Szinte már perverz módon szeretünk panaszkodni. A téves sztereotip kép szerint a meleg pasik meg főleg. Túl kövér vagyok, túl sovány vagyok; sose lesz pasim, minden pasinak csak arra kellek; elment előttem a metró, a főnököm is hülye, lemerült a telefonom, hajam is hogy áll.
A panaszkodás szinte nemzeti sportnak számít. A stadionok konganak az ürességtől, de a 10 millió focibíró országában rendzenénk csak szimpla megye három rinya-meccset, rögtön megtelnének a lelátók. (A focis hasonlat miatt külön elnézést kérek, a szabályaival se vagyok tisztában, van benne tizenegyes, meg szotyi, aztán nagyjából itt meg is állt a tudomány – de ma már ott tartunk, hogy egy szakpolitikus is rendre focis hasonlatokkal fogalmazza meg a mondanivalót, hátha akkor a főnöke is megérti, ugye.)
Sokszor épp a saját panaszkodásunk gátol meg abban, hogy javuljon a helyzetünk. Ha túl sokat mantrázzuk a problémákat, akkor végül mi magunk is elhisszük: nem tehetünk semmit.
Hajlamosak vagyunk alábecsülni a megtehető kis lépések hatalmát. Pedig a kis lépésekkel is haladunk – méghozzá előre.
Ha a magyar LMBTQ közösség helyzetét nézzük, lenne ok a panaszra. Az elmúlt évtizedek számos előremutató fejleménnyel szolgáltak (például a bejegyzett élettársi kapcsolat), de még továbbra is fontos területeken akad tennivaló (például ott a házassági egyenlőség, a nemváltás bürokratikus akadályozása, vagy a közös örökbefogadás kérdése).
Idén ősszel alkotmánymódosítás készül, amibe belekerülne, hogy az LMBTQ közösség tagjai csupán másodrendű állampolgárai ennek az országnak. Az alkotmánymódosítás elindítását a sajtóhírek szerint attól tették függővé, hogy hogyan szavaz Budapest a most vasárnapi önkormányzati választáson.
Dönthetsz: te is elmész szavazni vasárnap, vagy maradsz a formás hátsódon és kommenthuszárként panaszkodsz tovább.
Senki nem kéri tőled azt, hogy rendőrökkel hadakozz az utcán egy melegbár előtt, ahogy azt megtették mások ötven évvel ezelőtt. (És amit Hongkongban jelenleg is megtesznek, tehát ma is kivitelezhető.) Ezt nem kéri tőled senki.
De azt igen, hogy vasárnap menj el szavazni.
Ha budapesti vagy, akkor mostanra meg kellett kapnod a választási értesítődet. Azonban ha hivatalosan máshol élsz, két lehetőséged van. Ha a fővárosban van bejelentett tartózkodási helyed (ideiglenes lakcímed), akkor eldöntheted, hol szavazol: az állandó lakhelyeden vagy Budapesten.
Ha nem utaznál el az állandó lakhelyedre, hanem helyette Budapesten szavaznál, akkor átjelentkezési kérelmet kell benyújtanod a helyi választási irodának (jegyzőnek). Ezt megteheted:
– online (www.valasztas.hu)
– postai úton
– személyesen
Arra figyelj, hogy a kérelemnek legkésőbb a szavazást megelőző negyedik napon, azaz október 9-én meg kell érkeznie a helyi választási irodához.
Az átjelentkezés részletes menetét megtalálod ITT.
Ha csak azért nem vennél részt a szavazáson, mert nem akarsz elutazni az állandó lakhelyedre emiatt, akkor élj a lehetőséggel – pár kattintással, online is kérheted az átjelentkezésedet a szavazáshoz.
Mielőtt legyintenél, hogy mit számít egyetlen szavazat: az LMBTQ közösség félmillió magyart jelent, akiknek a hatvan százaléka ráadásul nagyvárosokban él. Ez egy akkora közösség, aminek sorsfordító ereje lehet – ha végre elhiszi magáról.
Most vasárnap kellemes idő ígérkezik, plusz 20 fokos nappali hőmérséklettel. Nem fogsz szétfagyni, szétázni, szétolvadni. Menj el szavazni és húzz be egy X-et önmagadért.
