Hírek

Gumilövedékkel és könnygázzal oszlatták fel az isztambuli pride-ot

Brutálisan lépett fel a török rendőrség az Isztambul Pride résztvevőivel szemben.

 

fotók: AFP/Getty Images

 

2015 előtt az egész iszlám világban az isztambuli pride volt a legnagyobb LMBTQ esemény, amin rendre több tízezer ember vonult fel. A mérsékelt iszlamistaként induló Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök azonban egyre inkább autoriter fordulatot vett, így az utóbbi két évben már betiltották az eseményt. Hivatalosan azért, mert a hatóságok nem tudnák garantálni a tüntetők biztonságát.

Idén sem történt másként. Arra hivatkozva, hogy a rendezvényt ultranacionalista csoportok fenyegetik, szombaton közölték, hogy a pride nem tartható meg.

A szervezők szerint az egymást követő harmadik évben antidemokratikus módon ismét betiltották a felvonulást. Felhívták a figyelmet, hogy a békés felvonulás alkotmányos jog, és a hatóságoknak kötelessége lenne a résztvevőket védni, nem pedig a fenyegetésékre hivatkozva betiltani a pride-ot. A döntés elleni tiltakozásul a szervezők vasárnap estére a Taksim térre hívták az LMBTQ közösség tagjait és támogatóikat.

A rendőrök vasárnap azonban lezárták a helyszínt, majd rendőrkutyákkal és könnygázzal támadtak a már gyülekezőkre, valamint gumilövedékeket is kilőttek rájuk. Emellett azt is hagyták, hogy az ellentüntetők hozzáférjenek a résztvevőkhöz, amiből konfliktusos helyzetek alakultak ki.

 

fotók: AFP/Getty Images

 

Civil ruhás rendőr rúg egy lefogott LMBTQ aktivistába Isztambulban / AFP/Getty Images

 

 

A rendőrség a pride támogatói közül legalább 10 embert letartóztatott, egyiküket, egy ügyvédet pedig állítólag meg is verték a rendőrautóban.

 

(444.hu, PinkNews)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin