Engedélyezi a papi áldást az azonos nemű párok részére a Vatikán
A Vatikán hétfőn egy Ferenc pápa által jóváhagyott, úttörő jelentőségű döntésében kimondta, hogy a római katolikus papok megáldhatják az azonos nemű párokat mindaddig, amíg az nem része a szokásos egyházi szertartásoknak vagy liturgiáknak – számol be a Reuters.
A dokumentum szerint ezek az áldások nem legitimálják az egyház által egyébként nem elfogadott párkapcsolatokat, hanem annak jele, hogy Isten mindenkit befogad. Semmiképpen sem szabad összetéveszteni a heteroszexuális házasság szentségével – áll a dokumentumban.
A pápa által jóváhagyott irat szerint a papoknak eseti alapon kell dönteniük, és „nem szabad megakadályozniuk vagy tiltaniuk az egyház közelségét, amikor az emberek Isten segítségét kérik egy egyszerű áldás által„.
A pápa először októberben utalt rá, hogy hivatalos változtatás van készülőben. A kiadott dokumentum alcíme „Az áldások lelkipásztori jelentéséről„, konkrét helyzeteket fogalmaz meg. Egy 11 oldalas rész a „Szabálytalan helyzetű párok és az azonos nemű párok áldása” címet viseli.
A római katolikus egyház azt tanítja, hogy az azonos neműekhez való vonzódás nem bűn, de a homoszexuális cselekedet igen. 2013-as megválasztása óta Ferenc megpróbálta az 1,3 milliárd tagot számláló egyházat befogadóbbá tenni az LMBTQ emberek számára anélkül, hogy megváltoztatta volna az azonos neműek tevékenységéről szóló erkölcsi tanítást.
James Martin atya, egy ismert amerikai jezsuita pap, aki sokat foglalkozik az LMBTQ közösséggel, a dokumentumot „jelentős előrelépésnek nevezte az egyház feléjük irányuló szolgálatában„.
Egy X-bejegyzésben Martin azt írja, hogy a dokumentum „elismeri sok katolikus azonos nemű pár mély vágyát Isten jelenlétére szeretetteljes kapcsolatukban„, és hozzátette, hogy „sok pappal együtt mostantól örömmel fogom megáldani az azonos nemű pár barátaimat„.
A dokumentum, amelynek latin címe Fiducia Supplicans (Könyörgő bizalom), azt mondja, hogy az áldás formáját „nem szabad rituálisan rögzíteni az egyházi hatóságoknak, hogy ne okozzon zavart a házasság szentségéhez tartozó áldással„.
Azt mondta, hogy az áldás azoknál alkalmazható, akik „nem saját státuszuk legitimációját követelik, hanem azért könyörögnek, hogy mindaz, ami igaz, jó és emberileg érvényes az életükben és kapcsolataikban, a Szentlélek jelenléte által gazdagodjon, gyógyuljon és emelkedjen„.
„Végső soron az áldás eszközt kínál az embereknek arra, hogy növeljék az Istenbe vetett bizalmukat” – áll a közleményben, hozzátéve, hogy ezt „ápolni kell, nem pedig akadályozni„.
A dokumentumot minden bizonnyal ellenezni fogják a konzervatívok, akik bírálták a pápát, amikor októberben először tett árnyalt megjegyzéseket a témában. A dokumentumot Victor Manuel Fernandez bíboros, a vatikáni Hittani Dikasztérium vezetője írta alá, és a pápa hétfő reggel Fernandezzel és a doktrinális hivatal egy másik tisztviselőjével tartott zártkörű audiencián hagyta jóvá.
Leszbikus lelkészpár kapott elsők közt áldást az anglikán egyházban