A homoszexualitás előfordulásáról, génjéről, öröklődéséről és az állatvilágban való felbukkanásáról szóló, A homoszexualitás tudománya című dolgozatot megjelenése első hetében háromezren töltötték le, holott önszorgalomból íródott. Szerzőjével, a 23 éves Bukva Mátyással a tanulmány céljáról és születésének körülményeiről beszélgettünk, de szóba került az is, hogy miért félti jövőbeli akadémia karrierjét az írás sikere miatt.
Amikor utoljára beszéltünk, a ResearchGate.net oldalon publikált tanulmányod esetében 1600-nál tartott az olvasottság egy hét után. Hogy állunk két hét elteltével? [Az interjút május 23-án készítettük – a szerk.]
Nemrég néztem meg, és igencsak meglepődtem, mivel már 3100 olvasónál tart a számláló. Ez nagyon-nagyon jó szám. Nem reméltem, hogy ennyien megnyitják vagy letöltik ezt a cikket. Fantasztikus érzés.
Milyen eredményekre számítottál, amikor írtad?
Azt tudtam, hogy legalább a barátaim és a közelebbi ismerőseim el fogják olvasni, és majd mondanak róla építő jellegű kritikát – vagy legalábbis véleményezni fogják valahogy. Azzal is tisztában voltam persze, hogy nagy számban lesznek idegenek is, akik elolvassák, mivel tudomásom szerint ez az egyetlen magyar nyelvű összefoglaló, ami közérthetően beszél a témáról. Azt viszont egyáltalán nem sejtettem, hogy ennyi embert fog érdekelni.
Ez volt a cél? Hogy szülessen egy ilyen írás?
Igen, ez volt a cél.
De hogyan alakult ki ez a cél? Általában azért nem úgy van, hogy az ember felkel ezzel egy nap, és aztán ír egy dolgozatot.
Mikor személyesen beszélgettem néhány meleg ismerősömmel, és mondjuk egyéb online platformokon más fiúkkal, sokszor találkoztam azzal a problémával, hogy nem tudtak érdemben válaszolni, amikor a hosszútávú terveikről kérdeztem őket, vagy arra, hogy egyáltalán hogyan képzelik el az életüket pár év múlva. Főként azért, mert nem igazán voltak kibékülve magukkal. Ezek az emberek nem láttak maguk előtt perspektívát – mivel melegek, és egyáltalán fogalmuk sem volt arról, hogy ők kicsodák, nem tudták, miért olyanok, amilyenek, nem tudták magukat elhelyezni a világban. Ez, azt hiszem, egy borzasztó állapot, hiszen ha valaki nincs kibékülve önmagával, akkor nem sokat várhat az élettől és másoktól sem. És mivel a közeli barátaim között is akadtak ilyen emberek, azt gondoltam, hogy igenis érdemes megírni egy cikket, ami legalább alapszinten képes megválaszolni a kérdéseiket.
Így aztán szépen lassan, másfél hónap alatt elolvastam a forrásokat, amiket referenciaként használtam és idéztem, aztán összeállítottam, hogy melyek azok az információk, amiket érdemes megosztani, és végül ezekből írtam össze ezt az egészet, nagyjából négy nap alatt.
Milyenek voltak végül a visszajelzések? Azt említetted, hogy vártad őket az ismerősöktől, de végül háromezer ember nyitotta meg a fájlt, így biztos más fogadtatással találkoztál, mint amit vártál…
Nagyon sok ismeretlen ember írt, hogy elolvasták, és gratuláltak. Ők nem fogalmaztak semmilyen más véleményt. Ezenfelül ketten megjegyezték, hogy találtak benne statisztikai hibát, amit később kijavítottam. Más ilyen megjegyzés nem érkezett eddig, de szívesen várom a kritikákat. Általában az emberek csak örültek, hogy egyáltalán valahol olvashattak erről a témáról magyarul, átfogóan és érthetően. Ez még inkább megerősítette bennem azt az érzést, hogy ez valóban egy hiánypótló írás, még ha nem is teljesen tökéletes.
Még a rokonaim közül is sokan elolvasták és gratuláltak is. És a legmaradandóbb élmény számomra mégiscsak ez.
Miért?
A szorosabb családi köröm nem olyan régóta tudja, hogy meleg vagyok, és eddig kevés érdeklődést mutattak a téma iránt. A nővéremmel beszélgettünk erről, de például a bátyámmal egyáltalán nem, ő mégis megosztotta a cikket, és sok embernek mondta, hogy büszke rám. A távolabbi rokonságból is akadtak olyan emberek, akiknek bár nem coming outoltam, de sejtették, hogy mi a helyzet, és ők is megosztották a cikket Facebookon. Olyanok is, akiktől egyáltalán nem vártam. Még írtak is nekem pár szót. Bár én eddig is teljesen ki voltam békülve a homoszexualitásommal, ezek az apró dolgok mégis rendkívül jól tudnak esni, és nagyon tudnak inspirálni.
Szakmai szempontból volt visszajelzés?
Pár biológus barátom elolvasta, illetve olyan biológus ismerőseim is, akikkel nem ápolok semmilyen szorosabb baráti kapcsolatot. Ők is azt mondták, hogy teljesen korrektül fogalmaztam meg minden állítást, és nem volt benne csúsztatás. A tudományos tényekhez hűen tudtam leírni ezt az egész jelenséget.
Említetted, hogy bánod, hogy nem írtad meg angolul, mivel olyan is megnyitotta a dolgozatot, akire hivatkoztál. Tervben áll ezek szerint az angol nyelvű verzió elkészítése? Egyáltalán van szükség egy tömör, de közérthető angol összefoglalására ezeknek a kérdéseknek?
Nincs. Amikor referenciaanyagok után kutattam a cikkhez, és beírtam a Google-be, hogy mit keresek, rengeteg angol nyelvű összefoglalót dobott ki. Láttam, hogy ha nagyon szeretnének anyagot keresni az emberek, angol nyelven biztosan találnak írásokat, így egy újabb angol szövegnek nincs értelme. Kíváncsi lettem volna azért pár idézett ember véleményére is, hogy ők mit szólnak a szöveghez. Nyilván egy genfi professzor véleménye szakmailag relevánsabb.
Miért kellett egy ilyen magyar nyelvű dolgozatra 2018-ig várni?
Ez egy nagyon jó kérdés. Nem is tudom rá a választ. Lehet, hogy ha nagyon keresnénk, találnánk hasonló, sokkal régebbi írást, de én elég alapos kutatás után sem találtam, szóval feltehetően nem is létezik. Azért miközben magyar nyelvű anyagokat kerestem, például az Indexen is olvastam egy-két olyan cikket, amik a homoszexualitásról szóltak, és próbálták összefoglalni egy-egy kutatás eredményét. De ezek a cikkek általában kicsit szenzációhajhászak voltak, egyáltalán nem voltak közérthetők, vagy éppen a közérthetőségre való törekvés miatt nem voltak már hitelesek. Azokról az eredményekről, amikről próbáltak beszámolni, később esetleg kiderült, hogy nem is relevánsak a témával kapcsolatban.
A másik ok, ami miatt esetleg nem születhettek ilyen írások, az a félelem. A magyar meleg aktivizmusnak, azt hiszem, éppen emiatt hiányzik ez a formája. Vagy ha nem is hiányzik, de egyáltalán nincs kiépülve. Arra gondolok, hogy az emberekhez hiteles tudományos ismeretterjesztő szövegekkel kellene odaállítani, hogy „tessék, itt vannak a kutatási eredmények, itt a statisztika, te is elolvashatod, és talán ez elég indok, hogy változzon a véleményed”. Fontos lenne nem megvárni, hogy minket keressenek fel különböző iskolák, szervezetek, hogy menjünk, hanem nekünk kéne ilyen célokkal és módszerekkel kopogtatni náluk. De ugye a hiteles ismeretterjesztéshez olyan emberek szükségesek, akik tényleg értenek a témához. Értenek például a pszichológiához, a szociológiához, vagy éppen a biológiához. Szóval értenek azokhoz a tudományterületekhez, amikkel megközelíthető a homoszexualitás. Viszont én azt gondolom, hogy kevés ilyen ember mer aktivista ügyekbe belefolyni úgy, hogy a nevét és az arcát is adja hozzá. Hiszen sok esetben ezt a karrierje bánhatja. Vannak ilyen emberek, de nem elegen.
Mekkora inspiráció lett számodra, hogy ez a cikk ekkorát robbant? Előfordulhat, hogy mostantól még jobban fogsz foglalkozni ilyen szinten az LMBTQ témákkal vagy magával a homoszexualitással, és elkezdődik egyfajta biológus aktivizmus az irányodból?
Ez nehéz kérdés, mivel szeretnék akadémikus karriert befutni egyszer. Azt viszont nem tudom, hogy akkor mennyire lehetek itthon annyira bátor, hogy ilyen témákról írjak. Főleg amiatt, amit az előbb már elmondtam. Mind tudjuk, hogy az országunk ebből a szempontból nem a legbiztonságosabb hely.
Sokan jelezték, hogy szeretnének még akár a biszexualitásról is olvasni, vagy arról, hogy valóban károsan hat-e a gyerekekre, ha azonos nemű szülők nevelik fel őket. Ezekről a témákról szívesen írnék, ha lesz rájuk időm. Nyáron mindenképpen sor fog erre kerülni, de egyelőre még kérdéses bennem is, hogy szeretnék-e aktivista lenni. Például megkeresett egy tanár, pontosabban egy iskolaigazgató, aki nagyon szívesen várna, hogy egy érzékenyítő előadást tartsak a diákjainak. Ez tök jó lenne valószínűleg, de még nem tudom, hogy erre a feladatra tényleg én vagyok-e a legalkalmasabb személy.
Ez valóban okozhat ma Magyarországon problémát? Illetve… már nem mindegy? A dolgozat már megjelent.
Igen. Jelezték is a publikáció előtt, hogy ezt nagyon gondoljam meg. Nem hittem volna, hogy ennyire népszerű írás lesz. Kicsit ettől tartok is. De a kérdésre válaszolva: igen, valóban lehet egy akadémiai pályán hátrány, ha olyan ember olvassa a cikket, akinek nem kellene. A mi intézetünkben is ismerek olyan idősebb, konzervatív nézeteket valló professzorokat, akik a homoszexualitást természetellenesnek látják, és esetleg homofóbok is. És nyilván a tudományos szférában lévő, esetleg nagyobb befolyással bíró emberek is gondolkodhatnak hasonlóan. Szóval igen, okozhat problémát.
De azért ebből tanulságként levonhatnánk azt, hogy még az ilyen magasan iskolázott személyek között is akadnak homofóbok, pedig azt hiszem, tőlük ezt egyáltalán nem várnánk. Lehet, hogy még az egyértelmű tudományos tények is kevesek ehhez, ha valakiben nincs elég emberség.
Ezt a dolgozatot úgy is meg tudtad volna fogalmazni, hogy kívülre helyezed magad a témát illetően. De te mindjárt az elején, illetve a cikk végén akadémiailag coming outolsz, ha használhatjuk ezt a kifejezést.
Úgy gondoltam, ha már erről írok, és ha ezt szeretném hitelesen tenni, szeretnék valamilyen használható információt átadni az embereknek, az LMBTQ társaimnak, akkor igenis, ebben az egészben valahol magamról is nyíltan kell beszélnem. Főként azért, hogy ne csak külső szemlélőnek tűnjek. Illetve én ezt már azért egy nagyobb körben is felvállaltam. Ez sose volt rólam titok. De igen, ez egy akadémiai coming out volt, és lehet, hogy később meg fogom bánni. De egyelőre nem származott belőle hátrányom, és remélem, nem is fog.
Milyen akadémiai pályára vágysz?
Az MTA-nak van egy kutatóintézete Szegeden, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont. Itt foglalkozom tumorbiológiával és tumorimmunológiával. A diplomamunkám keretein belül egy újfajta agydaganat-diagnosztikai eljáráson dolgozunk.
Szóval mi leszel, ha nagy leszel?
Azt hiszem, hogy erre a tumorbiológus a legjobb szó.
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
