Nagyvilág

Felszámolható lehetne a HIV 2030-ra, ha a kormányok is így akarnák

 

Az ENSZ országainak közös HIV/AIDS elleni programja, a UNAIDS nemrég közzétett egy jelentést arról, hogyan állnak a tagországok a HIV elleni küzdelemben. A dokumentum szerint egyes országok közel járnak a HIV/AIDS 2030-ig történő felszámolásához. Más országok azonban le vannak maradva, különféle okok miatt.

A jelentésből kiderül, hogy 2023-ban kevesebben fertőződtek meg a HIV vírussal, mint az 1980-as évek óta bármikor. A szervezet adatai szerint jelenleg mintegy 31 millió HIV-vel élő részesül életmentő antivirális terápiában a világon, aminek köszönhetően tavaly a HIV-vel kapcsolatos halálozások száma az eddigi legalacsonyabb volt a 2004-es kiugró csúcstól számítva.

Az eredményeknek köszönhetően Afrikának a Szaharától délre fekvő részén a várható élettartam a 2010-es 56,3 évről 61,1 évre nőtt.

A jelentés ugyanakkor kitér rá, hogy továbbra is vannak problémák az egyes célcsoportok elérésével, akik között a férfiakkal szexuális kapcsolatot létesítő férfiak, a transzneműek és az intravénás drogfelhasználók szerepelnek. Ezen felül a szegényebb országokban a megfelelő finanszírozás hiánya és a sokszor diszkriminatív, homofób jogalkotás is akadályozza a szervezet céljának elérését.

A UNAIDS szerint a sikert elérő országokban a leghatékonyabb módszer a PrEP alkalmazása, azonban még mindig nem jutnak elegen a gyógyszerhez, 2023-ban csak 3,5 millió HIV-vel élő használta. Magyarországon egyébként két olyan készítmény van, amely alkalmazható PrEP-ként, állami támogatás azonban nincs rajtuk.

A szervezet úgy véli, ha ténylegesen fel szeretnék számolni az új HIV-megbetegedéseket 2030-ra, a kormányok együttműködése nélkül a cél nem valósulhat meg. Ugyanis ez egy „politikai és pénzügyi kérdés”, és sokkal többe fog kerülni az egyes országoknak, ha nem számolják fel a HIV-et, mint amennyibe a megelőzés és a kezelés kerül.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin