Itthon

Először rendeztek LMBTQ-jogokkal foglalkozó eseményt a Parlamentben

A Sokszínű Magyarországért által szervezett esemény a parlamentben / Fotó: Momentum Mozgalom

 

A tavaly alakult Sokszínű Magyarországért képviselői csoport január 25-én megrendezte első LMBTQ témájú fogadását a parlament épületében – írja az MTI. Az eseményen 22 ország nagykövetsége képviseltette magát. Jelen volt az amerikai, az izraeli, a holland, az ír, a japán, a svájci, valamint a kanadai és a norvég nagykövet is.

A fogadást Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője nyitotta meg:

Az Országgyűlésben végzett mindennapi munkánk során egyre gyakrabban szembesülünk a Fidesz által benyújtott, az LMBTQ közösséget célba vevő és alapvető emberi jogaikat korlátozó javaslatokkal, nekünk dolgoznunk kell az emberek és jogaik védelme érdekében.

 

Ezután Simon Noel koordinátor ismertette a parlamenti csoport 2023-as céljait. Ezek között szerepel az iskolai zaklatás megszüntetése, az emberi jogok törvényjavaslati szinten történő visszaállítása, valamint a korábban megszüntetett Egyenlő Bánásmód Hatóság újraindítása.

A szervezők hangsúlyozták, hogy „nem a fejlett világ fogott össze a kormány ellen, hanem ők fogtak össze ellenük”. Céljuk, hogy a magyar LMBTQ közösség érdekeit képviseljék nemzetközi intézményeknél, mivel a kormány erre nem ad lehetőséget. Ezzel pedig félmillió magyar állampolgárt foszt meg a véleményérvényesítéstől.

A Momentum Mozgalom a Facebookon azt írta a fénykép alá, hogy „a helyszín szimbolikus, hiszen az Országház falain belül erről a témáról pozitívan még senki sem mert beszélni.”

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin