HírekKultúra

Filmvetítéssel indul a 7. LMBT Történeti Hónap

Február 2-án szombaton 18:00-kor immár hetedik alkalommal veszi kezdetét Magyarországon az LMBT Történeti Hónap.

A hivatalos megnyitónak ezúttal a budapesti Bálint Ház (6. kerület, Révay utca 16.) ad otthont.

Stonewall-lázadás

Közösségünk idén többek között a Stonewall-lázadás 50. évfordulójára, az LMBT-mozgalom történetének e mérföldkövére emlékezik, valamint a rendszerváltás 30. évfordulójára is, amely a hazai LMBT közösség szempontjából hozott fontos változásokat.

A kettős évfordulóhoz kapcsolódva az idei LMBT Történeti Hónapot a hazai drag queen műfaj két legendás alakja: Miss Mandarin és Petróczi Zoltán (Lady Dömper) közösen nyitja meg. A Facebook-esemény IDE kattintva tekinthető meg.

A megnyitó keretében vetítésre kerül a A Stonewall-lázadás című amerikai dokumentumfilm, amely bemutatja az 1969 júniusában lezajlott események történetét. A modern LMBT-mozgalom kezdetét jelentő esemény résztvevői beszélnek az előzményekről, a lázadás részleteiről, annak jelentőségéről, sőt megszólal egy rendőr is. A dokumentumfilm David Carter Stonewall-könyve alapján készült.

A 7. LMBT Történeti Hónap programjai megtekinthetőek a rendezvénysorozat hivatalos honlapján, Facebook-oldalukon, valamint magazinunk programfüzetében IDE kattintva!

Az LMBT Történeti Hónap keretében idén is közel negyven program – előadások, beszélgetések, workshopok, filmvetítések, zenei programok és bulik – valósul meg.

A Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület által koordinált programsorozathoz az LMBT szervezeteken, csoportokon kívül olyan további szervezetek csatlakoztak, mint a Budapesti Corvinus Egyetem, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete, a “Hosszúlépés. Járunk?” vagy a Közép-európai Egyetem.

Budapesten kívül Debrecenben, Kecskeméten és Szegeden is lesznek események. Az LMBT Történeti Hónap programjain olyan közreműködőkkel találkozhatnak az érdeklődők, mint Csehy Zoltán költő, irodalomtörténész, Frivaldszky Bernadett dokumentumfilm-rendező, Gerevich András költő, műfordító, Gerő András történész, Kiss Noémi író, M. Nagy Miklós műfordító, Nyáry Krisztián irodalomtörténész, valamint Rémy Bonny belgiumi politológus.

A programsorozat részeként levetítik a filmtörténet első meleg témájú alkotását, a 100 évvel ezelőtt készült Más, mint a többiek című filmet, a szexuális kisebbségek és az egyház viszonyát boncolgató A hívőt, az Affinity című börtöndrámát és a Birtalan Balázs keresztény-meleg aktivista tevékenységéről szóló, Halállal lakoljanak című dokumentumfilmet.

Megemlékezünk arról, hogy 100 évvel ezelőtt hunyt el az egyik legjelentősebb magyar festő-grafikus, Mednyánszky László, valamint Ferenc József meleg testvére, Lajos Viktor főherceg, hogy 200 éve született Walt Whitman amerikai költő, s harminc évvel ezelőtt hunyt el Galgóczi Erzsébet, nyíltan leszbikus író.

A programok között szerepel még az LMBT könnyűzene története, az amerikai felszabadítási mozgalom históriája, a transz-specifikus egészségügyi ellátások története, a sci-fikben és fantasykban megjelenő LMBT karakterek, különböző korok meleghadseregei és a magyarországi LMBT média múltja és jelene is.

Az LMBT Történeti Hónapot Rodney Wilson középiskolai tanár rendezte meg elsőként 1994-ben az Egyesült Államokban. Az ötlethez később más országok is csatlakoztak, így 2013-ban Magyarország is. A hazai programsorozatba az elmúlt években közel hatvan szervezet, csoport kapcsolódott be. Az LMBT Történeti Hónap során gondolatokat cserélünk a magyar LMBT múltról és a közösség tagjai által létrehozott értékekről, amelyek jelentős része láthatatlan maradt. Az LMBT emberek mindig is részei voltak az ország történelmének; jelenlétükkel, tevékenységükkel alakították annak sorsát, még akkor is, ha mindezt valós életük, identitásuk elfedése közben kellett tenniük.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin