Itthon

Érvénytelen népszavazás melletti kiállást várnak a szavazóik az ellenzéktől

Február végén a népszavazásról információval rendelkező, az ellenzékre szavazó polgároknak csak 38%-a szerint volt az ellenzéki pártoknak közös álláspontja arról, hogyan kell szavazni az április 3-i népszavazáson – derül ki az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által készített országos reprezentatív kutatásból.A teljes népesség körében azok közül, akik tudtak az népszavazásról, csak 33% vélte úgy, hogy van közös ellenzéki álláspont, 38% szerint az ellenzéki pártoknak nem volt egységes véleménye arról, hogyan kell szavazni.Még azok számára, akik szerint volt közös ellenzéki álláspont, sem egyértelmű, hogy mi az. 21% szerint igennel, 14% szerint nemmel szavazásra buzdít az ellenzék, és csak 42% gondolja úgy, hogy érvénytelen szavazásra, ami valójában az egységes ellenzék véleménye.A legtöbb ellenzéki szavazó (48%) úgy gondolta, hogy az ellenzéki pártoknak az érvénytelen szavazat mellett kellene kiállniuk. Az igen szavazatot csak 16%, a nemet pedig még kevesebb, mindössze 11% tartotta helyes válasznak.Elsöprő támogatása volt annak, hogy legyen közös álláspont. Az ellenzéki szavazók és a pártot nem választók 73%-a szerint is fontos, hogy az egységes ellenzéknek közös mondanivalója legyen arról, hogyan kell szavazni az április 3-i népszavazáson.A kutatás eredményeiből látható, hogy február végén még az ellenzéki szavazók körében sem volt egyértelmű, hogy van-e, és ha igen, mi az ellenzéki pártok közös álláspontja a népszavazással kapcsolatban, viszont túlnyomó többségük (és a pártot nem választók) szerint is fontos lenne, hogy legyen. Az is világosan látszik, hogy az ellenzéki szavazók többsége azt szeretné, hogy az érvénytelen népszavazás mellett kampányoljanak.Az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság, illetve 11 másik civil szervezet közös kampányában LMBTQI emberek és családtagjaik, barátaik és munkatársaik szerepelnek együtt videókban és fotókon, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy az április 3-i propaganda-népszavazáson a kormány álkérdéseire csak az érvénytelen szavazat a jó megoldás.

 

“Mama azt mondta, ha ezzel segíteni tudnak, akkor szeretnének segíteni”

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin