökre bejön, le tudom kötni az energiáimat. Nagyon jó tanáraink voltak a Csokonai Színházból, többek között Vranyecz Artúr is tanított, aki báb szakon végzett a Színművészetin – például vele csináltunk bábos gondolkodású feladatokat.

 

Fotó: Papp Endre

 

Nem is gondoltam arra, hogy jelentkezem a Színművészetire, vagy hogy én nagy színész leszek, csak érdekelt. Közben a német mellett megtanultam a gimiben két nyelven, olaszul és angolul. Jelentkeztem Olaszországba, és elhívtak egy firenzei színházba játszani. Nagyon jó volt, hogy rengetegféle dolgot csináltam, de nem voltak fixációim a színészettel kapcsolatban – nagyon jó lehetőségként tekintettem rá, de annyi minden más is van mellette! Amikor kiderült, hogy báb szak is indul, a jelentkezés után elsőre fel is vettek.

Az ország több pontján is játszol egyszerre, sokat turnézol. Ezeket te indítottad el tudatosan, vagy így alakult?
Volt ilyen is, olyan is. Többnyire hívtak, de én is kerestem a lehetőségeket, én is jelentkeztem, hogy hívjatok már…! (nevet) Bartal Kiss Ritával (a zalaegerszegi Griff Bábszínház művészeti vezetőjével – a szerk.) például, aki a mentorom lett, Veszprémben dolgoztam először, így kerültem a Griff társulatába. Legutóbb Nagyváradon dolgoztam, társrendező voltam egy előadásban, oda is visszahívtak jövőre.

Borzasztóan szeretek utazni, új embereket megismerni, új impulzusokat fogadni, ezt mantráztam is magamnak. Sokat voltam külföldön, külföldi kapcsolatokat is építettem. Nagyon fontos nekem az utazás, az új dolgok megismerése.

 

Fotó: Ujvári Sándor

 

Legalább ilyen fontos, hogy nemcsak térben utazom sokat, hanem szakmán belül is. Például egy tévécsatornán szinkronizálok egy gyerekműsorban, aminek az írója is én vagyok most. Elkezdtem írni, jelent meg versem is, jövőre rendezni fogok Gödöllőn. Ha mindig ugyanazt az energiát használom, akkor én, Tóth Mátyás, borzasztóan begörcsölök.
Ez a hektikus élet, az ingázás nyilván nagyon fárasztó és nyomasztó tud lenni sokszor.

De belehalnál, ha nem ez lenne?
Persze.

Május elején mutattátok be a kecskeméti Ciróka Bábszínházban a Hamletet, címszerepben veled. Nagy falatnak hangzik. Mit gondolsz az előadásról?
Kivételes és nagyon hálás próbafolyamat volt. Kecskeméten éltem és csak a szerepen gondolkoztam. Nagyon szerencsés csillagzat alatt született, mert Tomi (Ivanics Tamás, az előadás rendezője – a szerk.) nagyon ambíciózus. Fiatal, fogadja a kritikát, gondolkodik, és lehet vele diskurzust tartani, ami iszonyat fontos.

 

Fotó: Umberto Pezzetta

 

Féltem ettől a szereptől, nagyon nagy felelősség, de a legelső próbán ez a félelem eltűnt. Hogy maszkos játék, nagyon furcsa, full egyedül éreztem magam a színpadon (mindenki más maszkot visel az előadás alatt – a szerk.). Alig láttam a színészek arcát, ami nagyon nyomasztó volt a próbák alatt, de sokat segített. Nagyon tartalmas és tanulságos munka volt, ami nem ért véget, az előadások alkalmával is folytatódik és gondolkodásra késztet. Álommunka.

Műfajokon belül is mocorogsz? Javarészt bábbal foglalkozol, de például itt van most a Hamlet Kecskeméten, ami nem tartozik ide. Van még ilyen? Érdekelnek más műfajok?
Az első színházi gyakorlatom Tatabányán egy nagymusical volt, most ismét gondolkodom a zenés színházban is, hogy a „zenés energiáimat” is újra elkezdjem használni. A Trainingspot társulattal csinálom a Sérülés-t, ami alapvetően egy prózai, osztálytermi előadás, ezzel most a színház nevelés is nagyon elkezdett érdekelni, úgyhogy jövőre is fogok velük dolgozni. Nem zárkózom el semmitől, de a prózai színházban is azt keresem, hogy mitől lehet más.

 

Fotó: Papp Endre

 

Nagyon hiányolom a színházból, főleg a mostani helyzetben, hogy egyre kevesebb a „bátrabb” előadás vagy forma. Nyugat-európai színházakban az alapvetés, hogy bátran nyúlunk egy anyaghoz, hiszen arról van szó, hogy te hogy látod és neked mit jelent. Érdekes, hogy itt sokszor meg van kötve az alkotó keze, legalábbis ezt gondoljuk.

A kritikus gondolkodásra, eleve a gondolkodásra késztetés az, ami nagyon hiányzik a színházi életből. Azokat a munkákat keresem, amiben lehetek bátor, amiben csinálhatok valami érdekeset. Kerülöm a rutint. Elhivatott vagyok abban, hogy művészetet adjak az embereknek. Főleg, ha gyerekelőadást adok kis zalai falvakban. Olyan körülmények között, ahol borzasztó, hogy élhetnek gyerekek – nekik az egyetlen kulturális élményük az, hogy én odamegyek. Azt érzem, hogy ez az, amiért csinálom. Nem azért, hogy bemenjek és szép legyek a színpadon.

 

Bali V. Gergő

 

 

CC header banner – 2019 júl
Previous post

Visszaküldték az LMBTQ menekülteket abba a kenyai táborba, ahol megtámadták őket

Next post

Emelkedni kezdenek a lakásárak ott, ahová beköltöznek az azonos nemű párok