Hírek

Ferenc pápa: A gyerekeknek heteroszexuális szülőkre van szükségük

Egy nappal azt követően, hogy a római Pride keretében több tízezer ember sétált át az olasz főváros történelmi belvárosán, Ferenc pápa is késztetést érzett rá, hogy az LMBT-közösségnek üzenjen. Mondandója azonban semmi olyant nem tartalmazott, ami a Vatikán álláspontjának változására utalna.

141014_ferenc

A Szent Péter bazilika előtt huszonöt ezer embernek celebrált misén Róma püspöke kifejtette a bibliai tanítást, miszerint a szülőség azon a sokszínűségen alapszik, hogy férfiból és nőből áll össze eggyé. „Ez az egyik legelső és legalapvetőbb fundamentuma az emberi létnek.”

Ferenc pápa a házasságot a borhoz hasonlította, amely az idővel egyre nemesebbé válik, értéke megsokszorozódik. „A gyermekeknek fejlődésük során látniuk kell a kötődést, a szeretetet, amely szüleik, édesanyjuk és édesapjuk között van.” Az argentin egyházfő nemcsak az úgynevezett szivárványcsaládoknak adott nagy pofont, de a gyereküket egyedül nevelő szülőknek is.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin